Szórakozás
Kendőzetlen őszinteség: ezért nem akar gyereket John Cena

Bár korábban mondták már neki, hogy nagyon jó apuka lenne, ő azonban már döntött.
A profi pankrátorból lett színész, John Cena nemcsak akciófilmekben, hanem vígjátékokban is feltűnik, gyakran egészen jó karaktereket kelt életre. Ami a magánéletét illeti, 2020-ban vette feleségül Shay Shariatzadeh-t, gyermekük viszont még nem született. Sőt, szinte teljesen biztos, hogy később sem fog, ugyanis Cena egyértelműen kifejtette, hogy nem szeretne utódokat, nyíltan beszélt erről párjával, és végül arra jöttek rá, hogy azonos állásponton vannak.
A színész mindezt egy podcastban osztotta meg a közönséggel. Kifejtette, hogy nagy fokú kíváncsiság jellemzi őt, és tisztában van azzal, mire van szükség, milyen befektetésekre és áldozatokra, hogy ezt kielégíthesse. Viszont nem érzi magát késznek arra, hogy befektesse az időt abba, hogy igazán jó szülővé válhasson. Mi több, erre később sem lesz felkészülve.
Nem ez az első alkalom, amikor Cena a gyermekvállalásról beszél nyilvánosan. Korábban Drew Barrymore mondta neki a talkshow-jában, hogy emberszeretete, természete és hozzáállása miatt a világ legnagyszerűbb apukája lehetne. Azonban akkor is az a válasz érkezett, hogy a lehetőség, miszerint valamiben jó lennék, nem elég indok arra, hogy meg is tedd. Szükség van szenvedélyre is, kell, hogy valami hajtson, motiváljon. Ő pedig ezt a faktort nem érezte, nem érzi azóta sem önmagában.
Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök
Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.
9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért
Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.
Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk
Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.
Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
A G-Shockból is lehet luxusóra?
A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.
Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával
Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.






