Promóció
20 évvel a sorozat után bírálja a Jóbarátokat az egyik szereplő

Aisha Tyler szerint a sokszínűség igencsak hiányzott a kilencvenes évek kultsorozatából.
Harminc éve indult, húsz esztendeje ért véget a Jóbarátok, a kilencvenes-kétezres évek egyik legsikeresebb televíziós sorozata, ám vannak, akik még csak most fogalmazzák meg kritikájukat a szériával kapcsolatban. Így tett például az az Aisha Tyler, aki az utolsó két évadban alakította Charlie Wheelert, a csinos paleontológiaprofesszort, aki rövid ideig Joey, majd Ross barátnője is volt.
Tyler azért bírálta a széria készítőit, mert szerinte nem volt eléggé sokszínű a szereplőgárda, hiányzott a diverzitás. Ezzel egyértelműen arra célzott, hogy kevés fekete bőrű karakter kapott szerepet a Jóbarátokban. Kifejtette, hogy ezt nem úgy kell érteni, hogy most, évtizedekkel később valaki kitalálja, hogy igen, ez egy hiányosság. Visszaemlékezett, hogy annak idején is sokan beszéltek arról, hogy egy Manhattanben játszódó produkcióban nagyobb változatosságra lett volna szükség e téren.
Ezzel egyébként nem a Jóbarátokba akart beleállni a színésznő, egyszerűen arra mutatott rá, hogy abban az időben így működött az iparág. A szériában kifejezetten kellemes élménye volt, hiszen a Rosst játszó David Schwimmer sokat dicsérte, mi több, kardoskodott a sokszínűség mellett. Hozzátette, sokszor még ma is érezhető hasonló hatás, vannak olyan hangok, amelyek azt sulykolják, egy adott film azért nem lesz sikeres bizonyos régiókban, mert fekete vagy éppen meleg a főszereplője.
(forrás: Ladbible)[embed-summitplayer id="17696d37-2f03-4060-a344-2e4c114552df" autoplay="0" muted="0" expiration-date=" "]
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







