Előkerült Jim Morrison évtizedekkel ezelőtt ellopott szobra

Jim Morrison sírja Párizsban
Forrás: Laurent MAOUS/Gamma-Rapho via Getty Images

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A zenész síremlékéről vitték el a szobrot még 1988-ban, a hatóságok most bukkantak rá.

Jim Morrisont 1971. július 3-án találták holtan párizsi lakásának fürdőkádjában. A hivatalos közlés szerint szívroham következtében hunyt el, ám mivel nem történt boncolás, azóta is számos alternatív elmélet létezik a tragédiáról. Párizsban helyezték örök nyugalomra, majd halálának tizedik évfordulójára, 1981-ben egy horvát művész, Mladen Mikulin szobrot is készített. Az alkotás viszont csak néhány évig volt látható a Père-Lachaise temetőben található síremléken: 1988-ban ismeretlenek ellopták.

Most, harminchét esztendővel később azonban a rendőrség gazdasági és korrupcióellenes ügyekkel foglalkozó részlege rábukkant a szoborra. Egy teljesen más, csalási ügyben nyomozva egy házkutatás közben találták meg Mikulin művét, amit aztán vissza is helyeztek oda, ahonnan annak idején eltűnt.

Morrison nyughelye egyébként régóta problémásnak számít, hiszen a világ számos pontjáról érkeznek rajongók, hogy leróják kegyeletüket, csak éppen ezt nem mindig a legtiszteletteljesebb módon teszik. Gyakorta összefirkálják nemcsak a zenész sírját, hanem a szomszédos emlékműveket is. A Père-Lachaise a világ egyik leghíresebb és leglátogatottabb temetőjének számít, olyan híres és történelmi személyiségek nyugszanak ott, mint Guillaume Apollinaire, Honoré de Balzac, Georges Bizet, Frédéric Chopin, Oscar Wilde vagy éppen Édith Piaf.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Szórakozás

Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat

Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.

Kép
Tech

Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat

A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.

Kép
Stílus

Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá

Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.

Kép
Életmód

Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?

Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?

Kép
Stílus

Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél

Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.

Kép
Szórakozás

7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz

A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!