Promóció
24 évig porosodott, most megmenekülhet ez a BMW

A 3.0 CS soha nem volt tömegcikk, ma már fájdalmasan ritka. Mindig öröm, ha előkerül egy.
A BMW a hatvanas évek végén rukkolt elő az E9-es szériával, gyakorlatilag a későbbi 6-os sorozat elődjével. Talán úgy hamarabb beugrik, melyik autóról is van szó, ha azt mondom: 3.0 CSL. Ez a fenséges kupé volt az E9-ek csúcsa, három ütemben készült, három különböző hengerűrtartalmú és teljesítményű motorral, de talán összesen is kevesebb, mint kétezer példányban. Na persze, az egész szériából is csupán 30.456-ot gyártottak. A leggyakoribb változat a 3.0 CS volt a maga közel tizenegyezres darabszámával. Lassan a gyártósort utolsóként elhagyók is ötvenévesek, 1975-ben álltak le vele, így sejthetjük, manapság mennyire megy ritkaságszámba.

Mindig öröm tehát, ha felbukkan egy ilyen 3.0 CS, és általában is bármilyen E9. Még akkor is, ha úgy néz ki, mint ez a példány, amelyet Cincinnatiben hirdettek meg nemrég. Ez az 1972-es évjáratú BMW ugyanis az elmúlt huszonnégy évet egy raktárban töltötte, egyre csak lepte a por, amit még a hirdetés kedvéért sem takarítottak le róla – így autentikusabb, gondolhatták. Amíg még mozgott, alig 140 ezer kilométert gyűjtött, restaurálási alapnak nem is rossz.

A por alól fekete fényezés sejlik elő, amit karcok, horzsolások, festéklepattanások tarkítanak. A rozsda a küszöböket, első sárvédőket és hátsó íveket is megkezdte már, sőt itt-ott átrohadt a lemez. De legalább a krómbetétek és -lökhárítók ilyen távolságból egészségesnek látszanak. Erre mondja a nepperszleng, hogy foglalkozós. A beltérben sem annyira fényes a helyzet, az ülések szakadozottak, a műanyagok sem mindenhol illeszkednek szépen, de az összkép nem tűnik tragikusnak.

A felszereltség a hetvenes évek viszonylatában igen gazdag: van napfénytető, klíma és elektromos ablakok. Az eleve a kocsin lévőkön kívül még öt szerelt kerék is jár hozzá. Sőt, egy tartalék motor is, mert a sajátja jó eséllyel már nem indítható, még a nyolcvanas évek végén víz jutott a hengerekbe. Apropó, motor: a 3.0 CS-t 180 lóerős sorhatossal szerelték, ez a példány pedig négyfokozatú kézi váltót kapott hozzá, de lehetett rendelni háromgangos ZF automatával is a típust.

Munka egészen biztosan lesz vele, már csak a lakatolás is rengeteg munkaórát és pénzt felemészt majd, de kinéz egy motorgenerál, és az ilyen-olyan apróságokat, beltéri alkatrészeket rendbe rakni, újakat vadászni, a föld alól is keríteni szintén izgalmas mókának ígérkezik. Valaki azért látott az autóban fantáziát, kifizetett érte ugyanis 30 ezer dollárt (11,2 millió forintot) a Bring a Trailer aukcióján. Más kérdés, hogy egy patika állapotúért a német piacon ennek a négyszeresét is elkérik, de arra a szintre azért el is kell jutni.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Tanuld meg az alapokat a Driving Campen! Éles helyzetben ez sokkal drágább lenne!
A 4 órás Alap Tréninget elsősorban azoknak a vezetőknek ajánljuk, aki eddig még nem jártak vezetéstechnikai tréningen. Profi tréner irányításával száraz és csúszós úton egyaránt, saját autóddal sajátíthatod el a biztonságos vezetéshez szükséges alapvető készségeket. Csúszik? Sodródik? Alul-vagy túlkormányzott? Tanuld meg kezelni! Urald az autód, érezd az utat!
Bring a Trailer
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.