Promóció
Roma Spider: ilyen a belépő a rongytetős Ferrarik világába

Ötvennégy éve nem volt ilyen autója a Ferrarinak, fullba tolják a dolcsevítát.
Legutóbb 1969-ben volt orrmotoros, nyitható vászontetejű autója a Ferrarinak: a 365 GTS4. Most egészen idáig nyúltak vissza, legalábbis a szellemiséget tekintve. A 2019-ben bemutatott, motorját szintén az orrában hordó (pontosabban orr-középmotoros) Romából készítettek rongytetős variánst. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Roma Spider jelenti most a márkánál a belépőt ebbe a műfajba. És ezen a szinten azért már a legolcsóbb autó is komoly élményt ad.

Ami a külsőségeket illeti, természetesen nem sok eltérést találunk a kupéhoz képest. Ugyanaz az elegancia, ugyanaz a stílus, mondhatnánk a Nincs kettő négy nélkül Coimbráira gondolva, de igaz is: a sziluett, az ívek, a lámpák – minden stimmel. Egyedül a tetőt nevezhetjük jelentős különbségnek. Az ötrétegű, különleges szövésű anyag állítólag olyan zajszigetelést biztosít, amilyet a nyitható keménytetőknél szokhattunk meg, és többféle színből választhatunk. Kinyitni menet közben 60 km/h-ig lehet, a teljes művelet megvan 13,5 másodperc alatt.

Egyedi megoldásnak számít a szélfogó, azt ugyanis a hátsó ülések támlájába integrálták. Ha hátul éppen nem ül senki, a sofőr egy gombnyomással aktiválhatja, és a hátsó támla máris a megfelelő pozícióba rendeződik, az elöl ülők feje mögé. Ez akár a magasabb emberek feje körül is harminc százalékkal csökkenti a turbulenciát a korábban alkalmazottakhoz képest. 170 km/h-ig működik a nyitás, elektronika korlátozza ennyinél a biztonság érdekében. A tető mögött, a farrészen egy háromállású aktív szárny kapott helyet, ami helyzettől (sebességtől és gyorsulástól) függően a kedvezőbb légellenállást vagy a nagyobb leszorítóerőt segíti elő. High Downforce-módban például 95 kilónyi leszorítóerőt termel.

Egy kabrió nyilván az esetek döntő többségében nehezebb ugyanannak a modellnek a kupé variánsánál, így van ez a Ferrari Roma esetében is. Igaz, a Spider többletsúlya egészen csekély, mindössze 84 kilogramm. Így összesen 1556 kilót kell mozgatnia a változatlanul hagyott V8-asnak. A 90 fokos hengerszögű, 3855 köbcentis, biturbó nyolchengeres tehát továbbra is 620 lóerőt és 760 newtonmétert tud, a nyomaték nagy része, nyolcvan százaléka ráadásul már 1900-as fordulaton megvan, míg a teljesítménycsúcshoz 7500-ig kell forgatni. Maga a motorcsalád amúgy a Ferrari 488-ban mutatkozott be, majd 2016 és 2019 között zsinórban négyszer volt az év motorja. A nagyobb tömeg minimálisan érezhető a menettulajdonságokban is. Mármint inkább látható a számokon, de érezni aligha fogja bárki, hogy 9,3 másodperc helyett 9,7 alatt gyorsul kétszázra, a többség úgyis bepisált már akkor, amikor 3,4 alatt volt meg a száz. A végsebességet 320 km/h fölöttinek adják meg.

Egyelőre nem tudni, pontosan mikortól lehet megvenni a Roma Spidert, ahogy az ára sem ismert. Abból lehet kiindulni, hogy a kupétetős Spider 195 ezer euróba kerül, a mostani legolcsóbb vászontetős, a Portofino M pedig 200 ezerbe. Ha tehát tényleg a rongytetős Romát szánják belépő-kabriónak, a kettő közé várhatjuk.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A Ferrari Roma Spider képeiért lapozd végig galériánkat!
Tanuld meg az alapokat a Driving Campen! Éles helyzetben ez sokkal drágább lenne!
A 4 órás Alap Tréninget elsősorban azoknak a vezetőknek ajánljuk, aki eddig még nem jártak vezetéstechnikai tréningen. Profi tréner irányításával száraz és csúszós úton egyaránt, saját autóddal sajátíthatod el a biztonságos vezetéshez szükséges alapvető készségeket. Csúszik? Sodródik? Alul-vagy túlkormányzott? Tanuld meg kezelni! Urald az autód, érezd az utat!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.