Promóció
Így kerülj hangulatba karácsonykor - felesleges idegeskedés nélkül

A lényeg, hogy ne vállald túl magad, mert ha átesel a ló túloldalára, a hangulatban nem lesz köszönet.
Már nyakunkon a karácsony, a szeretet ünnepe, az év leghangulatosabb időszaka gyerek és felnőtt számára. Persze erre a Grincs-típusú illetők csak legyintenének, mondván, teljesen felesleges nagy feneket keríteni az eseménynek, de a többség szerint igenis fontos a hangulat megteremtése, hogy kicsit kiemeljük a karácsonyt a szürke hétköznapokból. Szögezzük le azonban, mit sem ér az ünnep, ha túl sok stresszel és körülményességgel jár, elvégre a legfontosabb a meghittség, az egymás iránti szeretet kifejezése bármely formában, egyénileg pedig a lelassulás és a melankóliával átitatott pihenés. Mutatunk is néhány praktikát, mivel lehet feldobni a hangulatot minimális energiabefektetéssel, leredukálva a megszokott sürgés-forgást.
Általában az emberek nagy része nem tartja be, de azzal tehetjük a legjobbat magunknak, ha az ajándékok vásárlását és a nagytakarítást letudjuk minél előbb. Ha ezt a folyamatot kihagyjuk, a stresszfaktornak engedünk teret, elvégre rengeteg teendőt kell belesűrítenünk néhány napba, és hát valljuk be, ki szeret óriási tömegben boltról boltra járni, és hosszú órákig úton lenni a megfelelő karácsonyfa kiválasztásának érdekében. És itt el is érkezünk egy sarkalatos ponthoz, ugyanis a többség az élő fákra szavaz, köszönhetően a régi beidegződéseknek, miszerint a műfenyők csúnyák, pedig ma már olyan élethű darabokat lehet vásárolni jó áron, ami megszólalásig hasonlít az igazira. Egy ilyen háromdimenziós másolattal nem csupán a hulló tűlevelek utáni takarítást spóroljuk meg, egyúttal a jövőre is gondolunk, mert ezeket a műfenyőket még hosszú évekig tudjuk használni, megspórolva az újabb vásárlással és a szállítással járó felesleges bonyodalmakat. Persze mondhatnánk, hogy akkor hol marad a fenyő illat, pedig a megteremtéséhez bőven elég néhány fenyőágat vízzel töltött vázába rakni a lakás bármely pontján, ami tartósan segít a várt eredmény elérésében.
A dekoráció mértéke egyéni ízlés dolga, de nem kell túlzásba esni, így legalább elkerülhetjük az olykor túlzó eklektikusságot. Nem szeretnénk a mű dolgokat pártolni, de gyertyák helyett kifejezetten jó megoldás a hamis mécses, vagyis a led gyertya, ami nem csupán biztonságosabb, de egy dekorációs tartóba elrejtve pontosan úgy pislákol, akár az eredeti. Filléres megoldás, ami nemcsak az otthon melegét szimbolizálja, hanem szintúgy szól a jövő karácsonyainak is. Az illóolajok, párologtatók, illatos gyertyák és aromalámpák is remek szolgálatot tesznek. A karácsonyi időszakban előtérbe kerül a fahéj, a narancs és a mézeskalács illata, de érdemes odafigyelni, hogy ezek az eszközök nem üzemelhetnek hosszú órákig, elég ugyanis tíz perc ahhoz, hogy belepje a szobát az illatfelhő. A hangulat fokozásának legegyszerűbb módja vitán felül a karácsonyi zenék hallgatása, ami a háttérben búgva teremti meg azt a miliőt, amire igazán vágyunk ilyenkor. Nem is kell letölteni semmit, vagy előkeresni a régi albumokat, a Youtube telis-tele van olyan összeállításokkal, amire néhány keresőszóval azonnal rátalálhatunk.

Sokan esnek túlzásba az ételekkel, ami sarkalatos pontja az ünnepnek, de valljuk be, a tízféle sütemény és főfogás teljesen felesleges mértékű, ráadásul megdobja a stresszfaktort is, amiben nincs semmi köszönet. Válasszunk ki néhány tradicionális ételt, ami igazodik a család ízléséhez, mint például a hagyományos töltött káposzta, a halászlé, a pulyka, a kacsa, a halételek, a göngyölt húsok és társaik. Bőven elég közülük három különböző típust bevállalni nagyobb mennyiségben, megbeszélve a közeli rokonsággal, ki felel a saját specialitásért, a családlátogatáskor pedig csereüzlet keretein belül kisegíthetjük egymást. Biztos van a rokonságban olyan, aki sokkal jobb töltött káposztát csinál mint mi, és ugyanez igaz bármilyen ételre fordítva is.
Aki szeret teázni, nyilvánvalóan megtalálta már a számára legfinomabb ízeket az évek során, de érdemes néha kibújni a komfortzónából, teret engedve azoknak a típusoknak, amik alapjáraton nem hangzanak szimpatikusnak, de illenek az ünnep hangulatához. Bagatell dolognak tűnik, pedig sokat hozzátesz az összképhez, és hát próba szerencse, ahogy szokták mondani. Ráadásul még az idegrendszerre is nyugtató hatással bír a tea, ami feltétlenül fontos ebben az időszakban, elvégre mit ér a szeretet ünnepe, ha közben nem tudjuk igazán kiélvezni a békét és a nyugalmat. Valójában ez utóbbi két összetevő a legfontosabb, amiért ugyanúgy tenni kell, mint a karácsony hangulatának megteremtéséért, és talán ez a metódus a legnehezebb az összes közül. Ennek érdekében a sürgés-forgásban érdemes egy picit megállni, leülni és semmire nem gondolni, még akkor sem, ha úgy érezzük lemaradásban vagyunk.
Ezt egyszerűen el kell felejteni, karácsonykor nincs lemaradás, ha valami kimarad akkor kimarad és kész, felesleges bűntudatot gerjeszteni, mert senki nem várja el tőlünk, hogy a maximum felett teljesítsünk. Noha a gyerekek elégedettségét elérni ajándékok formájában a mai világban egyre nehezebbnek tűnik, érdemes nekik is átadni azt a szellemiséget, miszerint nincs szükség hatalmas meglepetésekre ahhoz, hogy jól érezzük magunkat együtt. Talán abban a pillanatban ezt máshogy fogják gondolni, de idővel, amikor már nekik is gyerekeik lesznek, hálásak lesznek azért, amit a szülőktől kaptak. Nem tárgyi formában, hanem érzelmekben, meghittségben és szeretetben, mert tulajdonképpen semmi más nem számít, ezt pedig az idő mindig bizonyítani fogja.
10 érdekesség az óriáspandákról, amiről talán nem is hallottál
Ki nem találnád, hány kilogramm bambuszt képesek befalni egy nap alatt.
A Little Nightmares III hidegrázósnak ígérkezik, de a rajongók nemcsak a játéknak örülhetnek a közeljövőben
A rémálmok univerzuma képregények lapjaira is átköltözik, de a játék még saját animációs filmet is kap.
Vízre bocsátották a világ legnagyobb vitorlás jachtját
A 220 méter hosszú Orient Express Corinthian hamarosan teljesen elkészül, de első útjára csak jövőre indul.
Pharrell platformján döntött rekordot egy Jordan-kártya
Egy 1986-os Fleer sportkártyáért fizetett valaki 2,5 millió dollárt. De persze nem akármilyen kártyáról van szó.
10 megoldatlan történelmi rejtély, ami lázban tartja a kutatókat
Bármennyire is törekszünk a kérdések megválaszolására, olykor még a válaszok is csak újabb kérdéseket szülnek.
Sztárgázsi toplista: Scarlett Johansson lett minden idők legjobban fizetett színésze
Nagyot kaszált új filmjével, magyar átlagbér mellett tízmillió hónapot kellene dolgozni, hogy elérjük eddigi mozis jövedelmét.