Kritika: Mágikus, merész, meseszép utazás

A film rendezője, Kogonada, nem biztos, hogy sokak számára ismerős. Az eddigi alkotásai közül leginkább a 2017-es Columbus és a 2021-es Búcsú Yangtól (After Yang) mondhat valamit a hazai mozikedvelőknek. A mostani filmjével viszont nagy valószínűséggel szintet fog lépni, mind ismertségben, mind népszerűségben.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A forgatókönyvet Seth Reiss jegyzi, akinek legutóbb a 2022-es A menü című moziját láthattuk itthon. Akkor egy horror-vígjáték műfajában íródott történet született, míg most inkább a romantikus fantasy kedvelőit célozták meg a készítők.

A Mágikus, merész, meseszép utazás amennyire érdekes, sok mélységgel és magassággal bír, annyira rétegfilm is lesz. Bár nagyszerű színészek alakítják a főszerepet Farrell és Robbie személyében, mind a film üzenete, mind annak megvalósítása nem kimondottan egy közönségfilmet varázsol elénk.

Ezért fontos, hogy megfelelő ráhangolódással, érzelmi intelligenciával és a műfaj iránti nyitottsággal közelítsünk a filmhez, mert csak úgy tudjuk megérteni, de főleg élvezni a 109 perces alkotást.

forrás: Intercom

Farrell szinte minden filmjében újra és újra bebizonyítja tehetségét, de ebben a filmben látható karaktere mintha csak rá íródott volna. Egyszerre szeretjük és sajnáljuk, drukkolunk neki és átérezzük minden egyes filmbéli pillanatát. Ez pedig erős érzelmi impulzusokat vált ki a nézőkből. Ahogyan Robbie játéka is az évek során folyamatosan fejlődik, mára teljesen kilépett a „szőke cicababa” skatulyából, és újfent tanúbizonyságot tesz tehetségéről.

A filmvásznon a két színész nagyszerűen kiegészíti egymást, és jól működő kémiával repít el minket ebbe a misztikus, romantikus világba.

forrás: Intercom

A filmtörténet során már nem egyszer láttunk olyan „mesét”, ahol a két főszereplőt egy közös utazás hozza össze. A Mágikus, merész, meseszép utazás olyan, mintha Narnia romantikus kapuit nyitná meg előttünk, csak épp nem egy szekrénnyel, hanem különböző ajtókkal, melyek a főhőseink egy-egy fontos életszakaszával ismertetnek meg. David (Colin Farrell) és Sarah (Margot Robbie) ugyanarra az esküvőre hivatalosak. Eleinte a sors fura fintorának tudható be, hogy keresztezik egymás útját, de hamar kiderül, hogy ennél többről van szó. Valami vagy valakik úgy rendezik kettejük életét, hogy egy mágikus, merész, meseszép közös utazásban vegyenek részt együtt. Itt pedig a múlt, a jelen és ezáltal a jövő is új értelmet nyerhet…

Egy jó filmélményhez elengedhetetlen, hogy olyan zenei aláfestések vagy akár betétdalok legyenek, melyek még emlékezetesebbé teszik a jeleneteket, és fokozzák azok érzelmi töltöttségét. Itt jön képbe a film zeneszerzője, Joe Hisaishi, aki például a Chihiro szellemországban (Spirited Away) zenéjét is szerezte.

forrás: Intercom

És ha már zenénél járunk, a film műfaji sokszínűségét támasztja alá az a rész is, amikor Farrell révén egy musical-betétet is kapunk. Ez első pillantásra idegennek tűnhet a film stílusától, mégis olyan mesterien van belecsempészve, hogy inkább pluszt ad a filmélménynek.

A film gyakran használ szimmetrikus kompozíciókat, olyan keretezéseket, amelyek teret adnak az érzelmeknek, ahol a szereplők és a háttér párbeszédben állnak. A színek élénkek és „poposak”, de nem teljesen valóságszerűek. Van bennük egyfajta meleg, finoman idealizált tónus, ami álomszerű hatást kelt. A világítás is azt a célt szolgálja, hogy érzékenyebb, meghittebb pillanatokat hangsúlyozzon, illetve kiemelje a varázslatos vagy szimbolikus jeleneteket (pl. az emlékekhez vezető „ajtók”, múltbeli helyszínek).

forrás: Intercom

Ami a díszletet érinti, sok részlet ki van emelve – olyan tárgyak, fények, bútorok, amelyek nemcsak háttérként, hanem érzelmi hangulatot hordozó elemként működnek.

A vizuális stílus megerősíti, hogy a film nem pusztán történetmesélés, hanem belső, érzelmi utazás is — amit átélünk, az nemcsak külső esemény, hanem belső, személyes tapasztalat.

Emellett az álomszerű képi világ segít abban, hogy a múlt emlékei ne csak „visszatekintések” legyenek, hanem élő, érzékelhető élmények — így erősebb kapcsolat jön létre a nézővel.

A film legerősebb metaforikus jelentéssel bíró elemei az ajtók. Átjárók a múltba, ahol a szereplők beléphetnek régi emlékeikbe, pillanataikba. Ez a múltfeldolgozás szimbóluma. Ha nem merünk „benyitni” a múlt ajtóin, soha nem tudunk teljesen továbblépni.

forrás: Intercom

Minden ajtón való átlépés egy döntés is egyben. Ha belépsz, szembenézel azzal, ami vár, de választhatod azt is, hogy inkább biztonságban maradsz. Ezzel az ajtó a szabadság és felelősség szimbóluma is lesz. Az életben minden nagyobb változás kockázattal jár. Az ajtó motívuma azt is kifejezi, hogy a fejlődéshez vállalnunk kell az ismeretlent.

A történetben megjelennek nagyon bensőséges jelentéssel bíró jelenetsorok is. Az, hogy Sarah és David közösen lépnek át ajtókon, azt mutatja, hogy a valódi intimitás és közelség is bátorság kérdése. Merünk-e együtt belemenni olyan élményekbe, amelyek fájdalmasak vagy kockázatosak lehetnek?

Végezetül az ajtó küszöbe mindig egy átmenetet is jelent. Innen a mindennapi élet, túloldalt az emlék, a vágy vagy a szimbolikus tanulság.

forrás: Intercom

Mint említettem, a film számos fontos üzenettel bír. Köztük az egyik legfontosabb, amikor a szereplők újra szembenéznek korábbi emlékeikkel és döntéseikkel. Ez arra mutat rá, hogy csak akkor tudunk teljes életet élni (és másokhoz kapcsolódni), ha a múlt fájdalmait és örömeit is elfogadjuk. Ez az üzenet többször is megjelenik a filmben.

A sok múltbeli és jövőbeli „állomás” után a film üzenete az is, hogy a legfontosabb pillanat mindig a most, és hogy az itt és most döntéseink formálják az életünket. Főhőseink mágikus utazása végén ott a döntés: folytatják-e együtt a valóságban, vagy lezárják az élményt. Ez hangsúlyozza, hogy bármilyen „sorsszerű” találkozás is történik, mindig a saját döntéseink határozzák meg a jövőt.

forrás: Intercom

Összességében a Mágikus, merész, meseszép utazás az idei ősz egyik legszebb romantikus utazására visz el minket. Nem egy szokványos romantikus film, ezért nemcsak a megfelelő hangulat kell hozzá, hogy igazán élvezni tudjuk, hanem egyfajta szellemi és érzelmi intelligencia is szükséges ahhoz, hogy eljusson hozzánk Kogonada rendező üzenete két nagyszerű színész, Farrell és Robbie tolmácsolásában.

Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!