Jármű
Százezreket csalt ki egy férfitól a kamu Jennifer Aniston


Bár az átverések egyre élethűbbek, mégis nehéz felfogni, hogyan lehet bedőlni ezeknek a csalóknak.
Az utóbbi időben igencsak megszaporodtak azok az esetek, amikor magukat híres embernek kiadó bűnözők csalnak ki komoly összegeket gyanútlan internetezőktől. Ez nem is véletlen, ugyanis a mesterséges intelligencia olyan gyorsan fejlődik, hogy egyre könnyebb előállítani a sztárok pontos képmását, nemcsak fotó, hanem videó formájában is megjelenhetnek ezek a hamis alteregók.
Mutatjuk, kiknek a nevével és arcával élnek vissza leggyakrabban:
Egy francia hölgyet például látszólag Brad Pitt környékezte meg, hogy összesen mintegy 350 millió forintnyi összeggel károsítsa meg, míg egy amerikai nőt Keanu Reeves mesterségesen létrehozott változata kereste meg – durván 56 millió forintja bánta. Ám a jelek szerint a férfiak sincsenek biztonságban: a 48 éves angol Paul Davies egy ál-Jennifer Anistonnak dőlt be. Igaz, ő még jobban is járt, hiszen mindössze pár száz fontjába, azaz legfeljebb néhány százezer forintjába került az óvatlanság.
Állítása szerint a magát Anistonnak kiadó csalótól videókat kapott, sőt még a színésznő jogosítványának hamisítványával is igazolta magát az illető. Davies arra panaszkodott, hogy túlságosan hihetően ezek az átverések. Abban, hogy bedőlt, talán szerepet játszhatott depressziója is, hiszen a könnyen sebezhető, érzelmileg kevésbé stabil emberek talán jobban engednek vágyaiknak, még ha a józan ész sokszor mást is diktál. A férfi elmondta, hogy ismer többeket, akik még komolyabb kárt szenvedtek.
Ő maga is belefutott már egyébként több próbálkozásba, naponta akár több alkalommal is bombázzák efféle üzenetekkel, így Aniston mellett egy MI-generált Elon Musk, valamint egy valódiságát szóban bizonygató, de szintén kamu Mark Zuckerberg is írt már neki. Máskor meg simán csak nyereményekről értesítik, például készpénzzel vagy vadonatúj autóval kecsegtetve.
Noha az MI ma már tényleg elképesztő dolgokra képes, és a valódira megszólalásig hasonlító tartalmakat generál, fontos, hogy semmiképpen se engedjünk a csábításnak. Nagyjából nulla annak a valószínűsége, hogy egy hollywoodi A-listás híresség pont velünk szeretne randizni, amit persze a közösségi médián keresztül közöl; vagy éppen tőlünk várja, hogy anyagi segítségünkkel húzzuk ki a csávából.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
6 könyv, amelyekből 2025 legizgalmasabb sorozatai születtek
Egy könyvajánló mindig hasznos, hiszen akár ajándéktippeket is meríthetsz belőle.
Ezek a zenék valósággal összeforrtak a videójátékainkkal
Vannak dallamok, amelyeket meghallva egy pillanat alatt megjelennek előttünk a felhőtlen játékkal töltött idők.
A menekülő ember (2025) – Kritika
Hollywood tovább folytatja azt az utat, amelyet az utóbbi években kikövezett magának. Ha nincs új ötlet, nyúljunk a régi, nagy klasszikusokhoz, és új színészekkel, modernizálva forgassuk le újra. A mostani kiszemelt egy közel 38 éves film, Arnold Schwarzenegger egyik híres mozija, A menekülő ember lett. Hogy mennyire sikerült, és egyáltalán érdemes volt-e hozzányúlni ehhez a filmhez, az a kritikámból kiderül.
Ez az egy dolog sokat segíthet a demencia megelőzésében
Igen egyszerű életmódbeli tényezőről van szó, ami sokak számára természetesnek is tűnhet.
Csúcskategóriás kijelzővel itt a OnePlus 15
A OnePlus legújabb felső kategóriás telefonja a gamereknek kedvez, combos teljesítményt és példátlan képminőséget ígér.
Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja
Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.







