Lionel Messi újraírta a sportolók öregedésének szabályait

Néhány évtizeddel ezelőtt egy futballista számára a harmincas évek közepe már a pályafutás végét jelentette. Ma viszont egyre több klasszis bizonyítja, hogy a csúcsteljesítmény jóval tovább fenntartható. Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, LeBron James vagy Lewis Hamilton karrierje arra utal, hogy az elit sportban már nem önmagában az életkor a döntő tényező, hanem az, hogyan alkalmazkodik hozzá a sportoló.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Messi erre talán a legjobb példa. Az argentin világbajnok 39 évesen már nem ugyanazzal a robbanékonysággal futballozik, mint húszas éveiben, mégis meghatározó játékos maradt, az Anglia elleni világbajnoki elődöntőben például két gólpasszal járult hozzá a fordításhoz, ezzel a fináléba jutás kivívásához. Játéka azonban sokat változott: kevesebbet sprintel, tudatosabban osztja be az energiáját, és egyre inkább a helyezkedésére, a játékintelligenciájára és a döntéseire épít. Ez nem a hanyatlás jele, hanem egy tudatos alkalmazkodási folyamat.

A Wired szerint az elmúlt évek egyik legnagyobb változása az, hogy a sportolók felkészítésében ma már legalább akkora szerepet kap a regeneráció, mint maga az edzés. A modern teljesítménydiagnosztikai rendszerek folyamatosan mérik a terhelést, az alvást, a pulzust és a regeneráció sebességét, így az edzői stáb sokkal pontosabban tudja meghatározni, mikor kell visszavenni a munkából, és mikor lehet újra maximális intenzitással edzeni.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ez alapjaiban változtatta meg az élsportot. Régebben a játékosok gyakran ugyanazzal a módszerrel készültek húsz- és harmincöt évesen is, ma viszont a terhelést folyamatosan a szervezet állapotához igazítják. Ez nemcsak a teljesítményt javítja, hanem jelentősen csökkenti a sérülések kockázatát is.

Messi pályafutása azt is megmutatja, hogy a tapasztalat egy idő után részben képes pótolni a fizikális előnyöket. Míg fiatalon a sebességével és a cseleivel bontotta meg a védelmeket, ma sokszor már egyetlen jó ütemű passzal vagy helyezkedéssel dönti el a mérkőzéseket. Ez a fajta játékintelligencia az évek során csak tovább fejlődött.

Persze az idő múlását senki sem tudja megállítani. A gyorsaság és a robbanékonyság természetes módon csökken, de a sporttudomány fejlődése egyre inkább kitolja azt a pontot, amikor ez már látványosan visszaveti a teljesítményt. Emiatt ma már nem számít rendkívülinek, hogy egy világklasszis a harmincas évei végén is meghatározó szerepet töltsön be a saját sportágában.