Promóció
Újra koncertezik Keanu Reeves zenekara


A Dogstar több mint húsz év után áll színpadra, ráadásul egy új dalt is bemutatnak készülő albumukról.
Keanu Reeves Hollywood egyik legszimpatikusabb színésze, egy olyan sztár, aki két lábbal áll a földön, és rajongóival is jó fej. Nem véletlenül válogattuk be mi is az InStyle Men nyomtatott kiadásában – már az újságárusoknál – az elmúlt száz év ötven legnagyobb legendája közé. Azt már talán kevesebben tudják róla, hogy zenél is: a kilencvenes években alapította meg Robert Mailhouse-zal a Dogstart, a banda alternatív rockot játszott.
Több lemezük is megjelent, koncerteket is adtak, de utolsó fellépésük már nem tegnap volt: 2002 októberében zenéltek Japánban, majd feloszlottak. Bő két évtized eltelt azóta, éppen ezért igen nagyot szólt a hír, hogy újra összeállnak. A kaliforniai Napa Valley-ben 2013 óta minden évben megrendezett BottleRock fesztivál második napján, május 27-én lépnek színpadra. A Dogstar énekes-gitárosa Bret Domrose, dobosa Rob Mailhouse és basszusgitárosa Keanu Reeves. Ráadásul nemcsak régi számokat játszanak: bemutatnak egy új dalt is, készülő lemezükről.
Ami a BottleRock fesztivált illeti: 2013-ban az első alkalom még ötnapos volt, de egy ideje már csak három nap várják zseniális koncertekkel a közönséget. A felhozatal nem gyenge, idén például fellép a Red Hot Chili Peppers, Post Malone, a Duran Duran, a Smashing Pumpkins, a Wu-Tang Clan és még sokan mások.

Amúgy így szól a Dogstar:

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Tom Cruise megérkezett a cannes-i filmfesztiválra, és rögtön hozott is egy stílustippet
Tom Cruise stílusos belépőjét mi se tudjuk szó nélkül hagyni.
10 igaz történeten alapuló film, ami valóban hű maradt az alapanyaghoz
A legjobb sztorikat az élet írja, ezért nem is szükséges őket kiszínezni.
7 fontos dolog, ami kimaradt a Harry Potter-filmekből
A készülő sorozat pótolhatja azokat a hiányosságokat, amik J. K. Rowling számára is lényegesek voltak a könyvekben.
Ötliteres V8-as dühöng a De Tomaso újdonságában
Az egykor szebb napokat látott márka most kínai irányítás alatt éledezik, és már biztos, hogy szériagyártásba megy a De Tomaso P72.
Ekkor tűnhet el az élet a Földről – a szuperszámítógép szerint
A világvége kérdése mindenkit foglalkoztat, a tudósok most megnézték, mire lehet számítani.
Hogyan lett divat a sportruházat?
A sportcipő már régóta a mindennapjaink része, de bermudát vagy melegítőnadrágot is egyre többen felkapnak az utcára. Hogyan ívelt fel ezeknek a daraboknak a népszerűsége?