A Louis Vuitton készíti az Australian Open trófeatartóit

Szépen lassan minden rangos sporteseményt meghódítanak elegáns bőröndjükkel.
A nagy, világszinten is jelentős sportversenyek kupái akkor kapják a legnagyobb figyelmet, amikor a győztes konfettieső közepette a levegőbe löki. De odáig el is kell jutnia valahogy, majd az ünneplés lecsengése után jó eséllyel egy vitrinben végzi, vélhetően kitüntetett helyen. A szállítást, majd a későbbi tárolást persze nem úgy kell elképzelni, hogy behajítják valami csapatlogós sporttáskába – ennek is meg kell adni a módját. Erre szolgál a Louis Vuitton trófeatáskája.
A francia divatház már számos komoly sporteseményre készített már ilyeneket. Például a Roland Garrosra, az NBA döntőjére, legutóbb pedig az Aranylabda-gálára.
Erről itt írtunk:
Most egy újabb trófeatartót mutattak be, méghozzá a január 14-én kezdődő Australian Open tenisztornára. Természetesen teljes egészében kézzel gyártották a Párizs melletti Asniéres-ben. Fa vázra épül, a Louis Vuitton egyik legnépszerűbb mintáját viseli, a sarkokat pedig sárgaréz elemek védik. A belső bélés nem véletlenül lett kék, ezzel is az Australian Open pályájára utalnak, ami szintén ilyen színű, és természetesen a verseny logója sem maradhatott le róla.

Összesen két darab ilyen trófeahordozó készült, az egyik a férfi győztesnek járó Norman Brookes Challenge Cuphoz, a másik a női aranyérmesnek szánt Daphne Akhurst Memorial Cuphoz. A finálékat január 27-én és 28-án rendezik.
A galériában a készítés folyamatáról is találsz néhány képet!
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.