Jármű
Hatkerekű egyterűként értelmezte újra az LS-t a Lexus


Az LS hagyományosan a Lexus legnagyobb szedánja, de most egy tanulmánnyal más irányba kacsintgatnak.
A Lexus jól bejáratott nevezéktanában az LS immár a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója óta a felső kategóriás luxusszedánt (LS = Luxury Sedan) jelenti, amely mindig is a tápláléklánc csúcsán foglalt helyet az IS (Intelligent Sports), a GS (Grand Sedan), valamint az ES (Executive Sedan) fölött.
Amit viszont most a 2025-ös Japan Mobility Show-n mutattak, teljesen ellentétes ezekkel a hagyományokkal. Ez az LS ugyanis nem szedán, hanem egy hatalmas, hatkerekű egyterű, amelyben ezt a kétbetűs rövidítést Luxury Space-ként lehet feloldani. Extravagáns, futurisztikus és szögletes – ezek a jelzők jutnak eszünkbe első ránézésre, az amúgy sem rossz térérzetet ráadásul dupla panoráma üvegtető is javítja.
A látványos koncepció műszaki részleteiről egyelőre hallgatnak a gyáriak. Annyit azért már elárultak, hogy a hatkerekű konfiguráció csöppet sem lesz szokványos – persze a hat kerék már önmagában sem az –, forradalmasítanák vele a pakolhatóságot is. Ami a hajtást illeti, a legtöbb forrás elektromosra számít, de erről sem lehet még biztosat tudni. Jó eséllyel ez lehet majd a Lexus eddigi legnagyobb személyautója, amennyiben eljut a szériagyártásig. A terv minden valószínűség szerint ez, Tojoda Akio pedig úgy nyilatkozott:
Ez egy hihetetlen kihívás. Az emberek elvárnak bizonyos dolgokat a Lexustól – csendességet, komfortot, és azt a képességet, hogy az autó mindenféle utat meghódítson. Egy hatkerekű jármű megfelel ezeknek az elvárásoknak. Mindenki elkötelezett a feladat iránt, és biztos vagyok benne, hogy sikerrel járnak.
Egyelőre tehát elég korlátozottak a rendelkezésre álló információk, és arról sem tudni semmit, egyáltalán mikorra érkezhet sorozatgyártású változat. Mindenesetre most még a Lexus kínálatának része az LS szedán – nagy kérdés, hogy az újdonság kiszorítja-e azt, vagy végül valamilyen más néven dobják piacra.
Nézd meg alaposabban a Lexus LS tanulmányt a galériában:

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Ha Jacob Elordit kérdezed, idén ősszel a mokaszin a legmenőbb cipő
Jacob Elordi egyik kedvenc cipője ráadásul könnyen téliesíthető is.
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.







