Promóció
Eladó a Wall Street farkasának Lamborghinije


Ez nem az a Countach, amelyet a híres jelenetben ropira törnek: kettőt is használtak a forgatás során, ez túlélte.
A Wall Street farkasa kiváló film, nagyszerű színészi alakításokkal, és persze egy zseniális rendezővel, Martin Scorsesével. Számos jelenete beleivódott emlékezetünkbe, de az egyik leghíresebb talán az, amikor a Leonardo DiCaprio által megformált Jordan Belfort teljesen totálra készülve összecsukja fehér Lamborghinijét. Legyinthetnénk, hogy ugyan, az csak egy preparált kaszkadőrautó volt, de valójában nem: ahogy idén év elején kiderült, nem replikát, hanem igazi Countach-t zúztak le. Legalábbis erről számolt be az Internet Movie Cars Database egyik kommentelője, állítva, hogy ő maga szállította le a sportkocsit a produkcióhoz.
A típusból eleve nem készült túl sok, mindössze úgy kétezer körül, ebből a filmben látott jubileumi kiadás, a 25 Anniversario csak 657-et adott. Ezen belül is kifejezett ritkaságnak számít a kívül-belül fehér színű, az amerikai piacra tizenkettőt szállítottak. Ebből kettő is szerepelt Scorsese filmjében, de szerencsére csak az egyiket amortizálták le. A másik decemberben kerül kalapács alá az RM Sotheby’s aukciósház New York-i árverésén. És itt szerencsére a kalapácsot csak átvitt értelemben kell leírni.

Ez a változat egyébként már a nagyobb, 5,2 literes V12-es motort kapta, 455 lóerejével és 500 newtonméteres nyomatékával az LP 500 Turbo S prototípust leszámítva a Countach-skála legerősebb tagja. 4,5 másodperc alatt futja meg a százat, végsebessége pedig 298 km/h. Hogy végül mennyit érhet a különleges Lamborghini, egyelőre rejtély, de akár 1,5-2 millió dollárt, vagyis 530-715 millió forintot remélnek érte az aukció szervezői. Nemrég egy szintén ritka Periscopio verzió kelt el 373 millió forintnak megfelelő összegért, annak Rod Stewart volt a korábbi gazdája.
Íme, a zenész sportkocsija:

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.