Lehetett fokozni: itt a Pininfarina B95

Hajtásláncán a Battistával osztozik, de ha ezen a szinten még létezik ilyen, még annál is exkluzívabb a Pininfarina B95.
Ritkán készít saját modellt az Automobili Pininfarina, általában inkább azzal vannak elfoglalva, hogy mások megrendelésére tervezzenek csodálatos formákat. Pár éve mégis nekiálltak egy szupersportkocsinak, az eredmény pedig a 2021-ben bemutatott Battista lett. Az olaszoktól megszokott módon gyönyörű lett, na meg igen gyors is: 1899 lóerejével és 2300 newtonméteres nyomatékával 4,75 másodperc alatt futja meg állóról a kétszázat, begyűjtve egy nagy csomó gyorsulási rekordot.
Ezeket a csúcsokat döntötték meg:
Ugyan a Rimac Nevera hamar véghez vitte a trónfosztást, azért búslakodni nem volt okuk – sőt idejük sem, mert mással voltak elfoglalva. Egy nyitott sportautón dolgoztak, a B95-ön, amelyet most a Monterey Car Weeken lepleztek le. Ez is egy nagyon finom vonalvezetésű, szép kocsi lett, ráadásul még ritkább és exkluzívabb, mint a Battista. Míg abból összesen 150 darabot gyártanak, a B95-ből csupán tíz szerepel a terveik között.
A nagyon alacsony orr-részt egy méretes splitter teszi cápaszerűen fenyegetővé, a ledes fényszórókat igen vékonyra húzták. A sofőr és utasa előtt egyaránt állítható szélvédő kapott helyet, ami polikarbonátból készült, magasságát elektronikusan szabályozhatjuk. A rendezvényen megmutatott példány fényezése szürke, némi sárga kontraszttal, míg az elöl 20, hátul 21 colos kovácsolt alufelnik matt feketék, csupasz aluperemmel. Odabent a szénszálas műszerfal lebegő hatást kelt. Ezt bőrrel borították, ugyanazzal a típusúval és árnyalatúval, ami az ülésekre és az ajtóborításokra is került, az ülések fejtámla része pedig fekete-fehér pepita mintát kapott. De persze semmi nincs kőbe vésve, nagy fokú testreszabhatóságot biztosítanak a vevőknek.

A gyártást amúgy csak 2025-ben kezdik, egyfajta ünneplésként a Pininfarina fennállásának 95. évfordulója alkalmából. Nem véletlen tehát a B95 névválasztás sem. Az ár 4,4 millió euró, átszámolva 1,7 milliárd forint lesz.
Nézegess még képeket:
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





