Promóció
Jeremy Clarkson lett a legvonzóbb brit férfi – újra

Elég meglepő eredmény született, a 64 éves műsorvezető zsinórban másodszor végzett az élen.
Jeremy Clarkson neve összeforrt az autós műsorokkal: már a nyolcvanas évek végén is vezette a Top Geart, és újságíróként is tevékenykedett, de népszerűsége csúcsát a show 2002-es újraindulását követően, James May és Richard Hammond oldalán érte el. A trió aztán 2016-tól a The Grand Tourral folytatta, amely idén, az éppen futó évad végeztével befejeződik. Clarkson sokszor került be a hírekbe sarkos, olykor ellentmondásos és provokatív véleményével, megnyilvánulásaival.
Azt viszont már kevesebben tudják, hogy tavaly megválasztották az Egyesült Királyság legszexibb férfijának, ráadásul ezt a győzelmet most sikerült megismételnie. Na, nem egy igazán széles körben elvégzett, reprezentatív felméréssel mutatták ezt ki, hanem az angol Illicit Encounters, egy kimondottan házasságon kívüli afférokra szakosodott társkereső oldal kérdezte meg felhasználóit.
Azért így sem szerény számú szavazat gyűlt össze, mintegy kétezer nő pontozta egytől tízig terjedő skálán a sztárokat. Végül az lett az eredmény, hogy a most 64 esztendős Clarksont tartják a legvonzóbbnak, összesítésben nagyon meggyőző kilencesre értékelték. Nyolc ponttal végzett a második helyen a Pókember-filmek sztárja, a 27 éves Tom Holland, míg a dobogó harmadik foka a 41 éves Vilmos walesi hercegnek jutott.
Őket az angol fociválogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate követi a rangsorban, majd a friss Oscar-díjas – és amúgy nem is brit, hanem ír – Cillian Murphy, Idris Elba és Dermot O’Leary jön. Amúgy a listán feltűnnek más olyan hírességek is, akik nem britek, a kanadai-amerikai Ryan Reynolds például a tavalyi negyedik pozíció után ezúttal csak huszonhatodik lett.
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







