Korán kelő vagy? Lehet némi közöd a neandervölgyiekhez

Egy friss kutatás legalábbis azt mondja, a neandervölgyi és a gyenyiszovai embertől örökölt génekben keresendő a megfejtés.
A korán kelés sok tényezőtől függhet, például az életmódunktól, szokásainktól, a környezetünktől. Azonban a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint szerepe van benne a génállományunknak is, egészen pontosan a neandervölgyi és a gyenyiszovai ember DNS-ével való hasonlóságokra vezetik vissza. A szakemberek úgy vélik, ezeknél az emberféléknél azért alakult ki a korán kelés, mert így alkalmazkodtak a hidegebb éghajlathoz, az európai tél hosszabb éjszakáihoz. Több időt töltöttek ugyanis ilyen körülmények között, mint közvetlen őseink.
A tudósok szerint a neandervölgyi – és a gyenyiszovai – ember kihalása előtt egy helyen és időben élt a mai emberrel, így a génállományok is keveredhettek. Az európaiak és ázsiaiak esetében nagyjából két százalék körüli a neandervölgyi gének aránya, a pápua-új-guineaiaknál akár öt százalékos is lehet a gyenyiszovai géneké. És ezek között lehetnek ott a korán kelésért felelősek is.
Az elmélet alátámasztása érdekében a Kaliforniai Egyetem munkatársai három neandervölgyi és egy gyenyiszovai egyed genomját vetették össze százezernyi ma élő emberével, ehhez a brit Biobank adatbázisát hívták segítségül. Több mint ezer azonos mutációt tártak fel, amelyek közül többet is a cirkadián ritmus, azaz a szervezet biológiai órájának szabályozásával hoztak összefüggésbe. A biobankban szereplő minták gazdáit kérdőív kitöltésére kérték, és valóban azok vallották magukat korán kelőnek, akik ezeket a mutációkat hordozták.
Noha a kutatás eddigi eredményei igen biztatóak, a tudósok szerint sok-sok további vizsgálatra van még szükség, hogy egyértelmű bizonyítást nyerjen a feltételezés.
Forrás: Business Insider via Genome Biology and Evolution
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!