„Azt játszottuk, hogy vacsorázunk” - interjú Király Andrással, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnökével

Ma Magyarországon több százezer gyermek él nélkülözésben. Sokan közülük csak az óvodában vagy az iskolában jutnak meleg ételhez, a hétvégék és az iskolaszünetek pedig nem a pihenésről, hanem a bizonytalanságról szólnak. A Gyermekétkeztetési Alapítvány 33 éve dolgozik azért, hogy minél több rászoruló gyermek és család jusson élelmiszerhez, támogatáshoz, esélyhez, és néha ahhoz az egészen egyszerű, mégis mindent jelentő érzéshez, hogy ma lesz vacsora.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Király András, az alapítvány elnöke nem kívülről érkezett ebbe a világba: gyerekkora óta részese az alapítvány munkájának. Ma már nemcsak vezetőként, hanem apaként is látja, mit jelent a felelősség, az éhség, a szegénység és az a csendes küzdelem, amit sok család nap mint nap vív.

Mit jelent számodra, hogy egy olyan alapítványt vezetsz, ami nemcsak a munkád, hanem örökség is?

Nagy felelősséget. Ez azzal jár, hogy gondoskodni kell, nem egy-két gyerekről, amennyi nekem van, hanem több száz vagy akár több ezer gyerekről.

Édesapádtól mennyi mindent tanultál vezetői szinten? Viszed tovább az ő mintáit, vagy teljesen új szemlélettel vágtál bele?

Nagyon sok mindent tanultam apától. Gyerekkorom óta szerves része az életemnek az alapítványi munka. Akkor is jelen volt, amikor más munkákkal próbálkoztam, mindig visszakanyarodtam ide: mentem segíteni, adatot rögzíteni, dobozokat pakolni vagy bármi mást csinálni. Gyakorlatilag az összes munkafolyamatban részt vettem már az alapítványnál. A vezetéssel kapcsolatban nagyon sokat beszélgettünk apával arról, hogyan érdemes végrehajtani ezt a folyamatot, mert sok dologban különböző elveket vallunk. Én olyan típus vagyok, aki bízik az emberekben, és szeret is bízni bennük. De vannak feladatok, amelyeket nem lehet úgy elvégezni, hogy mindenkiben feltétel nélkül bízol. Bizonyos helyzetekben ki kell iktatni annak a lehetőségét, hogy valaki helytelenül járjon el. Amit például mindig mondott nekem:

Mindig tudtad, hogy egyszer neked kell továbbvinned ezt az ügyet?

Nem. A szüleim ezt soha nem erőltették sem rám, sem a bátyámra. Hagyták, hogy olyanok legyünk, amilyenek lenni szeretnénk. Én sok mindennel próbálkoztam, tanultam mást is, dolgoztam máshol is. Érdekelt a pszichológia, érdekelt a játékgyártás, és valószínűleg ha nem ezzel foglalkoznék, akkor is gyerekeknek csinálnék valamit.

Egy ponton elérkezett az idő, amikor dönteni kellett, ki legyen a következő elnök. Akkor azt mondtam: én szívesen elvállalom, mert készen állok rá, hogy felelősséget vállaljak érte.

Sokszor halljuk a számokat: 400 ezer rászoruló gyermek Magyarországon, több mint 23 milliárd forintnyi kiosztott élelmiszer az alapítvány történetében. De ezek sokkal többet jelentenek. Te mit látsz ezek mögött a számok mögött?

Azt, hogy milyen nagy szükség van a segítségre. Hogy milyen sok ember van, akinek olyan a helyzete, hogy igenis szüksége van arra, hogy elfogadja a segítséget - bármilyen nehéz is ez. Mert segítséget elfogadni nem könnyű, alázatot igényel. Apaként nekem az a dolgom, hogy eltartsam a gyerekeimet, biztonságot és stabilitást adjak nekik. Ha ezt nem tudom megtenni, az már önmagában csalódás. És erre még segítséget kérni vagy elfogadni valakitől, az lelkileg nagyon megterhelő.

A számok mögött tehát mindig azt látom, hogy a szegénység komoly méreteket ölt Magyarországon. És azt is látom, hogy az emberek küzdenek, akarnak, tesznek, mindent megpróbálnak, hogy a gyerekeik élete jobb legyen.

Mennyire láthatatlan ez a probléma? Olyan helyeken is jelen van, ahol nem gondolnánk?

Mindenhol és állandóan. Biztos vagyok benne, hogy a saját környezetedben is van olyan ember, aki ezt titkolja. 5 gyermekből 1 érintett, csak nem beszél róla.

Mit jelent valójában az, hogy egy gyermek éhezik ma Magyarországon?

Ezt nagyon nehéz pontosan meghatározni, mert nincs tökéletes mérőeszközünk rá. Ha az anyagi és szociális deprivációs szempontokat nézzük, akkor például fontos kérdés, hogy jut-e egy gyermeknek megfelelő mennyiségű és minőségű étel, hús, hal vagy fehérjeforrás. Én azt mondanám, hogy kb. 40.000 gyermek lehet Magyarországon, akinek komoly gondot jelent a megfelelő étkezés, és itt nemcsak arról beszélünk, hogy eleget eszik-e, hanem arról is, hogy jól eszik-e.

Miért különösen veszélyes ez a korai életszakaszban?

Az első ezer nap kritikus. Most lettem apa másodszor, a kisebbik fiam kétéves, ezért ezt nagyon közelről látom. Ha egy gyerek ebben az életszakaszban nem kap elegendő és megfelelő táplálékot, az hatással van az agyi fejlődésére is. A neuronok közötti kommunikáció, az idegrendszeri fejlődés nem alakul úgy, ahogy kellene. Ennek később következményei lehetnek: rosszabb iskolai teljesítmény, koncentrációs problémák, nehezebb olvasástanulás, gyengébb értő olvasás. Egy gyerek nem tudja tudatosan felülírni azt, hogy éhes. Egy felnőtt talán azt mondja magának: most koncentrálok, megcsinálom. Egy gyereknek ehhez nincs elég tapasztalata, nincs megoldási kulcsa. Azt mondanám az embereknek: próbáld ki, hogy egész hétvégén nem eszel, majd hétfő reggel ülj le, és próbálj meg megtanulni valamit. Nézd meg, mi a különbség aközött, amikor teli hassal tanulsz, és aközött, amikor üres hassal kellene figyelned. Háromszor annyi időbe fog telni - ha egyáltalán sikerül.

Érzelmileg mennyire nehéz a saját gyerekeid biztonsága és a rászoruló gyerekek kiszolgáltatottsága között létezni?

Nagyon. Igyekszem jókedvű, nyugodt és derűs lenni mellettük, mert azt szeretném, hogy ezt lássák tőlem. A munkában pedig sokszor ott van a szomorúság, a levertség, a tehetetlenség érzése. Ezzel is harcolni kell. Ha nem éreznénk együtt azokkal, akiket támogatunk, nem is tudnánk segíteni őket. De közben nem ereszkedhetek bele teljesen ebbe az állapotba. Én azért vagyok ott, hogy segítsek.

Hogyan lehet ezt hosszú távon bírni?

Ez is tanulási folyamat. Ha elég sokat foglalkozol valamivel, bizonyos mértékű rezisztenciát növesztesz a saját empátiáddal szemben. Ott van benned az együttérzés, tudod, hogy nagyon rossz neki, sajnálod a gyereket vagy a családot, de közben azt is tudod: itt vagyok, segítek. Mindig arra érdemes gondolni, hogy ő ugyanolyan emberi lény, mint én, csak sokkal szerencsétlenebb helyzetben van, és nem feltétlenül tehet róla. Én is sokáig gondoltam azt, hogy bizonyos helyzetekben rá lehet húzni az emberekre a vizes lepedőt. Aztán kimész néhány osztásra, és kiderül, hogy nem hanyagság vagy lustaság miatt nem dolgozik, hanem azért nem megy el dolgozni, mert többe kerülne eljárnia oda, ahol munka van, mint amennyit keresne. Ott van az akarat, ott van a felelősségvállalás, csak nem jó a környezet, ahova született.

Szerinted mi lenne a hosszú távú megoldás?

Emellett nagyon fontosak lennének azok a rendszerek is, amelyek egyébként már léteznek. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok nagyon pontos információkkal rendelkeznek arról, mely családok küzdenek bajjal, mire lenne szükségük, kik azok, akik valóban segítségre szorulnak. A rendszer megvan, csak több forrásra, több figyelemre és több támogatásra lenne szükség.

Beszéljünk a Fel a fejjel! programról. Miért fontos ez az alapítvány életében?

A tartós élelmiszercsomagokkal az a probléma, hogy ez jó nekik három hétig, de utána vége a segítségnek. Ez akut segítségnyújtás, de nem oldja meg a problémát. A családoknak stabilitásra lenne szükségük. Arra, hogy legyen valami állandó plusz az életükben, amiből például ki tudnak spórolni egy szemüveget a gyereknek, be tudnak fizetni egy számlát, vagy egyszerűen egy kicsit könnyebben tudnak működni.

Ezért hoztuk létre a Fel a fejjel! programot, amely már 17 éve működik. Egy éven keresztül támogatjuk a kiválasztott családokat. A családsegítők segítségével választjuk ki, kik azok, akik valóban rászorulnak. Ma már sok esetben a helyi bolttal is szerződünk, így a családok élelmiszert és a háztartás vezetéséhez szükséges dolgokat tudnak vásárolni. Ez nem egyszeri támogatás, hanem stabil, minden hónapban érkező segítség. Olyan löketet adhat egy családnak, amely segíthet elindulni a kilábalás felé.

Ez egyben méltóságot is ad, hiszen nem egyszerűen kapnak valamit, hanem dönthetnek arról, mire van szükségük.

Pontosan. Képzeld el például azt a bácsit, akit most támogatunk a 11 éves kisfiával. A kisfiú nagyon jó matekos, az édesapjának két stroke-ja volt, már nem beszél tisztán, és nagyjából 50 ezer forintból élnek. Neki a havi támogatás, amit egy éven keresztül kapni fog, óriási segítség. Ilyen emberekről beszélünk.

Az alapítványnál nemcsak élelmiszerrel segítetek, hanem élményekkel is. Miért fontos ez?

Mert a gyerekek látóterét is tágítani kell. Ha elviszünk gyerekeket például állatkertbe, csokigyárba vagy más programra, az nem csak arról szól, hogy jól érzik magukat pár órára. Világot látnak. Találkoznak olyan emberekkel, olyan foglalkozásokkal, olyan lehetőségekkel, amelyekkel korábban nem. Ez perspektívát ad. Megmutatja nekik, hogy van más is azon kívül, amit otthon látnak. Ez legalább annyira fontos, mint az, hogy aznap kapnak-e vacsorát.

Van olyan történet, ami különösen mélyen megmaradt benned?

Voltunk egy családnál, tartós élelmiszercsomagot vittünk nekik. Egy anyuka és a kisfia volt otthon. Odaadtuk a csomagot, az anyuka kibontotta, a gyerek belenézett, és elkezdett ujjongani: „Nem játszani fogunk! Nem játszani fogunk!” Nem értettem, miért ekkora öröm az, hogy ma nem játszani fognak. Meg is kérdeztem. Azt mondta: „Azt szoktuk játszani, hogy vacsorázunk.” Ilyen történetekkel lehet találkozni.

Az ilyen gyerekkori nélkülözés felnőttkorban is nyomot hagy?

Persze. Személyiségjeggyé válik. Akkor is, ha valaki később sikeres életet él, ott marad benne, hogy ő szegénységből jött. A hiány, a félelem, a tartalékolás, a biztonság keresése, ezek mind megmaradhatnak. Megalázó erről beszélni, ezért az emberek sokszor nem is teszik.

Ha egyetlen dolgot szeretnél, hogy az emberek megértsenek a gyermekszegénységről, mi lenne az?

Azt, hogy ez nem távoli probléma. Nem csak vidéki, nem csak szegregált, nem csak „valahol máshol” létező jelenség. Nagy valószínűséggel mindannyian ismerünk olyan embert, akit érint, csak nem tudunk róla. És azt is, hogy segíteni nem csak nagy dolgokkal lehet. Sok kicsi segítségből lesz valami, amire már lehet építeni. Egy csomag, egy étkezés, egy havi támogatás, egy élmény, egy gyereknek megmutatott új lehetőség, ezek mind számítanak. A lényeg, hogy ne csak a célt nézzük, hanem az utat is. És induljunk el rajta.

Ajánld fel adód 1%-át a Gyermekétkeztetési Alapítványnak ITT!