Az olimpiai bajnok, akinek nem tudták eljátszani a himnuszát

Az 1952-es helsinki olimpián nagyon erős mezőny jött össze a férfiak ezerötszáz méteres síkfutására. A legnagyobb esélyesnek talán a nyugatnémetek társ-világrekordere, Werner Lueg számított, a legendás Iharos Sándor egyetlen hellyel csúszott le a továbbjutásról az első előfutamban. Számolni kellett még a fiatal brit Roger Bannisterrel, aki hatalmas tehetségnek számított, és pár évvel később elsőként futotta le négy percen belül az egy mérföldet.

A luxemburgi Josy Barthellel aligha számolt komolyan bárki, még annak ellenére is nagy meglepetés volt, hogy az élre tört a döntőben, hogy korábban saját előfutamát és elődöntőjét is megnyerte. Végül nagyon szoros befutóval előzte meg a svéd Olle Åberget, és lett hazája első és máig egyetlen olimpiai bajnoka. Igaz, az 1900-as esztendő maratonfutó aranyérmese, Michel Théato is ott született, ám ő francia színekben versenyzett, a NOB krónikáiban is így szerepel hivatalosan.

De vissza Barthelhez: sikere olyannyira meglepett mindenkit, és Luxemburg olyan mértékben nem számított sport-nagyhatalomnak, hogy a szervezők nem is készültek a himnuszukkal. A zenekarnak rögtönöznie kellett, valami egészen mást játszottak, de Barthel természetesen így is könnyekig hatódott. Az 1956-os olimpia után vonult vissza, majd a luxemburgi atlétikai szövetség elnöke lett.

Ami a kis európai országot illeti, ezen kívül 1920-ból van egy ezüstérmük Joseph Alzin súlyemelő révén, míg az 1992-es albertville-i téli olimpián Marc Giradelli alpesi síző szintén ezüstöt nyert szuperóriás-műlesiklásban és óriás-műlesiklásban.

(forrás: Olympics.com)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!