Hogyan lett 120 év alatt a 10 km/óra sebességhatárból 130? – avagy érdekességek a KRESZ történetéből

Emberek egy Skoda 1000 MB körül
Forrás: Fortepan

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Tudtad, hogy egészen 1941-ig Magyarországon is bal oldali közlekedés volt? És azt, hogy a KRESZ megalkotásával egy évvel megelőztük a mobilizációban akkor élen járó Nagy-Britanniát?

A közlekedés szabályozása, a KRESZ a forgalom bonyolultságával együtt fejlődött. Kezdetben a fő cél a szükséges közlekedési szabályok megalkotása volt, később, amikor a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre több és gyorsabb jármű jelent meg az utakon, ezekre kellett korlátokat szabni. Mára az emberi tényező vált hangsúlyossá, és bár továbbra is a legfontosabb a biztonság, mindezt az egymásra való odafigyeléssel erősítenünk kell.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A kezdetek – négyféle közlekedési tábla

A legelső jogszabály 1890-ben született Magyarországon, ami az egész országra vonatkozó közlekedési szabályokat tartalmazott. Kimondta a „balra tarts, jobbról előzz” elvet, azaz a bal oldali közlekedést, és azt is, hogy a királyi udvari, katonai, posta-, tűzoltó- és mentőjárműveknek elsőbbséget kell adni. Az első automobil-vezetői tanfolyamot a Magyar Királyi Posta indította, és a vezetőjelölteket a biztonság kedvéért még a kerékpározni tudó, a lovakhoz is értő postások közül válogatták ki, a tananyagnak pedig része volt az automobilok szétszerelése és összeszerelése is.

1901-ben megszületett az első, fővárosra érvényes közlekedési rendelet, amely szerint az automobilokat számokkal kellett jelölni, és sötétedés után az autóknak is kötelező lett bekapcsolni a világítást. Az előírt legnagyobb sebesség 10–15 km/óra volt az út szélességétől függően, lakott területen kívül pedig 30 km/óra, de csak az autóbuszok számára. Ez 1930-ban, az első Közúti Közlekedési Rendészeti Szabályzat (KRESZ) hatálybalépésekor emelkedett: a gépjárművek ekkor már lakott területen belül 20–40 km/órával is mehettek, a településen kívül viszont nem volt sebességkorlát a személyautókra.

1910-ben jelentek meg az első közlekedési táblák – mindössze 4 darab, amelyek veszélyes útkereszteződésre, vasúti átjáróra, bukkanóra és éles kanyarra hívták fel a figyelmet. 1953-ban 59, 1962-ben már 158, napjainkban pedig több mint 300 közlekedési táblát kell megtanulniuk a KRESZ-vizsgára készülőknek.

Kép
forrás: eduKRESZ

Balról jobbra váltás egyetlen éjszaka alatt

Magyarország 1941-ben tért át a jobb oldali közlekedésre, ami napjaink nyári-téli óraátállításához hasonlóan egy előre bejelentett éjszakai időpontban történt: vidéken július 6-án, Budapesten pedig november 9-én, hajnali három órakor. Az utakon azonban a háború miatt olyan kicsi volt a forgalom, hogy az átállás semmilyen problémát nem okozott.

1950-ben a „második KRESZ” már előírta, hogy a kanyarodó járműveknek elsőbbséget kell adniuk az egyenesen haladók számára. A kanyarodási szándékot – irányjelző vagy ennek hiányában karral – jelezni kellett. 1962-től kell a vasút-közút kereszteződéseket fénysorompóval felszerelni, és a kerékpárokat elöl-hátul kivilágítani. A 70-es évekre a magyar járművezető-képzés színvonala példaértékű volt Európában, azonban a „motorizációs robbanás” következtében gyorsan nőtt a súlyos balesetek száma. Az első traffipaxkészülékek 1972-ben jelentek meg Magyarországon.

Traffipaxoló rendőrök Örkényben
forrás: Fortepan / Bojár Sándor
Traffipaxoló rendőrök Örkényben

Elsősegély kötelező, mobil tilos

A KRESZ 1993-as módosításában vezették be az európai szabványoknak megfelelő közúti jelzőtáblákat, és kötelezővé tették a biztonsági öv használatát. 1998. január 1-jétől tilos járművezetés közben mobilt használni. 2001. május 1-jétől autópályán már 130 km/órával lehet haladni, 2002-től pedig kötelező lett a gyermekülés használata a személygépkocsikban. A 2010-es változtatások célja a balesetek számának további csökkentése. A „zéró tolerancia” elve az ittas vezetés minden formáját tiltja, és az autóvezetőknek kötelező láthatósági mellényt viselni, ha lakott területen kívül állnak meg.

A Magyar Vöröskereszt szervezésében az Elsősegélynyújtási ismeret tanfolyamok 1995-től indultak el. 2012-ben a „B” kategória esetében eltörölték a rutinvizsgát, ami beépült a forgalmi vizsgába, és ugyanebben az évben indult el az távoktatás (e-learning) is, amivel ma már a tanulók 90%-a tanulja a KRESZ-t.

Jobb oldali közlekedés
forrás: Fortepan / Négyesi Pál
1941-es fotó abból az időszakból, amikor az ország nagy része már átállt a jobb oldali közlekedésre, de Budapest még nem

A változások sora itt nem áll meg, hiszen már dolgoznak a KRESZ legújabb módosításán, ami várhatóan 2026-tól lép életbe, és többek között szabályozza az elmúlt években oly népszerűvé vált elektromobilitási eszközök használatát is. A KRESZ és a tanulási szokások változásához folyamatosan igazodik a tananyag is. Az idén ősszel megújult digitális tananyagban már a legkorszerűbb technológiával készült, nagy felbontású, valós forgalmi környezetben bemutatott videók, 3D-s, interaktív animációk és szimulációk segítik az oktatást. Cél ugyanis, hogy a tanulók ne csak a vizsgára tanulják meg a KRESZ-t, hanem rendelkezzenek a biztonságos közlekedéshez szükséges tudással és közlekedési kultúrával is.

(forrás: eduKRESZ)

Videók

Kép
Életmód

Problémás tincsek? 8 kondicionáló, amit a hajad is örömmel fogad majd

Nem mindig könnyű rájönni, mire is van igazán szüksége a hajadnak, de ha végre sikerül, azt bizony kár lenne elengedni.

Kép
Jármű

Határ a csillagos ég: ezek a luxusautók drágultak a legnagyobbat

Egy ikonikus autó értékét sok tényező befolyásolhatja. Ez a 10 modell drágult a legtöbbet öt év alatt, a gyűjtők nagyot kaszálhatnak.

Kép
Szórakozás

Ilyen kemény a sportos kabalafigurák élete

Cuki állatfigurák bőrébe bújnak, integetnek, kicsit jópofiznak, aztán hazamennek. Ennyi az egész? Hát nagyon nem!

Kép
Szórakozás

Őrület: ennyibe kerül egy rövid reklám a Super Bowl alatt

Hatalmas figyelem övezi az amerikaifutball-bajnokság döntőjét, ezért aztán a reklámidő árát is rendesen megkérik.

Kép
Életmód

"A kokain sem rosszabb, mint a pia" – legalizálná a kolumbiai elnök

Elég érdekes módját vázolta fel a drogcsempészet felszámolásának, de szerinte hatékonyabb lenne, mint az évtizedek óta folytatott szélmalomharc.

Kép
Szórakozás

Elképesztő munkák, amiket a rock and roll legendái elvállaltak, mielőtt befutottak

A kényszer nagy úr, és ezt jól példázzák azok a munkák, amiket a zenészek elvállaltak a sikereik előtt.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!