Promóció
Így utazik repülőn egy óriáspanda

Újabb dolog, amire mindig is kíváncsi voltál, csak éppen nem tudtál róla.
A Le Le nevű óriáspanda 2021-ben született Szingapúrban, szülei – Kai Kai és Jia Jia – kölcsönben vannak az országban Kínából, hiszen a kínai államnak sajátos monopóliuma erre a fajra. Viszont míg az apa és az anya csak 2027-ben tér vissza hazájába, addig bocsukat már most el kellett választani és átszállítani. Csakhogy ez azért nem teljesen úgy megy, hogy felpakolják az első gépre, a nagy utazáshoz komoly előkészületekre volt szükség.
A feladatot a Singapore Airlines kapta, a szakemberek pedig öt hónapon keresztül dolgoztak azon, hogy minden rendben legyen. Le Le utoljára december 13-án volt látható a nagyközönség számára a River Wonders vadasparkban, másnap karanténba vonult, és a személyzet elkezdte hozzászoktatni ahhoz az egyedi ládához, amelybe a repülőút idejére beköltöztették. A reptérre egy légkondicionált rakterű teherautóval szállították, amelyben 12 és 16 Celsius-fok közötti hőmérsékletet tartottak.

Végül a láda egy raklapra került, mellette olyan holmikat helyeztek el, amik nélkülözhetetlenek voltak az úton. A raklap mintegy hatmázsás terhelést kapott – ennek csak töredéke volt maga az állat, hiszen egy kifejlett egyed úgy 70-125 kilogrammot nyom, a két és féléves Le Le pedig még nem ivarérett. A repülőgépet – egy Boeing 747 400F-et – is már egy órával a rakodás előtt elkezdték hűteni, hogy megfelelő legyen a hőmérséklet.
A kísérők között volt egy szingapúri és egy kínai gondozó, valamint egy állatorvos is, hogy minden eshetőségre felkészüljenek. Útközben bambusszal, bambuszrügyekkel, gyümölcsökkel és pellettel etették a pandát előre meghatározott terv szerint, és persze a folyadékbevitelről is gondoskodtak. Végül január 16-án biztonságban landoltak Kínában, ahol újabb karantén következett, innen már a Kínai Óriáspanda-védelmi és Kutatóközpontba kerül Le Le, ott lelhet végleges otthonra.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







