Promóció
Előbb a mobilját, pár perc múlva Rolexét lopták el egy turistának Mallorcán


A brit turista Mallorcán nyaralt, de a kikapcsolódása nem volt felhőtlen, rövid idő alatt két nagy értékétől is megfosztották.
A mallorcai Palma városában nyaralt idén egy 55 éves brit férfi. Éppen távozott a népszerű La Bodeguita Del Medio bárból, és készpénzt vett fel egy automatából, amikor egy tolvaj mögé osont, és észrevétlenül lenyúlta mobiltelefonját. Nem tudni, pontosan milyen iPhone-modellről van szó, de a hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 840 angol font, azaz úgy 400 ezer forint volt az értéke.
Mielőtt még észrevette volna, hogy hiányzik a telefon, máris egy másik csapás érte, de ez már sokkal kevésbé volt visszafogott. Két másik férfi rárontott, földre lökték, majd csuklójáról levették gyémánttal kirakott Rolex President Day-Date óráját. Ő maga 150 ezer fontra (72 millió forintra) becsülte annak értékét, de a hatóságok szerint jóval kevesebbet, úgy 100 ezer fontot (48 millió forintot) érhetett.
Az eset még márciusban történt, azóta viszont mindhárom elkövetőt elfogták. Az órát két algériai férfi, a 34 éves Amine Benserai és a 33 esztendős Hicham Ziroki rabolta el, mindketten két-két év börtönt kaptak. A telefont a 31 éves szenegáli Mbengue Alla emelte el, rá három hónapot szabtak ki. Viszont a Rolexszel kapcsolatban egy másik szenegáli is képbe került, Mbaye Modou Anna a luxusóráért a valós érték töredékét, ötezer fontot (2,4 millió forint) fizetett a tolvajoknak. Orgazdaságért fél év felfüggesztettet kapott.
(A borítókép illusztráció.)

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.