Promóció
Az idősebb vezetők szerint a Z-generáció lusta

A szakértők szerint viszont a vezetők feladata, hogy megtalálják, mivel lehet motiválni a fiatal dolgozókat.
A Wall Street Journal számolt be arról, hogy az 1990-es évek közepétől a 2010-es évek elejéig született Z-generáció tagjait a megkérdezett menedzserek lustának és túl érzelmesnek minősítették.
A Z-generáció munkamoráljáról az Insider által megkérdezett idősebb vezetők többsége (boomertől a millenialokig) is hasonlóan nyilatkozott. A felmérésben olyan állítások hangzottak el a vezetők részéről, hogy a pályakezdő Z-generációs munkavállalók 70%-ából hiányzik a motiváció és a kezdeményezőkészség.
Ugyanakkor hangzott el ellenvélemény, például egy biotechnikai cég vezetőjétől, aki megfigyelte, hogy a fiatal alkalmazottak nagyon jól teljesítenek az adatok rendezésében és összegzésében, vagyis szerinte csak másfajta munkarendszerre van szükségük, mint az idősebbeknek.
Az Insider által megszólaltatott szakértők szerint az idősebbek és a Z-generáció közötti szakadék abból ered, hogy azok a friss diplomások, akik most kezdenek dolgozni, az idejük nagy részét online órákon töltötték, és emiatt bizonyos képességeik egyszerűen nem fejlődtek - mások viszont igen. Az pedig a vezetők feladata, hogy ezeket be tudják csatornázni a munkafolyamatokba.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát
Betiltanak egy kutyafajtát a britek, és ebből nagy baj lehet
Az amerikai bully XL-t sem birtokolni, se tenyészteni, sem eladni lehet. Attól tartanak, hogy túl sok lesz a kidobott kutya.
Elítélték a pilótát a lefejezett siklóruhás ügyében
Egy év felfüggesztettet kapott, és a repüléstől is eltiltották.
XGT: utcára szabadított pályaszörny az Abttól
Az Audi R8 LMS GT2 egy kőkemény versenyautó, de az Abt addig faragta, amíg közútra nem tudta állítani.
Karácsonyi díszbe borult a Fehér Ház
Az amerikai first lady, Jill Biden mutatta be az elnöki rezidencia dekorációját. Nem spóroltak a díszekkel.
A Volkswagen már nem versenyképes, munkahelyek is veszélyben
Hároméves spórolási programot hirdettek, és bár konkrét kirúgást nem terveznek, mégis leépítenének.
Egy dicsőséges és egy kevésbé dicsőséges rekordot állított be LeBron James a legutóbbi meccsén
A negatív rekord is rekord, pláne 21 év alatt.