Munka és magánélet egyensúlya? A milliárdos szerint baromság

Az Amazon-alapító Jeff Bezos abban hisz, hogy az egész inkább egy körforgás.
Gyakran hallani azt a kifejezést, hogy a munka és a magánélet egyensúlya. Amikor munkahelyet választunk, többnyire ez is fontos szempont, nem mindegy, hogy teljesen rátelepszik-e a cég a mindennapjainkra, elveszi-e az összes időt a családtól. Jeff Bezos azonban nem szereti ezt a frázist.
Már korábban is próbálta átadni azt a szemléletet a munkatársainak, hogy a munka és a magánélet között harmóniát kell keresni, nem pedig egyensúlyt. Szerinte ez az egész egy nagy körforgás: ha otthon boldognak érzi magát, energikusan megy dolgozni, és ha az irodában boldog, ugyanezt az energiát viszi haza is. Ezzel szemben, ha egyensúlyról beszélünk, annak olyan kicsengése van, mintha kompromisszumról lenne szó.
A milliárdos üzletembert leginkább az Amazon alapítójaként ismerhetjük, noha az ügyvezetői pozícióról már 2021-ben lemondott. A Bloomberg Billionaires Index szerint jelenleg ő a világ második leggazdagabb embere Elon Musk mögött, vagyonát 183 milliárd dollárra becsülik. Erősen kezdte az évet, tavaly még csak harmadik volt (frissítés: már megint megelőzte őt Bernard Arnault).
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.