Szórakozás
Na, ilyen egy igazán vagány ünnepi Lamborghini

Az alapító születésének századik évfordulójára készült, de persze nem hivatalosan: elképesztően jól néz ki a Centenario Trattore.
Ferruccio Lamborghini 2016-ban ünnepelte volna századik születésnapját, de sajnos már sokkal korábban, 1993-ban elhunyt. Ettől még a jeles évfordulót megünnepelte a márka, az Aventador alapjaira elkészítették a limitált szériás Centenario sportkocsit. Klassz is lett, igazán értékes is, viszont született egy másik jármű is az alapító tiszteletére. Igaz, nem hivatalosan, hiszen nem is a Lamborghini szakemberei hozták össze, hanem egy Adler Capelli nevű művész.
Egy traktorról van szó, utalva a márka kezdeti tevékenységére: ez a Lamborghini Centenario Trattore. Öt különböző, egyedi gép készült. Az itt látható példány esetében két hatvanas évekbeli modellt kombinált az alkotó, a DLA 35-öt és a 2R DT-t, a végeredmény egy teljesen működő jármű. A kaszni csupasz fém, a 2,2 literes, háromhengeres dízelmotor a DLA 35-től származik, ehhez hat kipufogóvég is tartozik.
Az ötdarabos kollekciónak ez a negyedikként legyártott darabja, most pedig a Classic Driveren keresztül meg is lehet venni. Ára a szupersportautós sávban van, hiszen 540 ezer dollárt, meg némi aprót, átszámolva bő 180 millió forintot kérnek érte.
Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat
A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.
Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá
Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.
Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?
Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?
Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél
Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.
7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz
A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.






