Promóció
Már biztos: megvan az új Harry Potter-sorozat Dumbledore-ja


A kétszeres Oscar-jelölt sztárt megannyi kiváló filmben és sorozatban láthattuk, de vajon milyen lesz a Roxfort igazgatójaként?
Javában zajlik a HBO-féle Harry Potter-sorozat szereplőválogatása, ám eddig javarészt csak pletykákat lehetett hallani arról, kinek juthat egy-egy karakter. Biztosnak tűnik, hogy a varázslótanoncokat globálisan szinte ismeretlen gyermekek játszhatják el, azonban arra is mérget vehetünk, hogy lesz pár húzónév a csapatban. Az első már meg is van, ugyanis John Lithgow maga erősítette meg, hogy a híreszteléseknek megfelelően tényleg ő formálja meg Albus Dumbledore-t, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatóját.
Lithgow a ScreenRantnek adott interjújában fejtette ki, hogy totális meglepetésként érte a felkérés. A döntést nem volt könnyű meghoznia, mert közel tíz évet ölelnek majd fel a széria készítésével kapcsolatos munkák, forgatások, vagyis ez a produkció határozza majd meg karrierjének utolsó szakaszát. Van benne egy kis félelem, ugyanakkor nagyon izgatott is a lehetőség miatt.
A 79 éves színész számos sorozatból és filmből ismerős lehet. A teljesség igénye nélkül játszotta például Dick Solomont az Űrbalekokban, Winston Churchillt A Koronában és Arthur Mitchellt a Dexterben, mellékszereplőként Oscar-jelölést kapott a Garp szerint a világ és a Becéző szavak című filmekért. Az utóbbi időben egyebek mellett a Konklávé, a Megfojtott virágok vagy éppen a Botrány érdemel mindenképpen említést.
Galériánkban mutatunk 10 olyan színészt, akit mi is nagyon szívesen látnánk az új Harry Potter-sorozatban:

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







