Promóció
Állítólag ez az óra Lamborghini Miura alkatrészt tartalmaz

A gyártó állítása szerint a számlap a Lamborghini legcsodálatosabb modelljének valamelyik alkatrészéből készült.
Az Atelier Jalaper egy francia óramanufaktúra, a legújabb modelljük pedig nem kevesebbet ígér, mint egy darabot a gépjárműgyártás egyik csúcsteljesítményéből, a Lamborghini Miurából. Az AJ-P400 névre keresztelt óra számlapja ugyanis egy Miura P400 S eredeti alkatrészeiből készült, legalábbis a gyártó állítása szerint. Hogy pontosan hogyan és miből, az sajnos egyáltalán nem derül ki, a sötétszürkére eloxált alumínium számlapról egyszerűen nem lehet megállapítani, hogy mi köze volt egykor a Miurához.
Az acél tok átmérője 39,5 mm, a csavaros, ásványi üveg hátlapnak köszönhetően látható a mögötte lapuló kézi húzós szerkezet, ami egy Sellita SW270-1, 28800-as lengésszámmal és 45 órás járástartalékkal.

Szemből a zafírkristály alatt látszik a három mutató, a járástartalék kijelző és a dátumablak - a dizájnt állítólag a Miura műszerei és az első lámpája ihlették. A vízállósága jelképes 5 ATM, tehát kézmosásnál nagyobb vizezést nem érdemes megkockáztatni benne.
Az Atelier Jalaper AJ-P400-ból mindössze 400 darab készül, egyenként nagyjából 700 ezer forintért - hogy ebben az esetben ez sok vagy kevés, azt képek alapján nehéz megítélni. Mivel a Miurához való kötődése minimum ködös - még akár azt is meg merem kockáztatni, hogy nagyon kevés választja el a kamutól -, egyébként sem a szerkezet nem különösebben érdekes, sem a kidolgozás nem kiemelkedő. Az óra mögött megbúvó sztori tehát nem áll különösebben erős lábakon.
Ettől függetlenül egy érdekes arányú, némileg jellegtelen, de alapvetően ízléses óra. A 400 darabos széria is inkább arra enged következtetni, hogy a gyártó sem különösebben bízik abban, hogy átütő siker lesz, nem pedig arra, hogy a vélt vagy valós Miura-kötődéssel rendelkező számlapból ne tudnának többet gyártani.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Ha pedig néznél még képeket erről az óráról, pörgesd végig a galériánkat!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.