Promóció
Úgy kapjuk meg a Ford Explorert, ahogy nem ismered

Az európai változatnak több köze lesz a Volkswagen ID.4-hez, mint az amerikai névrokonhoz.
A Ford Explorert leginkább egy jó ötméteres, amerikai SUV-ként ismerhetjük, pár generációval ezelőtt V6-os és V8-as motoroknál kisebbet nem is raktak bele, bár az aktuálisban már ott a 2,3 literes Ecoboost négyhengeres. Most ugyanezen a néven Európába is érkezik egy modell (néhány piacon eddig is jelen volt, pl. a plug-in hibrid), csakhogy ez teljesen más lesz: jóval kisebb és tisztán elektromos. És talán több köze van a Volkswagen ID.4-hez, mint a tengerentúli Explorerhez.

Az európai Explorer ugyanis pontosan ugyanarra az elektromos autóknak szánt, moduláris MEB padlólemezre épül, mint az ID.4, sőt még a gyártás is Európában, a Volkswagen kölni üzemében zajlik majd. Kívülről mondjuk sok hasonlóság nincs a két autó között, összességében szögletesebb, ettől drabálisabb a Ford. Méretei viszont nem túlzók, hossza 4,46 méter, vagyis valamivel rövidebb a VW-nél, tükör nélkül 1,87 méter széles, magassága 1,6 méter. A közös platformból eredően a tengelytáv egyformán 2,77 méter. A formatervet mindeközben igyekeztek az amerikai SUV-khoz közelíteni.

A beltérben a leghangsúlyosabb elem a Ford Sync Move rendszerének 14,6 colos, bizonyos keretek közt állítható érintőképernyője, a dőlésszöge 30 fokos tartományban módosítható. A felhasználói felületet is igényeinkre szabhatjuk, többféle nézet közt lehet váltogatni. A kezelést haptikus trackpad is segíti. Egyébként a kijelző legalsó állásban fedélként is szolgál a Private Locker tárolórekeszhez, ami amúgy két USB-C portot is rejt, ilyenből hátul is van kettő, előre pedig jutott indukciós töltő is. Okostelefont Apple CarPlayen és Android Autón keresztül is lehet csatlakoztatni. A könyöklő alatt óriási, 17 literes tárolót találunk, ott akár egy laptop vagy három másfeles pillepalack is elfér.

A vezető 5,3 hüvelykes kijelzőn látja a virtuális műszeregységet, és minden lényeges adatot, akár az akkuról, akár az asszisztensek állapotáról. Apropó, segédletek: tizenkét ultrahangos szenzor, öt kamera és három radar végzi a 360 fokos monitorozást, sőt a kormányba épített érzékelők a vezető viselkedését is figyelik. Van sávtartó, amely akár sávváltásra is képes, de olyan funkciót is kapott az autó, amely az ajtónyitásokból eredő baleseteket (pl. biciklisekkel szemben) előzi meg. Természetesen keresztirányú forgalmat figyelő segéd és aktív fékasszisztens is rendelkezésre áll. A Pre-Collision Assist szintén az ütközések megelőzését támogatja, vizuális- és hangjelzéssel, szükség esetén beavatkozással.

Ami a hajtást illeti, háromféle teljesítményszinttel lesz kapható az Explorer. A 170 és 286 lovas hátul hajt, míg az összkerékhajtású 340 lóerőt tud. Mindegyik esetében több menetprogram választható, a Normal, az Eco, a Sport és a személyre szabott Individual mellett a négykerék-hajtásos Traction móddal is rendelkezik. A folyadékhűtéses akkumulátor pontos adatai még nem ismertek, de úgy tudni, DC gyorstöltéssel 25 perc alatt feltölthető 10-ről 80 százalékra. A hatótávról egyelőre nem beszéltek.

Az új Ford Explorer már tavasztól foglalható lesz Európában, de országonként lehetnek eltérések. A megrendelések szeptembertől futnak be, az első példányok karácsony táján érkezhetnek a vevőkhöz. Az indulóár valahol 45 ezer euró alatt lehet, ez csaknem 18 millió forintot jelent, felszereltségből pedig kétfélét, az Explorert és az Explorer Premiumot kérhetjük.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.