A rekordmennyiségű botrány ellenére is rekordéve volt a kriptónak

2024 a jóslatok szerint a Bitcoin éve lesz.
Noha a kriptovaluták alig másfél évtizede léteznek, önálló iparággá nőtték ki magukat, és ennek a biznisznek 2023 volt az eddigi legjobb éve, mindannak ellenére, hogy soha annyi és ilyen súlyú visszaélés, csalás és botrány nem sújtotta, mint tavaly.
A Bitcoin árfolyama 160%-ot javult az év során, ráadásul jót tettek a kriptobiznisznek a javuló makrogazdasági adatok, a visszaszoruló infláció és a Fed kamatemelésének a vége. Ugyanakkor elég sokan pesszimistán látták a kriptók sorsát, amikor Sam Bankman-Friedet, az FTX kriptotőzsde vezetőjét hétrendbeli csalással ítélték el, két héttel rá pedig a Binance alapítója, Changpeng Zhao vallotta magát bűnösnek pénzmosásban. Ezt szakrétők a mostani fellendülés pillanatában úgy kommentálják, hogy 2023-ban egy megtisztulási folyamat indult el, és 2024-be már úgy léptünk be, hogy a legrosszabb kereskedők szépen kihullottak.
A kriptopiac tovább bővül, legalábbis ezt várják a Bitcoin körüli szabályozásoktól, amelyek vonzóbbá tehetik a kriptovalutákat a mainstream befektetők számára. Az eddig vadnyugati állapotokat igyekeznek felszámolni, és a hagyományos tőzsdei működés felé terelni azzal, hogy úgynevezett tőzsdén kereskedett alap (ETF) lesz belőle, ha megkapja az ehhez szükséges jóváhagyást.
A Bitcoin várhatóan egyébként a mostani 18 hónapos csúcsról tovább drágul, ugyanis idén feleződik az új blokkok bányászatáért járó jutalom, tehát a bányászok 50%-kal kevesebb bitcoint kapnak egy tranzakció verifikálásakor.
A megnyíló piac és a felezés együtt azt az ígéretet tartogatja, hogy az év végére a Bitcoin árfolyama elfogja érni a 100 ezer dollárt.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.