John Lennon levélben kérte Eric Claptont, lépjen be a zenekarába

A levél részlete
Forrás: International Autograph Auctions Europe

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A korábbi Beatles-tag éppen egy új banda megalapításán munkálkodott, vázlatát most elárverezik.

A világ a Beatles alapítótagjaként ismerte meg John Lennon nevét. A négy gombafej az egyetemes zenetörténet egyik legsikeresebb és legnépszerűbb zenekarát alkotta, pedig aránylag rövid ideig dolgoztak együtt, 1960 és 1970 között, majd feloszlottak. John Lennon 1980 decemberében merénylet áldozata lett, George Harrison 2001-ben hunyt el. Ma már csak Paul McCartney és Ringo Starr van közöttünk.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Igaz, ők tavaly még kiadták a Beatles utolsó dalát a technika segítségével:

Olvasd el ezt is!

John Lennon a Beatles 1970-es feloszlását követően szólókarrierbe kezdett, arról viszont már kevesebben tudnak, hogy közben egy új együttes felállításán is munkálkodott. Ha sikerrel járt volna, egészen biztosan a rocktörténelem izgalmas új fejezetének lehettünk volna tanúi, ugyanis olyan zseniket környékezett meg, mint Eric Clapton. A Plastic Ono Band révén korábban már játszottak is együtt, Clapton még Lennon második szóló-kislemezén is gitározott.

Most pedig előkerült annak a levélnek a vázlata, amit Lennon írt Claptonnak ez ügyben. Úgy kezdi, már régóta akart neki írni vagy telefonálni, mert: „Már biztosan tudod, hogy Yoko és én nagyra tartjuk a zenédet, és téged is.” Clapton életében ez egy nagyon nehéz időszak volt, az alkohol- és drogfüggőség igen elhatalmasodott rajta, de Lennon a levélben úgy fogalmazott, biztos benne, hogy együtt valami nagyszerűt tudnának alkotni. Mindkettejükből előcsalogatnák az igazi nagyságot, visszahoznák az igazi, tökös rock and rollt.

Később még azt is részletezi, hogy a Plastic Ono Band több tagjára, így Klaus Voormanre, Jim Keltnerre, Nicky Hopkinsra és Phil Spectorra is számítana, de amint az ötlet megfogant, rögtön eszébe jutott Clapton is. Lezárásként aztán újra ráerősít az érzelmi alapú meggyőzésre, arra biztatva kollégáját, hogy dolgozzon olyanokkal, akik szeretik és megbecsülik. Végül azonban a terv kútba esett, Clapton nem fogadta el a felkérést, és Lennonnak sem lett új csúcszenekara, bár a Plastic Ono Band még 1974-ig elketyegett, többször változó felállásban.

A szóban forgó, kézzel írt vázlatot december 5-én árverezi el az International Autograph Auctions Europe, a becslések szerint akár 60 millió forintnyi eurót is megérhet majd a gyűjtőknek. Legutóbb 2012-ben került a piacra, akkor ennek töredékéért, mintegy 12 millióért kelt el.

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Tech

Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat

A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.

Kép
Stílus

Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá

Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.

Kép
Életmód

Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?

Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?

Kép
Stílus

Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél

Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.

Kép
Szórakozás

7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz

A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.

Kép
Világ

110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában

Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!