Promóció
2030-ban embert küldenének a Holdra a kínaiak

A számolatlanul öntött dollármillióknak köszönhetően a kínai űrprogram az elmúlt tíz évben számos áttörést ért el.
Kínai bejelentette, hogy ők szeretnének lenni a második ország, amely embert küld a Holdra. Erről egy vuhani repülőgépipari csúcstalálkozón beszélt a Kínai Űrügynökség főmérnök-helyettese. A misszióra várhatóan még 2030-ig sor kerül, a cél pedig egy holdkutató-állomás létrehozása.
Az expedíció úgy épülne fel, hogy két külön hordozórakétával küldenék fel az embereket szállító űrrepülőt és a holdraszálláshoz szüséges holdfelszíni leszállót. Ezek a Hold körüli pályán összekapcsolódnának, majd a dokkolás után az űrhajó személyzete megkísérli a leszállást. A Holdon mintákat gyűjtenek, majd visszatérnek az űrrepülőre, ami hazahozza őket a Földre.

Jelenleg még a szükséges eszközök fejlesztése zajlik, és még azt sem árulták el, hogy hány űrhajóst kívánnak a Holdra küldeni. A kínai Hold-misszió rendkívül fontos a kínai államnak, ugyanis ezzel is bizonyítani akarják világhatalmi pozíciójukat. Az űrversenyről annak idején lemaradtak, az első műholdjukat 1970-ben állították pályára, mikorra Amerika már túl volt a holdraszálláson. Az elmúlt években viszont számos áttörést értek el, 2013-ban például sikeresen landolt egy roverük a Holdon, majd 2019-ben egy másik járművet eljuttattak a Hold árnyékos oldalára, 2020-ban pedig sikeresen gyűjtöttek be kőzetmintákat.
Eközben javában építik a saját űrállomásukat - az ISS után ez a második űrállomás, amire azért volt szükség, mert Amerika kitiltotta a kínaiakat az ISS-ről. Éppen emiatt érdekes helyzet állhat elő 2030-ban, ha a tervek szerint az ISS befejezi a működését, ugyanis akkor a Tiangong marad az egyetlen űrállomás.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






