Tech
A jó bor a korral nemesedik – na, de kétezer év nem sok?

Minden idők legkorosabb bora került elő egy római kori sírhely mélyéről.
Szokták mondani, hogy egy minőségi bor a korral csak nemesedik, minél öregebb az ital, annál finomabb lesz. Ez persze csak féligazság, mert sok minden függ attól, hogy vörös-, rozé- vagy fehérborról beszélünk, és hogy az milyen eljárással készült. Vannak olyan típusok, amelyeknek kimondottan a frissesség az ütőkártyája. Most azonban nem ezt szeretnénk taglalni – nem is vagyunk jártasak a szakmában. Viszont most alighanem minden idők legkorosabb bora került elő Spanyolországban.
Pontosabban nem most, hanem még 2019-ben találták meg a mintegy kétezer éves, az ókori Róma idejéből származó italt egy carmonai birtokon, de csak mostanra tudtak róla részletesebben beszámolni, hiszen rengeteg vizsgálatnak vetették alá az azóta eltelt öt évben. A Córdobai Egyetem szerveskémia-professzora, a tanulmány vezető szerzője, José Rafael Ruiz Arrebola elmondta, hogy egy sírhelyről emeltek ki egy urnát, a hamvak társaságában megégett elefántcsontot és mintegy négy és fél liternyi vöröses folyadékot találtak.
Amikor ez utóbbit jobban megvizsgálták, nagyon meglepődtek. Miután elemezték annak kémiai összetételét, minden kétséget kizáróan beigazolódott feltételezésük, miszerint borról van szó. Lényegében hermetikusan le volt zárva az edény, hiszen másképpen már régen elpárolgott volna belőle az ital, ám az megmaradt érintetlenül, folyékony állapotban. A vöröses szín ellenére pedig az is kiderült, hogy fehérborral van dolguk, nem találtak benne ugyanis úgynevezett sziringinsavat, ami a vörösborokban lelhető fel.
A tudósok úgy hiszik, ez a bor most le is taszította a trónról az eddigi legöregebb nedűt: a korábbi csúcstartó egy durván 1700 évesnek gondolt ital volt, amire még a 19. század második felében bukkantak a németországi Speyer közelében.
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.