Világháborús alagútrendszerből lesz London új látványossága

100 milliárd forintnyi angol fontból újulnak meg a Kingsway Exchange alagutak, amelyek németek bombázásától védték a helyieket.
A londoni Kingsway Exchange alagútrendszert az 1940-es években építették, hogy védelmet nyújtson a brit főváros lakóinak – egyszerre úgy nyolcezer embernek – a II. világháborús német bombázásokkal szemben. A mintegy negyven méterrel a Chancery Lane metróállomás alatt fekvő alagutak később a Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egységének adtak helyet, vagyis a kémek által használt szupertitkos objektum volt – tulajdonképpen a James Bondhoz kötődő Q Branch inspirációja is innen származik. A hidegháború alatt belső, védett kommunikációs központként szolgált, sőt a Washington–Moszkva forródrót kiszolgálásában is szerepe volt.

A nagyközönség számára legutóbb tehát világháborús óvóhelyként volt nyitva, noha a nyolcvanas években a British Telecom üzemeltetésében a politikai elit szórakozóhelyét alakították ki belőle. A bárban külön játékszoba is volt snookerasztalokkal, sőt trópusi halas akváriumban is gyönyörködhettek a kormánytagok. 2008-ban a cég bejelentette, hogy eladja az alagútrendszert. A bő 7100 négyzetméteres – mondjuk úgy – ingatlanért ötmillió fontot kértek.
Most a London Tunnels nevű cég tervezi, hogy új funkciót ad a Kingsway Exchange-nek: a vezérigazgató, egyben korábbi bankár, Angus Murray London legnagyobb föld alatti látványosságát hozná létre, egyúttal az alagutak történetét is élőbbé tenné a látogatók számára. Ehhez rengeteg pénzt fektetne a projektbe: 140 millió font, azaz csaknem 64 milliárd forint pusztán a felújításba beleszaladna, további 80 millió font (36 milliárd forint) a felszerelés, a kiállítási anyag és a turistacsalogató tartalom kialakításának költsége lenne. Vagyis összesen mintegy 100 milliárd forintnyi angol fontba kerülne a projekt.

A terveken a Wilkinson–Eyre építészei dolgoznak, azok jóváhagyása Murray reményei szerint még idén megtörténhet, de az ősszel nyilvános rendezvényeket is tartanak, hogy megismerjék az emberek véleményét. A rekonstrukció természetesen időigényes lesz, és kihívásoktól sem mentes, a nyolcvanas években például kiderült, hogy jelentős mennyiségű kék azbesztet (azaz krokidolitot, az egyik legártalmasabb azbesztfajtát) tartalmaz a szerkezet. Arról, hogy pontosan mire számíthatunk majd turisztikai szempontból, még csak keveset tudni, de a Warner Bros. Discoveryvel együttműködve filmes témájú kiállítás, egy föld alatti bár, igazi Q Branch és eredeti állapotukra visszaállított műtárgyak is szerepelnek az ötletek közt.
10 érdekesség a Linkin Parkról, amiről talán nem is hallottál
30 éves lett a 21. század egyik legmeghatározóbb bandája, ami életeket mentett.
Olcsó órában hódított a Golden Globe-on Nick Jonas
Az amerikai színész-énekes pár tízezres Fossillal bizonyította, hogy nemcsak a sokmilliós karórák vonzzák a tekinteteket a vörös szőnyegen.
Milyen autóval járhat a Ferrari elnöke? Hát ilyennel!
John Elkann kék Ferrari FF-je teljesen egyedi konfigurációval készült, most pedig éppen eladó.
Ha ennél kevesebbet alszol, évekkel rövidíti meg az életedet
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen az egészségünk szempontjából.
Egymillió dollár egy borotválkozásért? A ZZ Top ellenállt a kísértésnek!
A népszerű amerikai rockzenekarnak jellegzetes stílusa mellett a tagok tekintélyes szakálla is védjegyévé vált. És sok-sok pénzért sem borotválták le!
Vajon 2026 a tweed éve lehet? Újra reflektorfényben ez a klasszikus textúra
Te hogy állsz a tweed darabokkal? Úgy tűnik, 2026-ban igazán komoly divatfejezet nyílhat meg előtte.





