Stílusosan Lost Heaven utcáin: így hódította meg a Mafia a játékvilágot
Nem sokkal a Mafia: The Old Country megjelenése előtt visszatérünk Lost Heavenbe. Az első rész retró-áttekintése igazi nosztalgiabomba.
Csodás idők voltak, amikor Paulie-val, Sammel és Frankkel róttuk az utcákat. Újra elmerülni az eredeti Mafia világában olyan érzés, mintha hazatérnénk a családhoz. Ez tökéletesen illik is a hangulathoz, hiszen a Don számára „La Famiglia” rendkívül fontos. Jó, most épp két különböző családról beszélek, de végső soron nem akarok szentebb lenni a pápánál.
Követem!
Mielőtt augusztus 8-án megjelenik a sorozat legújabb része, a Mafia: The Old Country, együtt visszatekintünk az első részre. Miért volt olyan népszerű a Mafia 1, mely küldetések maradtak emlékezetesek a mai napig, és miért választanám ma már inkább a remake-et az eredeti helyett? Induljunk hát egy nosztalgikus utazásra a gyönyörű Lost Heaven városába.
Maffiózók, akarva-akaratlan
Sokan ismerhetik az eredetileg 2002-ben PC-re megjelent játék történetét. Azért egy kis emlékeztetőt mégis szeretnék adni. Bár pár éve végigjátszottam a remake-et, sok jelenetre egyáltalán nem emlékeztem már.
Ez részben annak is köszönhető, hogy a Definitive Edition néhány változtatást eszközölt, hogy a játék könnyebben befogadható legyen. A fejlesztők emellett néhány történeti üresjáratot is kihagytak a játékból. A remake-ről azonban majd később részletesebben is írok.
A karakterem, Tommy Angelo teljesen hétköznapi életet él: taxisofőrként dolgozik, ebből tartja fenn magát 1930-ban. Egyik teljesen átlagos műszakja alatt hirtelen beugrik két sebesült férfi a taxiba – Paulie és társa, Sam. Hamar kiderül, hogy a két fickó Don Salieri maffiafőnök embere, és tűzharcba keveredtek a rivális Morello-bandával.
Miután sikeresen leszállítja utasait Salieri bárjába, a két gengszter lenyűgözve reagál, és Tommy a megrongált taxiért járó tisztességes összegen felül még egy állásajánlatot is kap.
Eleinte a főhősömet megrémíti a gondolat, hogy a maffiának dolgozzon. Ám amikor nem sokkal később néhány, a Morello-családhoz tartozó verőember felismeri őt és alaposan elverik, pánikszerűen Salieri bárjába menekül, ahol azonnali segítséget kap.
A „jobb fiatalon és gazdagon meghalni” elvhez hűen Tommy végül csatlakozik Salieri maffiafőnökhöz, és ettől kezdve számos megbízást teljesít számára. A történet során sofőrként és gengszterként is hírnevet szerzek Lost Heaven városában – ami azonban egyre több problémát is szül az idő előrehaladtával.
Kezdettől fogva
Az egész történetet Don Salieri körül egy visszaemlékezés formájában élem át. A játék elején Tommy 1938-ban egy étteremben találkozik egy nyomozóval, és elmeséli neki, hogyan keveredett bele a maffia világába.
A küldetések között újra és újra visszatérek a két szereplő beszélgetéséhez, és fokozatosan kiderül, miért kezdte el egyre kevésbé jól érezni magát főhősöm a maffiában.
A történet előrehaladtával egyre jobban eldurvul a viszály Morello és Salieri között, és a két maffiavezér egyre gátlástalanabb támadásokkal próbálja felülmúlni egymást. Bár Tommyként Salieri oldalán állok, a fokozódó erőszak visszarettenti a karakteremet. Ez az egyik oka annak is, hogy végül a hatóságokhoz fordul segítségért.
Egy másik indok a történet során bontakozik ki: Tommy közelebbi kapcsolatba kerül Sarah-val, a csapos Luigi lányával. A nyomozónak elég világosan elmondja, hogy fontos számára, hogy élete szerelme biztonságban legyen.
Már amikor először játszottam a Mafiával, lenyűgözött a bűnözői világ története, és még évekkel később, a remake során is képes volt magával ragadni. Az olyan filmekre való utalások, mint például A Keresztapa, csak hab a tortán. Különösen Tommy cselekedetei azok, amelyek emberiek és érthetőek – ezáltal könnyű velük azonosulni.
Ahogy azt már a cikk elején is írtam, néha tényleg olyan érzésem van, mintha Paulie és Sam valódi barátaim lennének. Néha idegesítenek, mindig ott lebzselnek körülöttem, de amikor igazán számít, akkor mellettem állnak. Ez rengeteget számít, és hihetőbbé is teszi az egész történetet!
Lineárisan Lost Heaven utcáin
Ellentétben az akkoriban már létező GTA-sorozattal, a Mafiában egyik küldetés követi a másikat. Többnyire egy időkorlát is megakadályozza, hogy városnézésre induljak. A felfedezéshez ott van a Free Ride mód, amiről később még ejtek pár szót.
A történet viszont lineárisan halad, és gyakorlatilag végigvezetnek a teljes játékon. Bár a nyílt világ jelen van, jóval kevésbé van kihasználva, mint a Rockstarnál.
Ennek ellenére az NPC-k életet visznek az utcákra. Néha a civilek leparkolják az autóikat az út szélén, előveszik az esernyőt, ha esik az eső, és a rendőrök azonnal a nyomomba erednek, ha túl gyorsan hajtok vagy áthajtok a piroson.
Egy 2002-es játékhoz képest ez már akkor is haladó szintnek számított, és ugyanúgy lenyűgözött akkor is, mint most. Pedig a cseh Illusion Softworks fejlesztőcsapat mindössze öt fővel kezdett neki a Mafia projektnek.
Egy versenyjáték multiplayer fókusszal
A fejlesztési szakasz során a csapat létszáma 40 főre bővült. A játék végső, megjelenéskori verziójának azonban már nem sok köze volt az eredeti ötlethez.
Az eredeti terv szerint egy akciódús, Driver-stílusú versenyjátékot szerettek volna piacra dobni. Tommynak taxisofőrként időnyomás alatt kellett volna A-ból B-be száguldoznia – de végül minden másképp alakult.
Amikor áttértek a saját fejlesztésű játékmotorra, a Mafiát hozzá kellett igazítani, és végül egyfajta nyílt világú játékká alakították át. A fejlesztés során azonban nemcsak a történet változott meg, hanem egy eredetileg tervezett multiplayer mód is, amely a Mafia egyik fő eleme lett volna – de végül teljesen kikerült a játékból.
El tudjátok képzelni, hogy 2002-ben majdnem készült egy Mafia-multiplayer? Nekem ez teljesen elképzelhetetlennek tűnik.
A kezdeti versenyjáték-tervből végül csak a gyönyörű járművek valósághű vezetési élménye maradt meg, valamint egy különleges küldetés, a Fairplay nevű verseny, amely immár több mint 20 éve újra és újra beszédtéma.
A Fairplay küldetés – ha verseny, akkor legyen tiszta
Már említettem: a Mafia nem igazi nyílt világú játék, és a küldetések megszakítás nélkül követik egymást. A legtöbb megbízás során egy klasszikus third-person lövöldözős játékként működik – fedezékről fedezékre haladok, miközben sorra likvidálom az ellenségeket.
Közben időnként üldözésekre kerül sor, és néha a Mafia hosszabb átvezető jelenetekkel időt szán a karakterek fejlesztésére is.
Egy bizonyos küldetés azonban, amelyben Salieri számára kell megnyernem egy autóversenyt, máig legendás státuszban van. Egyrészt maga a feladat nagyon menő, és kellemes változatosságot visz a történetbe – másrészt viszont brutálisan nehéz.
A versenyautó vezethetősége kihívást jelent, az ellenfelek részben nagyon gyorsak, és már a legkisebb hiba is elég ahhoz, hogy az öt kör alatt esélyem se legyen az élre törni.
Amint letérek a versenypályáról, elég hamar megtörténik, hogy felborulok – és a tető nélküli járműveknél ez a Mafiában automatikusan „Game Over”-t jelent. A küldetés az eredeti megjelenéskor egyszerűen brutálisan nehéz volt.
De már akkoriban is voltak fejlesztők, akik utólagos frissítésekkel módosítottak a játékokon. Bár a Mafia már a megjelenésekor összességében nagyon jó fogadtatásban részesült, a Fairplay-küldetés versenye sok játékost frusztrált – ezért később különböző nehézségi szintek beépítésével javítottak ezen.
A GTA nem konkurencia
A lineáris küldetéstervezés mellett a valósághű járművezetési élmény és az általánosan lassabb játékmenet is jelentős különbséget jelent a GTA-hoz képest. A két játék alig hasonlítható össze, mégis gyakran egy lapon említik őket.
A fejlesztők szerint a Mafia soha nem is készült GTA-riválisnak, és azokon kívül, hogy mindkettő nyitott világban játszódik, és a városi bűnözés a témájuk, valójában nincs sok közös bennük. A komoly, drámai történetek, amelyeket a Mafia-játékok elmesélnek, tudatos döntés eredményei.
Míg a Rockstar-játékok inkább egy arcade-os, akciódús megközelítést képviselnek, addig a Mafiában a régi verdákkal többnyire komótosan haladok. A teljes történet sokkal több időt hagy a kibontakozásra, szemben a GTA folyamatos akcióval teli tűzijátékával.
A történetmesélés stílusa és a karakterek is jóval életszerűbbek, mint a Rockstar játékokban, ahol a szereplők sokszor eltúlzottak. Míg a GTA humorral és társadalomkritikával szórakoztat, addig a Mafia a rivális bandák kemény és halálos világáról szól – itt nincs helye a poénkodásnak.
Egy nyitott világ prototípusa
A játék világa részben a történet során is szabadon bejárható, de a küldetések felépítése miatt ezt valójában alig használom ki. A játék mindig egyértelmű célokat ad, és minden alkalommal egy kicsit „rossznak” érződik, amikor letérek az előre kijelölt útról.
Van azonban egy Free Ride mód, ahol egy kicsit jobban felfedezhetem Lost Heaven városát. Elég gyorsan feltűnik azonban, hogy a várost inkább díszletnek tervezték. Az épületek többsége nem látogatható, és nincsenek véletlenszerű események sem, mint például a GTA-ban.
Persze azért kereshetek pénzt taxisofőrként, vagy akár gengsztereket is lelőhetek némi bevételért. A pénzt aztán elverhetem járműjavításra, fegyvervásárlásra vagy közlekedési kihágásokra. A Mafia próbálja egy élő világ illúzióját kelteni, de valójában nem nyújt túl sok tartalmat.
Azért indulás előtt választhatok magamnak egy autót, és a klasszikus, elegáns verdákkal cirkálhatok az utakon – ez szórakoztató, de hosszú távon nem túl motiváló. A Mafia egyértelműen lineáris játékélmény marad.
Cserébe viszont szívesen időzöm az autószalonban, ahol részletesen megcsodálhatom a különféle modelleket. A fejlesztők már 2002-ben tudták, mi nyűgözi le a játékosokat, és hova érdemes tenni a hangsúlyt. A harmincas évek autói egyszerűen fantasztikusak és igazán különlegesek.
Érzelmi hullámvasút
Mivel a játék annak idején óriási sikert aratott, gyorsan világossá vált, hogy lesz folytatás. Ennek ellenére nyolc évet kellett várnom a Mafia II-re. De vajon megérte a várakozás? Az első órák alapján mindenképp.
Grafikailag a második rész a mai napig megállja a helyét. Már az első részben is lenyűgöztek az arcanimációk és főleg a szivarfüst látványa, de a második rész még erre is rátett egy lapáttal.
Az első küldetés során először Olaszországba kerültem, ahol épp javában dúlt a második világháború – aztán azonban visszatértem az Államokba, egészen pontosan a kitalált Empire Bay városába, mégpedig a téli hónapokban.
A hó látványának eleganciája
Egy olyan gyönyörű havas táj megjelenítése egy játék világában 2010-ben különlegesnek számított, és még ma is lenyűgöz. Miközben ismét csinos verdákkal száguldozom, a rádióból igazi klasszikusok, például a „Let It Snow” szólnak. Az atmoszféra egyedülálló és elsőrangú.
A zene minden részben tökéletesen illik a hangulathoz, és remekül kerekíti le a játékélményt. Sajnos a Mafia II megjelenésekor azonban a technika nem működött tökéletesen. Számos bug és összeomlás tette tönkre az élményt, ráadásul 2010-ben még nem volt szokás, hogy a fejlesztők heti rendszerességgel kiadjanak javítócsomagokat. Sok játékos így nagy csalódással szembesült. Még amikor én is újrajátszottam ezt a retró különkiadást, többször előfordult, hogy a játék összeomlott. Kár érte!
Ennek ellenére a Mafia II összességében még ma is jobban szerepel, mint a Mafia III. Az új, az 1960-as évek végén játszódó helyszín, a karakterek, valamint a történet és a küldetések nem igazán nyerték el a rajongók tetszését. A Lincoln Clay főszereplésével készült játék 2016 októberi megjelenése óta rengeteg kritikát kapott. Én magam sem játszottam végig a harmadik részt.
Néhányan azzal magyarázzák a csalódást, hogy megváltozott a fejlesztőcsapat, pedig a Hangar 13-nál még mindig sokan dolgoznak az első két játék készítői közül.
A Hangar 13 visszavág
2020-ban a fejlesztők bebizonyították, hogy megértették, mi is volt eredetileg a Mafia sorozat sava-borsa. A Definitive Edition egy fantasztikus remake-et hozott a Mafia 1-ből, amit minden kétséget kizáróan remake-ként kell kezelni.
Nemcsak a grafika és a játékmenet lett teljesen átdolgozva, hanem a történet egyes részeit is logikusan átalakították, és a játékot a megfelelő helyeken lerövidítették. Már az első jelenetben, amikor eredetileg Tommy a második érkező a étteremben, nagyobb változások figyelhetők meg.
A Definitive Editionben ugyanis a főszereplőm már izgatottan várja az érkező nyomozót, míg az eredetiben Tommy érkezik utána. Ez sokkal jobban illeszkedik a történethez, és az ilyen apró részletek végigvonulnak az egész új változaton.
Hangar 13-nak sikerült felfrissíteni a klasszikust, miközben megőrizte annak báját. Azoknak, akik még soha nem játszottak Mafiával, ma már tényleg azt ajánlom, hogy inkább a remake-et próbálják ki.
Bár az eredetit szeretem a hibái és szépséghibái ellenére is, a bizonytalan irányítás és néhány játékelem nem öregedett túl jól. Ezért inkább ragadjátok meg a Definitive Editiont!
Izgalmas megjelenés
Most már csak az a kérdés, hogy a fejlesztők a Mafia: The Old Countryval ismét képesek lesznek-e megragadni a régi játékok lényegét. Végül is a történet jóval korábban játszódik, mint a többi rész, ami jelentősen megváltoztatja majd a játékmenetet.
Nincsenek Tommy-gépfegyverek, kevesebb a változatosság az autóparkban, és az amerikai hangulat is hiányzik. Viszont egy olyan történetet élhetek át, ami a maffia hazájában játszódik, ami szintén vonzó.
Még sok kérdőjel lebeg a The Old Country körül, de legkésőbb augusztus 8-án már jobban meg lehet majd ítélni, hogy a fejlesztők képesek-e új életet lehelni a márkába.
Néhány dolgozó az első részekből még mindig jelen van, míg mások, például Daniel Vávra, azóta saját stúdiókat alapítottak. Vávra, aki rendezőként és tervezőként dolgozott a Mafia 1 és 2 fejlesztésén, 2009-ben hagyta el az Illusion Softworksöt, illetve a 2K Czechet.
Miért mesélem ezt el? Nos, Vávra ma a Warhorse Studios vezetője, amely a Kingdom Come: Deliverance 1-gyel és 2-vel hatalmas sikereket ért el. Visszatekintve is látható, hogy tehetséges történetmesélő, amit a Mafia franchise-ban is bizonyított.
A Mafia 1 már az eredeti megjelenésekor is különleges volt, de nem minden játékos rajong érte feltétlenül. Számomra azonban az érdekes történet, a fantasztikus környezet és a jól megírt karakterek miatt egészen különleges helyet foglal el a szívemben, és ez így is marad.
(A cikk eredetileg a német pcgames.de oldalon jelent meg.)
10 érdekesség a Linkin Parkról, amiről talán nem is hallottál
30 éves lett a 21. század egyik legmeghatározóbb bandája, ami életeket mentett.
Olcsó órában hódított a Golden Globe-on Nick Jonas
Az amerikai színész-énekes pár tízezres Fossillal bizonyította, hogy nemcsak a sokmilliós karórák vonzzák a tekinteteket a vörös szőnyegen.
Milyen autóval járhat a Ferrari elnöke? Hát ilyennel!
John Elkann kék Ferrari FF-je teljesen egyedi konfigurációval készült, most pedig éppen eladó.
Ha ennél kevesebbet alszol, évekkel rövidíti meg az életedet
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen az egészségünk szempontjából.
Egymillió dollár egy borotválkozásért? A ZZ Top ellenállt a kísértésnek!
A népszerű amerikai rockzenekarnak jellegzetes stílusa mellett a tagok tekintélyes szakálla is védjegyévé vált. És sok-sok pénzért sem borotválták le!
Vajon 2026 a tweed éve lehet? Újra reflektorfényben ez a klasszikus textúra
Te hogy állsz a tweed darabokkal? Úgy tűnik, 2026-ban igazán komoly divatfejezet nyílhat meg előtte.