Nem isznak és nem is vezetnek: Clarkson szerint haszontalan a Z generáció

Jeremy Clarkson
Forrás: Neil Mockford / Alex Huckle / Stringer / Getty Images

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A Top Gear egykori műsorvezetője szerencsére tudja a megoldás, hogyan lehetne gatyába rázni a fiatalokat.

Jeremy Clarksont a legtöbben a Top Gear, majd a The Grand Tour című autós műsorokból ismerik, és azt is sokan tudják róla, hogy szókimondó és kritikus, egyáltalán nem rejti véka alá a véleményét senki kedvéért, még ha emiatt egyesek összeférhetetlennek vagy fafejűnek is bélyegzik. Clarkson publikál többek közt a The Sunday Timesban is, és éppen ennek a lapnak a hasábjain szállt bele a Z generáció tagjaiba, vagyis nagyjából az 1995 és 2009 között születettek korosztályába.

Azt fejtegette, hogy ez a generáció igen fura, ugyanis kábé harmaduknak nincs jogosítványa, ötödrészük nem iszik alkoholt, és kevesebb mint negyedük megy bele egyéjszakás kalandokba. És mit csinálnak helyette? Hát nem dolgoznak, az biztos. Ehhez amúgy statisztikai adatokat is említett, miszerint úgy 800 ezren vannak, akik se nem melóznak, se nem tanulnak.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Félmilliónál is több egészséges fiatal ember ül otthon a seggén, nem vezet, nem iszik, nem kefél, és ami a legfontosabb, nem is dolgozik.

Rögtön megoldási javaslattal is élt. Azt mondta ugyanis, hogy mindezekre azért van lehetőségük a fiataloknak, mert anyuka és apuka eltartja őket, szóval tök egyszerűen el kell vágni ezt a forrást tőlük. Kontrasztként ugyanakkor dicsérte a saját, irtózatos pénzből beindított pubjában dolgozó ifjakat, akik tényleg becsülettel végzik a munkájukat, pontosan tudva: hogy megvegyenek valamit, azért melóval kell pénzt keresni.

Hozzátette: ez a fajta haszontalanság komoly problémákat okoz majd a jövőben, hiszen a következő évtizedekben ezen fiatalok közül kellene kikerülniük az ügyvédeknek, bankároknak, az üzleti világ vezető beosztású embereinek. Ehelyett otthon ülnek, a rasszizmuson meg a megfelelő hidratáción aggódnak, miközben az ország lassan leáll. Úgy véli, saját korosztályának, a baby boomereknek egészen más neveltetés jutott, míg a Z generációsok esetében a szülők túl sokat adnak, keveset várnak cserébe.

(forrás: Ladbible)

Videók

Kép
Jármű

Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR

Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.

Kép
Életmód

Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?

Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.

Kép
Szórakozás

Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba

A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.

Kép
Szórakozás

Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral

A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.

Kép
Stílus

Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között

Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!