A fociválogatott, aminek vezetését egyetlen edző sem merné elvállalni

Sokszor játszottunk már el a gondolattal, hogy nézne ki egy szuperválogatott, ami minden idők legjobb focistáit tömöríti: Messi, C. Ronaldo, Ronaldo Nazario, Zidane, Ronaldinho, Maradona, Pelé... csak hogy néhányat említsünk a korszakos játékosok közül. Persze klubszimpátiától is függ, ki hogyan képzeli el saját álomcsapatát, de a véleménykülönbségek mellett számos aspektusban nagy az egyetértés. Pontosabban számos poszton.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Most viszont képzeljük el azt, hogy nézne ki egy olyan válogatott, amelyik a legnagyobb szájú, a legöntörvényűbb, a legutáltabb, legpiszkosabb módszerekhez folyamodó játékosokból áll. Kritérium természetesen az is, hogy kvalifikált, valóban tehetséges futballistákról legyen szó. Az online fórumok felmérése alapján az igazán érdekes az, hogy ebből a szempontból sokkal nagyobb az egyetértés a drukkerek között, mintha szimplán csak a legjobb focistákból kellene összeverbuválni egy legendás csapatot. Lássuk hát a "sötét oldal" válogatottját:

Kapus: Kahn

Oliver Kahnról senkinek sem az a portás jut eszébe, aki higgadtan áll a kapuban, biztatva és koordinálva a védőket. Róla inkább a heves gesztikulációk, az ordibálás a társakkal és a játékvezetővel, valamint az ellenfél drukkereinek provokációja az, ami elsők között bevillan.

Hátvédek: Ramos, Pepe, Materazzi, Montero

Sergio Ramos ikon státuszt szerzett a Real Madridban, a Barcelona-drukkerek szemében azonban maga volt a megtestesült gonosz. A szabálytalanság határát súroló és gyakran túllépő szerelései, valamint színészi játéka mellett a Szalahnak okozott sérülés a BL-döntőben csak cseresznye volt a bűnlajstromtortán.

Pepe nem lett ikon a Real Madridban, de legalább annyira utálták a Barcelona-drukkerek, mint Ramost. Globálisan viszont ő ékelődött be igazán úgy az emberek emlékezetébe, mint az, aki a legpiszkosabb eszközökhöz nyúl a frenetikusan idegesítő provokáció mellett. Kíméletlen védő volt, de eredményeinél a külvilág sokkal jobban emlékszik az olyan esetekre, mint amikor szándékosan megtaposta Messi kézfejét.

Marco Materazzi úgy gyűjtötte a piros lapokat, mintha nem lenne holnap. Gyakorlatilag az enyhén hígított olasz Pepének felelt meg, ami a habitust és a pályán mutatott agressziót illeti. Bár nem tehetségével, de nagyban hozzájárult Olaszország világbajnoki címéhez azzal, hogy lefejeltette magát Zidane-nal az emlékezetes döntőn.

Paolo Montero sem ismert kegyelmet a pályán, durva szerelései miatt a csatárok komolyan tartottak tőle. Nem véletlen, elvégre egy csúnya Montero-belépőért egy piros és néhány meccs eltiltás járt, szemben félév kényszerpihenővel. A masszív provokáció és fizikai konfrontáció is eszköztára részét képezte, mellesleg ő tartja a rekordot 16 begyűjtött pirossal a Serie A történetében.

Középpályások: Gattuso, Vidal, Keane

Gennaro Gattuso nem volt égimeszelő játékos, de még a jóval termetesebb focisták is kétszer meggondolták, mivel vágnak neki vissza verbálisan. Mérgezett egérként hazardírozott a pályán, kíméletlenül, megalkuvást nem tűrően. Stílusát remekül érzékelteti az a 2011-es incidens, amikor a Tottenham Hotspur pályaedzőjének megragadta a nyakát dühében a San Siróban játszott BL-nyolcaddöntő során.

Arturo Vidal Gattusóhoz hasonlóan bizonyította, hogy minden jó csapatnak szüksége van egy emberevő, mindenhova odaérő középpályásra, aki nem igazán nézi, hol kezdődik, és hol ér véget a sípcsontvédő. Az olasz játékossal ellentétben azonban sokkal több fegyelmi probléma akadt vele az edzőknek, nyers kinyilatkoztatásait pedig interjúi során sem rejtette véka alá.

Roy Keane is kipipálhat mindent, ami miatt az ellenfelek és azok drukkerei utálhatták. Agresszív stílusa, bunyói és durva, senkit nem kímélő belépői mellett azonban többször került konfliktusba saját csapattársaival is, akiket rendszeresen kritizált. Többek között emiatt kellett távoznia a Manchester Unitedtől.

Csatárok: Ibrahimović, Cantona, Costa

Zlatan Ibrahimović sportot űzött abból, hogy minél irritálóbb személyiségként hivatkozzanak rá, kivéve az aktuális klubjának szurkolóit. Gyakorlatilag brandet épített arra az elképzelésére, hogy ő az isten, ami jól prezentálja, hol helyezte el magát a világ futballtérképén. Legendásan bosszúálló típus volt, ha atrocitás érte a pályán, alig várta, hogy duplán adja vissza. Ezt a személyiségvonását Materazzi is megtapasztalhatta, amikor Ibrahimović taekwondo tudását bevetve rúgta mellkason az olasz játékost, amiért az korábban sérülést okozott a csatárnak.

Eric Cantona is kimaxolta a népszerűtlenséget túlzottan agresszív, kiszámíthatatlan viselkedésével mind a pályán, mind azon kívül. Egy időben ő volt a két lábon járó balhé megtestesítője a focisták között, forrófejűsége pedig nem is igazán enyhült pályafutása során. Ibrahimović lehetséges, hogy Cantona nyomdokaiba akart lépni, amikor mellkason rúgta Materazzit, a különbség viszont elég nagy, ugyanis Cantona egy drukkerbe repült bele kungfurúgással.

Diego Costa nem tehet róla, de már az arcberendezése is arról árulkodik, hogy nem érdemes kekeckedni vele. A sportszerűtlenség cseppet sem volt számára ismeretlen fogalom, ő is bevetett minden piszkos módszert, amivel előnyt szerezhetett magának vagy csapatának. Az sem segített a megítélésén, hogy a spanyol válogatottat választotta a brazil helyett, ugyanis emiatt a mai napig cipeli az áruló jelzőt a dél-amerikai ország szurkolói között.

Cserepad: Kevin Muscat , Vinnie Jones, Luis Suárez, Jaap Stam, Diego Godín, Nigel de Jong, Artur Boruc, Joey Barton, Mario Balotelli.