Nagy volt az út az andorrai zakótól a betyáros szerbverésig

1986. június 2., Irapuato. Fekete dátum a magyar futballtörténelemben a szovjetek elleni 0-6 miatt, amit nagyon sokan, sokféleképpen feldolgoztak már. Innentől számítjuk a hazai labdarúgás igen sötét korszakát, amit leginkább bizonytalanság és útkeresés jellemzett, legfeljebb pillanatnyi sikerekkel. Sajnos a focinknak azóta nagyon sok irapuatója volt: a teljesség igénye nélkül az 1997-es vébé-pótselejtező 1-12-es összesítése, a 2006-os Málta elleni vereség, a 8-1-es zakó Hollandiától 2013-ban, vagy a 2017-es andorrai bukás.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Peter Robinson - PA Images / EMPICS / Getty Images

Fájdalmas visszaemlékezni az 1986-os világbajnokságra

Egy-egy szép győzelem, mint amikor Torghelle duplájával a németeket vertük, vagy amikor Várhidi Péter fiatal csapata a világbajnok olaszokat múlta felül – csak a mézesmadzagot jelentették, a reménysugarat. De aztán a selejtezősorozatokban, élesben gyorsan jöttek a kijózanító pofonok, a végére a kétségbeesett számolgatás, és a fogaink közt lemondóan kiszökő „majd legközelebb”. Nem tudnám felidézni, melyik válogatott meccset láttam először, de a Bicskei-éráról már élénkek az emlékeim. Vagyis úgy huszonöt éve leülök minden alkalommal megnézni azt a kilencven percet. Megannyiszor gyermeki izgatottsággal tettem ezt, de az érzés sokszor átcsapott csalódottságba.

Amióta követem a csapatot, nem sokszor érezhettem, amit mostanában, Marco Rossi válogatottjánál. Hogy nem fogok csalódni. Nem azért, mert egyszerre a világ legjobbjai lettünk volna, és mindenkit megverünk, hanem azért, mert végre van játékunk, van küzdeni tudás és alázat. Van csapatunk. És ennek nagyon sokszor van eredménye is.

Rossi, a varázsló

A magyar néplélek egyszerűen olyan, hogy mindent hajlamosak vagyunk jobban tudni. A pálinkafőzéshez, a politikához, az autóvezetéshez mindenki ért, és hát persze, legjobban a futballhoz. Nagy szó, hogy Marco Rossit ennyire elfogadta szinte mindenki szövetségi kapitányként. Kritikusai vannak, nyilván nem hirdetett még olyan keretet, nem rakott össze olyan kezdőcsapatot, amibe ne tudott volna valaki belekötni, de ekkora szeretet senki másnak nem jutott ki az elmúlt két évtizedben ezen a poszton. Legfeljebb Dárdai Pálnak, de ő csak átutazóban volt kapitány.

forrás: Mehmet Yilmaz / Anadolu Agency / Getty Images

Dárdai Pál ideiglenes kapitányként hét találkozón irányította a válogatottat, de az alapok lerakásában fontos szerepet tulajdonítanak neki

Bernd Storckot is nagy tisztelet övezte, hiszen kivezette Magyarországot a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol nagyszerűen helyt is állt a gárda. Mégis keserű lett a vége, vele maradtunk alul Andorra ellen – természetesen a Georges Leekens-féle vakvágányok tükrében azért összességében egy kimondottan pozitív időszak volt az övé. Majd Leekens után, 2018-ban jött Rossi, vele pedig az a tudatos építkezés, lépésről lépésre fejlődés, ami odáig vezetett, hogy ma már ő a negyedik leghosszabb ideig dolgozó szövetségi kapitányunk.

Kívülállóként nehéz megmondani, mi lehet Rossi fő fegyvere. Mindenesetre megtalálta és jól alkalmazza azt a játékrendszert, amely három belső védővel és két támadó szárnyvédővel védekezésben és támadásban is működik, valamint feltöltötte ezt a lehető legjobban beleillő játékosokkal. A taktikai érzék mellett általában nagyon jól nyúl a meccsekbe, a játékosokkal is szoros kapcsolatot ápol. És van elképzelése. Ez nagyon fontos, mert számtalanszor lehetett érezni ennek hiányát a kevésbé sikeres edzőinknél.

Kell egy csapat

Pedig jó játékosaink szinte mindig voltak, a topbajnokságok közül leginkább a Bundesligában fordultak meg magyarok, és olykor a Premier League-be is eljutottak, noha ott igazán kiemelkedőt ritkán alkottak. Olyan focistáink maradtak felnőtt szinten nagy torna nélkül – az 1996-os olimpiát nem számítva –, mint Lisztes Krisztián, Dárdai Pál, Szabics Imre. 2016-ban Gera Zoltánéknak végre sikerült az Eb-részvétel, a Covid miatt 2021-re tolt következő tornán sokan, mint a kapitány, Szalai Ádám már dupláztak, most pedig ott tartunk, hogy vannak, akik már harmadszor szerepelnének, ha meglesz a kijutás.

forrás: Clive Brunskill / Getty Images

1972 után először jutott ki Európa-bajnokságra a válogatott 2016-ban. A képen Gera Zoltán lő gólt Portugália ellen (3-3). A mieink jó játékkal jutottak tovább a csoportból

Nyilván nagyon fontos az, hogy komoly bajnokságban edződnek egyre többen. A Premier League-ben ketten is alapemberek, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, a Bundesligában még többen kapnak lehetőséget, így Gulácsi Péter, Willi Orbán, Sallai Roland, Schäfer András vagy Szalai Attila. De ugyanilyen lényeges szerephez jutnak a kevésbé nívós ligákban, vagy a hazai NB I-ben szereplő futballisták, akárcsak Dibusz Dénes, Nagy Zsolt, Fiola Attila, Varga Barnabás vagy az időközben Franciaországba szerződött Loic Nego. Itt ugyanis nem az a lényeg, ki melyik klubot erősíti, hanem az, hogy nagyon egységes válogatottat alkotnak.

És míg nem olyan régen a nagy csapatok ellen szinte borítékolható vereséggel, a kicsik és közepesek ellen pedig már-már véletlenszerűen alakuló eredményekkel kalkulálhattunk, addig most a kötelezőket – legalábbis általában – hozzuk, tudunk dominálni. A magasabban jegyzettekkel szemben olyan elszántsággal küzdünk, amiből meglepetések születhetnek, mint az idegenbeli angolverés.

Mit tud ez a csapat?

Bizonyos értelemben a szerbek ellen 2-1-re megnyert selejtező a Rossi-korszak tökéletes kivonata. Ennek a találkozónak ugyanis voltak olyan periódusai, amikor mi irányítottunk, szemmel láthatóan megvolt a saját játékunk. És ez immár messze nem azt jelenti, hogy valahogy szerezzünk labdát, vágjuk előre, ott meg majd lesz valami. Higgadt labdakihozatalokat láthatunk, akár egyérintős passzjátékot, tudatosan felfejlődő támadást, szélsőjátékot. Vagy attól függően, éppen kik vannak a pályán, a centert keressük, ő tartja meg a labdát, amíg a többiek felérnek.

forrás: Laszlo Szirtesi / Getty Images

Marco Rossi irányítja a csapatot Szerbia ellen. Ez volt az 56. mérkőzése a magyar kispadon, 28-at megnyert vele a válogatott, 12 döntetlen mellett 16-szor szenvedett vereséget

De voltak periódusok, amikor a szerbek erős nyomás alatt tartottak minket, megállás nélkül jöttek előre. Ilyenkor a csúszva-mászva védekezés, a jó szerelések mutatkoztak meg, egy-egy gyors kontrával, és rengeteg akaraterővel, egymást kisegítve. Van olyan is persze, amikor gólt kapunk, de ez jórészt nem megtöri, hanem dacossá teszi az együttest. Mint amikor a szerb gólt követően szinte azonnal sikerült kiegyenlíteni, nem is akármilyen góllal. Vagy ahogyan a 2016-os Európa-bajnokságon újra és újra megszereztük az előnyt Portugália ellen, és 2021-ben Schäfer András befejelte a németeknek. Rég látott tartása van ennek a válogatottnak. Jó, nyilván a szerb meccsen egy kis adag szerencse sem ártott a kapufáknál és leshelyzeteknél, de ez semmit nem von le a csapat érdemeiből.

A játék szépsége

Harmincnegyedik perc. Nego maga elé engedi, majd Sallaihoz emel. Sallai káprázatosan, sarokkal készíti le magának, ballal lő, és:

Nemcsak a forduló, hanem a selejtezősorozat egyik legszebb gólját bombázta be Sallai Roland a szerbeknek, de Szoboszlai Dominik Bulgária elleni szabadrúgása sem gyenge versenyző. Arra is jó emlékezni, amikor az azóta már visszavonult Szalai Ádám sarokkal küldte be a németeknek a Nemzetek Ligájában, esetleg Nagy Zsolt kapásból bevarrta az angoloknak, Gazdag Dániel leheletfinoman átemelte Ramsdale fölött. Mert az éppen csak begyötört, bepöckölt, betuszkolt gólok is ugyanannyit érnek, de jó látni, hogy igazán szép megoldásaink is vannak a pályán.

Mindig van hova fejlődni

A magyar válogatott Marco Rossi kezei alatt olyan csapat lett, amelyet senkinek nem szabad leírnia, senki nem mehet biztosra ellenünk. De kár lenne vitatni, hogy időnként azért becsúsznak hibák, pontatlanságok, olykor egy-egy pillanatra a koncentráció alábbhagy. Erre szemléletes – de szerencsére nem végzetes – példát láthattunk a szerbek ellen, amikor két lesgólt is kaptunk, majd az ellenfél a kapufát is szétforgácsolta szinte, végül Dibusznak kellett óriási bravúrt bemutatnia. Sőt, az első félidőben is egy balszerencsésen eladott labda után jött a szöglet, abból a szerb gól. Ezek azok a momentumok, amelyek kijelölhetik a további fejlődés irányát. A jövőkép értelemszerűen attól is függ, milyen lesz később az utánpótlás, milyen játékosanyag áll Rossi rendelkezésére.

forrás: Sebastian Frej / MB Media / Getty Images

Szoboszlai Dominik, a válogatott csapatkapitánya, valamint Kerkez Milos, Sallai Roland és Nagy Ádám (balról jobbra) éneklik a Himnuszt a szurkolók előtt

Telhetetlenek persze ne legyünk, nem realitás, hogy minden mérkőzésen megverjünk mindenkit. De az elmúlt évek taktikai és mentalitásbeli fejlődése egyértelmű. Nagyon régóta nem volt példa arra, hogy egy olyan játékerőt képviselő csapatot, mint amilyen a szerb a számos topligás játékosával és kemény stílusával, oda-vissza verjünk tétmeccsen. És arra is, hogy az utolsó három fordulónak ne a – legfeljebb – pótselejtezős hely félszeg reményével vágjunk neki, hanem úgy, hogy amennyiben megverjük ma este Litvániát, akkor az utolsó két körtől függetlenül kint vagyunk az Eb-n.

Persze nincs semmi lefutva, de ha ez bejön, és esetleg még egy világbajnokságra is kivezeti a magyar válogatottat, Marco Rossi a végén még szobrot kap, jelentős ágyéktáji domborzattal.

A szurkolók kiböjtölték

Jól jellemzi a hazai futballőrületet, hogy a Szerbia elleni mérkőzésre – amit nagyon sokan egyenesen az év meccsének neveztek már előzetesen – hihetetlenül gyorsan elkapkodtak minden jegyet, és a másodlagos piacon is csak őrületes felárral lett volna hajlandó megválni a belépőtől bárki. Már, ha egyáltalán. Az ultrák igazi különlegességgel is készültek, a koreográfián hónapokon át dolgozott a Carpathian Brigade, a közösségi adakozásnak köszönhetően mintegy négymillió forintból elkészülhetett az óriási molinó az egyik leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor képével, alatta a neki tulajdonított idézettel. („Ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll.”)

forrás: Sebastian Frej / MB Media / Getty Images

Hatalmas molinón Rózsa Sándor, az egyik leghíresebb magyar betyár. A Carpathian Brigade lenyűgöző koreográfiával készült a szerbek elleni meccsre

Még a szerbek támadója, a szurkolókkal a meccs hevében igen indulatosan összeszólalkozó - és a két lesgólt jegyző - Alekszandar Mitrovics is úgy fogalmazott az nb1.hu-nak adott interjúban, hogy nagyszerű volt végig a hangulat, mind a szurkolás, mind a pálya tökéletes volt a futballhoz.

Itt viszont ki kell emelni, hogy a drukkerek még a legínségesebb, legreménytelenebbnek tűnő időkben is mindig ott voltak, ha nem is mindig telt házzal. Elutaztak a világ végére is a csapattal, még akkor is elképesztő szurkolást mutattak be, amikor mindössze maroknyian voltak idegenben. Ahogy mondani szokás, rajtuk igazán nem múlott semmi. De mennyivel jobb így, hogy már csapat is van mindehhez.