Promóció
A tudomány tudja, mikor kéne reggel kelned


A szakemberek szerint nem érdemes álomszuszékként lustálkodni.
Számtalan előnye van az alvásnak, csökkenti a stresszt, jó hatással van a memóriára, ráadásul akár segíthet abban is, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól. Sajnos azonban némileg el kell keserítenünk az álomszuszékokat: a Journal of Psychiatric Research című szaklapban megjelent tanulmányban arra jutottak a szakemberek, hogy azok az emberek, akik reggel hatkor, vagy még korábban kelnek, 25%-kal kisebb valószínűséggel küzdenek depresszióval, mint az éjjeli baglyok.
Bárki könnyedén átállíthatja a biológiai óráját, aztán már sokkal könnyebb hozzászokni az új rutinhoz. A tested imádni fogja a változást, mert ez a természetes működési mechanizmusunk - nyilatkozta Dr. Bailey Bosch.
A szakember emlékeztetett, hogy a villanykörte feltalálása előtt az emberek már akkor lefeküdtek aludni, mikor besötétedett. Bosch hozzátette, hogy azok, akik korán fekszenek és korán kelnek, kevésbé éreznek fáradtságot napközben, illetve érzelmileg is sokkal stabilabbak. Mikor arról kérdezték, ő mit szeret a legjobban a koránkelésben, azt mondta: így sokkal több ideje van élni, nem csak darálja egymás után a teendőket, hanem ráér egy kicsit kikapcsolódni, és rácsodálkozni a világra.

Promóció
Ünnepeld az Új Évet stílusosan exkluzív környezetben, ajándék Moët & Chandon és Dom Pérignon Campagne-nal a Prime Steak & Wine-ban!

Promóció
A karácsonyi ajándék, ami visszaadja a férfiak hétvégéit
Kill Bill a csuklódon: The Deadly Watch
Quentin Tarantino végre rászánta magát, hogy a Kill Bill két részéből egyetlen, nagyon hosszú filmet készítsen. Az Awake meg egy órát!
Irány a varázsvilág ezekkel a vagány Harry Potter-pulcsikkal
Jövőre már 25 éve annak, hogy bemutatták az első Harry Potter-filmet, ezt ünnepli most a Freak’s Store.
Limitált szériás gamer székhez adta nevét a McLaren
Idén az egyéni és konstruktőri vébécímet is behúzták a Formula–1-ben, úgyhogy biztosan kelendő lesz a Secretlab forgószéke.
Switch 2-n tér vissza a legendás szerepjáték
A Nightdive Studios bejelentette a System Shock Remake Nintendo-verzióinak megjelenési dátumát. A népszerű szerepjáték még decemberben érkezik.
10 különleges videójátékos járgány a múltból
Szeretjük a videójátékokat és az autókat, úgyhogy el is hoztuk a kedvenceinket!
Csodásan elegáns lett a Breguet első vízálló percismétlős órája
Kiemelkedő járástartalékkal, gyönyörű színben érkezik a Classique Répétition Minutes Ref. 7365.







