Promóció
Ki nyeri idén a spanyol bajnokságot? Megtippeljük!


Sokkal kiélezettebb küzdelemre számítunk a La Liga idei kiírásában, mint a korábbi években.
Nem lebecsülve a bajnokság többi résztvevőjét, de vélhetőleg idén is a három gigász egyikéhez vándorol majd a trófea. Nehéz lenne elképzelni azt is, hogy olyan teljesítményt tud nyújtani majd egy kisebb csapat, mint ahogy tette tavaly a Girona. Persze bármi megtörténhet, és a nagyok dolgába többen is beleszólhatnak, azért az kijelenthető, hogy a bajnoki cím győztese a Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid sorból kerül majd ki.

FC Barcelona
A vezetőségben kialakult káosz és a gazdasági helyzet ellenére a Barcelona játéka idén remekül mutat. Az első fordulókban már egyértelműen bizonyította a mindössze 23,4 év átlagéletkorú csapat, hogy joggal pályázhat a La Liga bajnoki címére. Hans-Dieter Flick taktikája a feltolt védelemmel és az üres területre befutó szélsőkkel jól áll a keretnek, főleg ha olyan játékosok képezik a csapat támadószekcióját mint az idén érkezett Dani Olmo, valamint a szélvészgyors Ferran Torres - Raphinha duó. És persze ott van az üstökösként berobbanó Lamine Yamal, ellenpólusnak pedig a rutinos Robert Lewandowski is. Sok szakértő jegyezte már meg, a fontos dolgok a középpályán dőlnek el, a Pedri, Gavi, Frenkie de Jong trióval vélhetően állni fogja a sarat a csapat, már ha utóbbi sérüléseit hátrahagyva valaha még pályára léphet az együttesben. Egyelőre úgy néz ki, elbírja a keret Gündogan távozását, amihez hozzájárul az is, hogy sokkal jobban fellépnek a védők a támadások felépítése miatt, mint a korábbi években. A látványos játék mellett a kohézió a legnagyobb fegyvere idén a Barcának, amellett hogy a BL alapszakaszában sem kell megszenvedni a továbbjutásért. A Bayern, az Atalanta és a Dortmund persze nem könnyíti meg a csapat dolgát az európai porondon, de véleményünk szerint hazai fronton nagy esélyük lehet a bajnoki trófea megszerzésére a katalánoknak. A minimum elvárás az eddigi játékot látva az ezüstérem, és a legjobb négy közé jutás a Bajnokok Ligájában, de valószínűleg a Barca szurkolóinak nagy része egyáltalán nem érné be ennyivel a végelszámolásnál.

Atlético Madrid
Diego Simeone rekordokat döntögető regnálása a stabilitás záloga, de sokan úgy gondolják, megérett a csapat az edzőváltásra. Persze a másik oldal ezt valóságos szentségtörésnek tartaná, főleg most, hogy ilyen remekül összeállt a csapat védelme. Az első fordulókban elképesztően kevés lehetőséget hagytak kibontakozni az ellenfél támadóinak, és a legjobb xG-ket hozták ebből a szempontból a játékosok Európában. Itt jön el azonban az Atlético gyengesége, ugyanis támadásban egyelőre nincs meg az az átütő erő, ami egyértelművé tenné a bajnoki cím lehetőségét. Bár Griezmann továbbra is tartja a frontot, a támadók között egyelőre nincs megfelelő összhang. Nem meglepő, elvégre az ambiciózus tervek részeként frissen érkezett a kezdőbe Alexander Sørloth, valamint Julián Alvarez is. Rajtuk kívül Madridba tette át székhelyét Callagher a Chelsea-ből, valamint a liga egyik alulértékelt, de válogatott hátvédje, Robin Le Normand a Real Sociedadból. Értük összesen 184 millió eurót fizetett a klub, ami nem arról árulkodik, hogy lemondanának a bajnoki címről. Ehhez szintén hozzásegítheti az Atléticót, hogy a BL alapszakaszában csupán egyetlen sztárklubbal, a PSG-vel sorsolták össze. Nehéz lenne megtippelni, hol végez a csapat az idény végén a tabellán, de az biztos, hogy a bronzérem alapkövetelmény. Azonban ha a Real Madrid és a Barcelona botlásait kihasználják, valamint finoman fogalmazva lemondanak a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszáról, meglehet az esély a bajnoki címre.

Real Madrid
Mit is lehetne mondani a rekordbajnokról? Könnyelmű kijelentésként hatna, hogy a világ legértékesebb keretével rendelkező csapata behúzza idén a La Liga bajnoki címét. Ancelotti edző vitán felül egy korszakos zseni, aki elég hosszú ideje tölti be pozícióját a Real Madridnál ahhoz, hogy a szurkolók bízzanak az elképzeléseiben. Az idei átigazolási időszakban az elhúzódó kálvária miatt már kevésbé szólt nagyot Mbappé érkezése. Vele ellentétben a tehetséges brazil Endrickért egy nagyobb összeget, 50 millió eurót fizettek a Habfehérek. A 18 éves csatár leigazolása a jövőnek is szól, de talán a spanyol gigász idei legnagyobb problémájára is megoldást jelenthet. Alapvetően minden edző örülne, ha az lenne a legnagyobb gondja, mint Carlo Ancelottinak, ugyanis az olasz trénernek még ki kell főznie, hogy szerepelhet konstans hatékonysággal egyszerre a pályán a Mbappé, Vinícius, Rodrygo trió. A védelem tapasztalt vezérei ellátják a feladatukat, ahogy a klasszis teljesítményt nyújtó Valverde, Camavinga, Modric, Bellingham négyes is a középpályán, de a támadókkal már más a helyzet. Alapvetően mindhárom klasszis legideálisabb szerepköre a bal szélső támadó poszt, elvégre gyorsaságukat és robbanékonyságukat azon az oldalon tudják legjobban alkalmazni, nem beszélve a befelé törő technikás cseleikről. Rodrygo már megbékélhetett kényszerű posztjával a jobb oldalon, de az biztos, hogy a bajnoki címre és egyúttal BL-trófeára hajtó együttesnél a siker záloga a támadószekció finomhangolása lesz.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







