Promóció
Maradék légzsákanyagból készít táskákat a Subaru

Szinte minden gyártási folyamat során keletkezik hulladék, a Subaru most ezt is igyekszik legalább részben hasznosítani.
Ha valahol valamit gyártanak, ott a legtöbb esetben képződik valamilyen mértékű maradék is, általában nem lehetséges száz százalékban felhasználni az alapanyagot. Így van ez például az autók légzsákjával is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami az egyik helyen fölöslegnek bizonyult, azt ne lehetne valahol máshol felhasználni. A Subaru például a Toyoda Goseitől veszi ezeket a légzsákokat, és most közösen úgy döntöttek, a hulladék újrahasznosításával táskákat készítenek.
A Subaru x Re-S Upcycled Marche Bag nevet viselő táskák ugyanúgy Japánban készülnek, a Toyoda Goseinél, mint maguk az biztonságtechnikai eszközök, és mivel elég erős anyagról van szó, várhatóan meglehetősen tartósak is lesznek. 55x34x12 centiméteres méretüknek köszönhetően bevásárláshoz is jól használhatók, üresen pedig természetesen egészen kicsire összehajthatók.

Alapszínük világoskék – már-már egy nagyon hideg fehérnek is nevezhetnénk – fülükön pedig kék vagy piros varrás jelenti a díszítést. Ezen részük ráadásul fényvisszaverő, így éjszaka még a biztonságunkhoz is hozzájárulnak – ha már úgyis légzsákok melléktermékeiként születtek. Címkéjükről a Subaru-logó sem maradhatott le, de azt sajnos már csak mi gondoljuk tovább, mennyire menő lenne mindez a márka ikonikus raliautóinak dizájnjával.
A környezetbarát táska a Subaru hivatalos online shopjában kapható 20 dollárért, vagyis szűk hétezer forintért. De egyébként nem is ez az első olyan újragondolás, ami a légzsák-hulladék hasznosításával jött létre: az Asics korábban futócipőt dobott piacra, ugyancsak a Toyoda Gosei gyárának nyesedékeiből.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.