Promóció
A sötétben orra bukni nem jó móka – Ledvance kültéri LED reflektor

A mozgásérzékelős lámpák aranyat érnek, mert nem kell a kapcsolót kitapogatni, vagy teli kézzel zsonglőrködni.
Amikor a mostani házunkba költöztünk, már eleve olyan külső világítási rendszer fogadott minket, amelyben a mozgásérzékelős fényforrások voltak túlsúlyban. Igaz, nem egységes, mindenhol egyforma lámpákról van szó, de rögtön az elején megkedveltem, hogy nem kell mindig gombot nyomkodni vagy alternatív kapcsolóban gondolkodni. Azóta már bővítettem én is eggyel a kocsibeállónál, de elférne még a járdánál is legalább egy.

A Lumenetnél is kapható Ledvance kültéri LED reflektor mozgásérzékelővel egy masszív, alumínium házban kapott helyet, 120 fokos szögben képes bevilágítani a teret, fényárama 4500 lumenes, színhőmérséklete 4000 kelvin, azaz inkább hideg-, vagy középfehér. Ami egy ilyen, kifejezetten kültérre szánt eszköznél nagyon nem mindegy, az az IP-védelem. Ebben az esetben IP65-ről beszélhetünk, ami a por ellen teljes védettséget jelent, emellett a kisnyomású vízsugártól sem kell tartani, jöjjön az bármilyen irányból. Jó eséllyel mondjuk nem fogunk vízsugarat ráirányítani, vízbe meríteni meg úgyse akarjuk, tehát a lényeg, hogy az eső nem árt neki. A hőmérsékletet mínusz húsz és plusz negyven között elviseli.
De miért is jó a mozgásérzékelős lámpa? Sötétben – hiszen mikor máskor akarnánk lámpát használni – nem kell tapogatni, hol a kapcsoló, 90 fokos szögben érzékeli, ha jövünk, és akkor se jön rosszul, amikor éppen bevásárlásból értünk haza, mindkét kezünk tele szatyrokkal, táskákkal. Ezt a típust egyébként a hálózatba lehet kötni, ennek előnye a napelemesekkel szemben, hogy nem kell annyit agyalni az elhelyezésen, azon tűnődve, mikor melyik irányból süt a nap. Cserébe mondjuk a napelemesek akkor is működnek, ha épp áramszünet van.
A Ledvance kültéri LED reflektor mozgásérzékelővel ezen a linken vásárolható meg a Lumenet webáruházában.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.