Promóció
Zseniálisan trollkodta meg az Ubert a konkurencia

Az Uber alkalmazása nem hitte el, hogy a családnak tényleg Uber a vezetékneve, a Lyft viszont egy ezer dolláros kuponnal lepte meg őket.
Noha Magyarországon már 2016 nyara óta nincs jelen az Uber, sőt mostanság éppen a Bolttól is szabadulnának a hazai taxisok, azért van a világon jó néhány ország, ahol egész jól elvannak egymás mellett ezek a személyszállítással foglalkozó szolgáltatók. Oké, a versengés sokszor kiélezett, de időnként üdítően vicces helyzeteket is szül. Mint mondjuk most Amerikában.
Az történt ugyanis, hogy egy család egyik tagja sem tudta eredményesen végigcsinálni az amúgy igen egyszerű regisztrációs folyamatot az Uber okostelefonos alkalmazásában. Amikor beírták vezetéknevüket, az app azzal a hibaüzenettel dobta vissza, hogy ez a név bizony nem érvényes. Az ok meglehetősen meglepő: az Uber családról van szó. Furcsa, de sikerült valakinek úgy leprogramoznia a szoftvert, hogy ezt ne fogadja el, fel sem merült, hogy előfordulhat ilyen létező név.
Ahogyan a nemrég elindított, és azóta meredek felívelésben lévő Threadsen olvasható beszámolóból kiderül, hogy előzménye is volt a sztorinak. Úgy egy évvel ezelőtt mindenféle különösebb indoklás nélkül törölték a családtagok regisztrációját az Uber rendszeréből, csak a szabályzat megsértésére hivatkozott a rendszerüzenet, de nem pontosította az okokat. De ebből az is látszik, hogy korábban legalább még létre tudtak hozni maguknak felhasználói fiókot, nem úgy, mint most.
A Threads olyan, mint a Twitter, csak a Meta indította:
Az Uber egyik konkurense, a Lyft mesterien reagált a történtekre, ugyanis felajánlottak a családnak egy ezer dolláros, azaz több mint 300 ezer forintot érő kártyát, amiből elég sokat autózgathatnak a szolgáltatást használva. Michele Uber ezen felbuzdulva meg is írta az Ubernek, hogy bocs, de ők mostantól Lyfttel utaznak. És mivel történetük igen felkapott lett a közösségi médiában, a cég is igen jó reklámot csinált magának, aránylag olcsón. Most már csak az a kérdés, van-e Amerikában Lyft család, és az ő regisztrációjukra felkészítették-e a Lyft rendszerét.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.