Már fejlesztik a John Wick videójátékot

Képkocka a filmből
Forrás: John Wick / Facebook

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Egyelőre nem tudni, ceruzával is lehet-e majd benne kaszabolni, de ekkora ziccert kár lett volna kihagyni.

A Keanu Reeves által megformált vérprofi és elképesztően elegáns bérgyilkos, John Wick népszerűbb, mint valaha. Az idén bemutatott negyedik rész már közel félmilliárd dollárt hozott a jegypénztáraknál, ezzel a legsikeresebb epizód, igaz, a maga százmilliós költségvetésével a legdrágább is, szépen felkúszott az elkészítésre fordított összeg az első film 20-30 milliójáról.

Miután a forgalmazó, a Lionsgate megerősítette, hogy folynak az ötödik felvonás előkészületei, idén ősszel a The Continental című sorozatot, jövőre pedig az első spinoffot, a Ballerinát is megkapjuk Ana de Armas főszereplésével, talán már csak egy dolog hiányzott: egy frankó videójáték. Erre sem kell azonban már sokat várni a jelek szerint, még ha egyelőre igencsak szűken mérik is az információmorzsákat.

Nagyjából annyit tudni jelenleg, hogy készül a játék, de hivatalos bejelentés híján nem ismerjük a fejlesztő kilétét. Meg persze az sem világos, milyen műfajú játékról van szó – egyértelműen egy FPS vagy TPS (first vagy third person shooter) állna neki a legjobban. Erre azonban nem vehetünk mérget, mivel legutóbb, amikor 2019-ben megjelent a John Wick Hex, az a stratégia és a szerepjáték jegyeit ötvözte.

További központi kérdés, hogy a játék fő karakterét vajon Keanu Reevesről mintázzák-e, esetleg a hangját is a népszerű színész kölcsönzi-e majd. Jó eséllyel nagyon sokat dobna a hangulaton és az eladásokon, ha így lenne, és persze egy jól kidolgozott fegyvertárból a ceruzának sem kellene hiányoznia. De ez még mind a jövő zenéje, egyelőre várjuk a bejelentést.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Szórakozás

13 tonna drogot talált bútorokba rejtve a dubaji rendőrség

A Szíriából származó rekordfogás értéke körülbelül 370 milliárd forint.

Kép
Stílus

A Blancpain harmadjára is nekifut a 70. évfordulós ünneplésnek

Rövid időn belül a harmadik 70. évfordulót ünneplő Fifty Fathoms különkiadással rukkolnak elő. Most a tok anyaga az érdekesség.

Kép
Szórakozás

Gázvezetéket fektettek, közben nyolc múmiát találtak

De ez még mind semmi, ahogy Horst Fuchs mondaná – az évek során mintegy kétezer műkincs került elő hasonló módon.

Kép
Tech

Mint egy falat kenyér: jógázik a Tesla robotja

Ezzel a felettébb hasznos képességével biztosan sokat segít majd az emberiségnek, de azért tud olyasmit is, amire érdemes odafigyelni.

Kép
Szórakozás

Félmilliárdot érő bronz-Buddhát loptak el Los Angelesben

Bő egymázsás szoborról van szó, tehát van sportértéke a lopásnak. A galéria igazgatója szerint amióta ő vezeti az intézményt, nem történt hasonló.

Kép
Szórakozás

A fél világ a kosarason nevet, mert kiborult, hogy túl drága tankolni a Bugattiját

Jimmy Butler az instagramon fakadt ki a kb. 45 ezer forintos benzinköltségen, amit a 700 milliós autójába tankolt.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!