Fuss úgy, mintha sétálnál – az agyad megköszöni

Elég ritkán futok, ez a mozgásforma nem az én világom, és bár más sportokhoz megvan az állóképességem, ebben hamar kifulladok. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy nem szeretem a tötyörgést, belekezdek rendesen, így hamar elégetem az energiámat, nem osztom be okosan. Persze mindenkinek megvan a maga optimális sebessége. Egy érdekes 2024-es felmérés például a berlini maraton amatőr versenyzőinek átlagát számolta ki: 10,5 km/órát, azaz 5 perc 53 másodperces kilométereket hozott a mezőny.

Egy friss tanulmány viszont azt állítja, nem feltétlenül kell sietnünk ahhoz, hogy élvezhessük a futás jótékony hatásait. A japán Cukubai Egyetem kutatói szerint már tíz percnyi sétatempójú kocogás előidézhet rövid távú hangulatjavulást, és annyira felfrissítheti agyunkat, hogy aztán könnyebben végzünk el bizonyos mentálisan vagy szellemileg megterhelő feladatokat.

A kísérletet elég kis mintán végezték. Huszonnégy fiatal felnőttet vontak be, akik két különböző napon egy-egy tízperces etapot teljesítettek: az egyik nap csak ültek, míg a másik nap kocogtak, mégpedig a maximális oxigénfelvételi szintjük 35 százalékának megfelelő intenzitással, azaz kimondottan lassan. Konkrétan annyira visszafogottan, hogy simán lehetett volna mellettük sétálni közben. A férfiak 5,46, a nők 3,86 km/órás átlagot produkáltak. Előbbi kábé 11, utóbbi 15 perces kilométernek felel meg, míg a pulzus átlagosan 105-107 körül volt.

A tízperces foglalkozás után a résztvevők kitöltöttek egy tesztet, ami a végrehajtó funkciók működésére irányult, valamint a koncentrációt és a zavaró tényezők kizárását is célozta. Tettek eléjük többek közt Stroop-tesztet is – ez az a kellemetlen próba, amikor bizonyos színek nevét másféle színnel írják ki: az alanynak nem a szót, hanem a tényleges színt kell kimondania. Ez a szelektív figyelmet hivatott vizsgálni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Az eredmény vegyesnek mondható, ugyanis lassú futást követően rövidült a reakcióidő, gyorsabban oldották meg a feladatokat a résztvevők. Ugyanakkor hibaszázalékuk nem javult, tehát nem állíthatjuk, hogy az enyhe fizikai megterhelés általánosságban javítaná a teljesítményt.

Egy céleszközzel (fNIRS – funkcionális közeli infravörös spektroszkópia) nem invazív módon megfigyelték az agyi aktivitást is a prefrontális kéregben. Ez a terület éppen a koncentrációért, a tervezésért és az önkontrollért felel. Ekkor is azt az eredményt kapták, hogy lassú futás után nagyobb aktivitás mutatkozik, mint ülést és pihenést követően.

A szellemi frissességnél látványosabb javulás történt a futók hangulatában. Az energiaszintet, élénkséget, nyugalmat, ingerlékenységet és egyéb állapotokat firtató kérdőívből az tűnt ki, hogy mind az izgalmi szint, mind az örömérzet nagyobb mértékben emelkedett kocogás hatására, mint ülés révén.

Ezen a ponton persze még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a kutatásból, hiszen az kizárólag egy csoportra, az egészséges fiatal felnőttekre összpontosított, ráadásul azon belül is apró mintán dolgozott. Így kérdés, hogy idősebb korban vagy krónikus betegségek mellett is hasonló tapasztalatokkal zárulna-e egy ilyen kísérlet. Érdekes lenne továbbá összevetni a lassú futást az egyszerű sétával is, mert bár a tempó hasonló, a mozgás más jellegű.