Miért vágták ketté olimpiai érmeiket a japán rúdugrók?

Aki figyelemmel követi az atlétikát, netán látta a tavalyi budapesti világbajnokságot is, jól tudja, hogy rúdugrásban, ha például érmes helyen holtverseny alakul ki, a sportolók dönthetnek úgy, hogy kiegyeznek döntetlenben, adott esetben ketten lesznek mondjuk bronzérmesek, nem ugranak újabbakat. De ez nem volt mindig így, és éppen ez adta az újkori olimpiák történetének egyik legfurcsább, egyben legszívmelengetőbb momentumát.

1936-ban ugyanis két nagyszerű japán sportember, Nisida Suhej és Óe Szueo vívott kiélezett csatát az érmes helyekért három amerikaival. Az USA egyik atlétája, Earle Meadows egyedüliként ugrotta meg a 4,35 métert, így övé lett az arany, végül a két japán a 2-4. helyekért küzdhetett Bill Seftonnal. Utóbbi leverte a 4,15-öt, Nisidáék átvitték, ám akkoriban még nem lehetett döntetlen, még akkor sem, ha ők jelezték, nem kívánnak tovább versengeni.

A japán csapat vezetőinek kellett meghozni a döntést: az idősebb, ráadásul az azonos magasságot hamarabb teljesítő Nisidának adták az ezüstöt, Óe lett a bronzérmes. Csakhogy ők ketten nagyon jó barátok voltak, és nem akartak ebbe beletörődni. Az olimpia után felkerestek egy ötvösmestert, és kérték, vágja félbe érmeiket, majd dolgozza össze azokat felemás formában. Ezek a medálon aztán a barátság érmei néven vonultak be a sporttörténelembe. Szomorú adalék, hogy Óe öt évvel később, 1941-ben elesett a második világháborúban, Nisida azonban továbbra is a sport közelében maradt, 87 évesen hunyt el 1997-ben.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!