Promóció
Ilyen Lamborghini Diablo a világon sincs másik

Fenséges, szívómotoros sportautó a Diablo, de még típuson belül is akadnak egészen észveszejtő darabok.
A Diablo önmagában is igazi csemege. A Countach utódaként 1990-től egészen 2001-ig gyártották különféle változatait, ám a hosszú intervallum egyáltalán nem jelenti azt, hogy tömegcikk lett volna, összesen csupán 2903 készült belőle. Persze még ezen belül is voltak ritkább és gyakoribb kivitelek, az a példány viszont, amelyet most a Bring a Traileren kínálnak eladásra, egészen egyedi.
Jelenlegi tudásunk szerint ugyanis ez az egyetlen Diablo, amely az igen látványos Verde Hydra zöld fényezést kapta. Egyébként egy 2001-es VT 6.0-ról van szó, vagyis hatliteres, 549 lóerős szívó V12-essel szerelt, összkerékhajtású sportkocsiról. Mindössze 30 ezer kilométert futott, követhető szervizmúlttal rendelkezik, és gyönyörű az állapota.
A felszereltséget illetően bézs bőrbelsőt, két légzsákot, automata klímát, Alpine fejegységet, CD-tárat, valamint állítható futóművet is említhetünk, de még autóponyva, Lamborghini-logós kesztyű, pár tartalékalkatrész és szerszámkészlet is jár hozzá. A Bring a Traileren folyó árverés ma zárul, e sorok írásakor 540 ezer dolláron, azaz bő 180 millió forinton áll a licit.
Csodáld meg a gyönyörű zöld Diablót a galériában:
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







