Promóció
Fuss, ha jutalmat akarsz – mondja egy kínai cég

A vállalkozás száz munkatársának havi száz kilométert kell futnia, ha vaskosabb bónuszokat akar.
Dolgozókat motiválni sokféleképpen lehet – pro tipp: nem az az ideális, ha fenyegetőzéssel tesszük –, és ebben az eszköztárban kiemelt szerepe van a fizetésemelésnek és a jutalmaknak. Hogy a bónuszok kifizetését milyen köztes célokhoz kötik, nagyon változó, de egy kínai cég igen érdekes kritériumot határozott meg: száz kilométert kell futni havonta.
A kuangtungi Dongpo Paper elnöke bejelentette ugyanis, hogy annak arányában fogják majd osztani a plusz pénzeket, hogy ki mennyit kocogott az adott hónapban, de ahhoz, hogy év végén a havi fizetésük 130 százalékát kitevő, vagyis elég gáláns jutalmat kiérdemeljék, hónapokra bontva meg kell lennie ennek a fent említett száznak. Igaz, arányaiban az sem rossz üzlet, ha csak a felét tudják le, mert akkor jár a havi fizuval megegyező (100%) juttatás. 30 kilométerért ellenben már csupán 30 százalékot adnak. Aki legalább ötven kilométert lenyom hat hónapon keresztül, egy pár futócipőt is kap ajándékba.
A furcsa rendszer mögött Csejong Lin cégvezető gondolta nem más, mint hogy kizárólag egészséges alkalmazottak tudják biztosítani a vállalat hosszú távú sikerességét. Ő maga állítólag már kétszer is megmászta a Mount Everestet: először tavaly, aztán idén is felért a csúcsra. A Dongpo Papernek körülbelül száz dolgozója van.
A kínai közösségi médiában amúgy sokan felháborodtak a hír hallatán, mondván ez minden nap bő három kilométert jelent (ha csak a munkanapokat nézzük, akkor durván ötöt), ezért túlzott elvárásnak érzik, és sérülésveszélyre hívják fel a figyelmet. Mások pedig arra világítanak rá, hogy életkortól és egészségi állapottól is függ, kinek hol húzódnak a határai.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






