Ennyire valósághű igazából a Marshals sorozat

Taylor Sheridan neve ma már megkerülhetetlen, ha drámasorozatokról van szó. A legnagyobb sikert talán a Yellowstone hozta az alkotó számára, nem csoda, hogy több előzményszériát és spin-offot is kitermelt ez a magával ragadó neo-western világ. Így hétről hétre jelentkezik - idehaza a SkyShowtime-on - a Marshals – Egy Yellowstone történet is, amelynek május utolsó hétfőjén lesz látható az évadzárója, ám már az is biztos, hogy megrendelték a második szezont.

A sztori Kayce Dutton életét követi, aki a ranchot maga mögött hagyva szövetségi rendőrbírónak (azaz: U. S. Marshalnak) szegődik egy régi harcostársa hívására. Itt aztán nemcsak bűnözőkkel, hanem saját démonaival is meg kell küzdenie, hol cowboyként, hol elit kommandósként megszerzett tapasztalatait kamatoztatva. Adódik viszont a kérdés, hogy a vegyes kritikákat kapó, helyenként izgalmas, máskor viszont kidolgozatlan és felületes széria vajon mennyire áll közel a valósághoz, már ami a marsallok munkáját illeti.

A kérdést egy már nyugdíjazott ex-marsall, a 77 éves Larry Homenick tisztázta a Men’s Health számára. Először is fontos megjegyezni, hogy a United States Marshals Service egy speciális szövetségi rendőri szerv az Egyesült Államokban, komoly múltra tekint vissza, és együttműködik olyan társszervekkel, mint az FBI, a drogellenes DEA vagy a lőfegyverekre, alkohol- és dohánytermékekre szakosodott ATF. A köznyelvben gyakran szövetségi rendőrbírókként emlegetik a marsallokat.

De akkor mit is mond a szervezetet közel három évtizeden át szolgáló, közben elismerésre méltó eredményeket elérő Homenick?

Kezdjük is rögtön azzal, mi az, ami igaz a sorozatból. Bár elsőre talán hihetetlennek tűnik, de az a mód, ahogyan Kayce Dutton a szériában bekerült a marsallok kötelékébe, a valóságban sem elképzelhetetlen. Magát Homenicket is „csak úgy” megkeresték, nem akar-e véletlenül beszállni, korábbi katonai tapasztalataira alapozva. Az is valós, hogy elég széles mozgásterük van a bűnüldözésben, ugyanazokat a hatásköröket gyakorolhatják, mint egy állami seriff. Az öltözködés, a többnyire civil ruházat is stimmel, és Montanában helyi sajátosságként a cowboykalap sem lóg ki a sorból. Hihető az is, hogy a marsallok időnként lóra pattanva közlekednek.

Akad viszont egy jó adag irreális dolog is – ami nyilván nem meglepő, hiszen egy ilyen sorozat célja nem a dokumentarista bemutatás, hanem a feszültségteremtés, a szórakoztatás. Így bár a hatáskör ugye az említettek szerint elég tág, a mindennapok sokkal kevésbé akciódúsak, a rendőrbírók rengeteg időt töltenek bíróságokon, börtönökben vagy fogvatartottak kísérgetésével.

Ennél is távolabb áll a valóságtól, hogy a sorozatban halomra lövik a rosszfiúkat. Persze, a marsalloknak van fegyverük, de nem puffogtatnak velük ilyen gyakran, különösen nem megelőző alapos nyomozati tevékenység nélkül. Homenick saját példáját emelte ki, mondván 28 szolgálati éve alatt rengeteg veszélyes szökevényt fogott el, de egyetlen egyszer sem tüzelt. Társa egy alkalommal igen, de szerencsére nem talált el senkit. Szóval náluk a pisztoly inkább csak az elrettentő látvány szerepét töltötte be. És nem is mindegyiküknek van olyan jó kiállása, mint Kayce-nek vagy Calnek.

Hiányosság az is, hogy a szériában minimális szerepet kapnak a társszervek, holott igazából szoros velük a kapcsolat, gyakran dolgoznak össze. És a bázis a maga kanapéival, a bokszzsákokkal ugyancsak nem túl pontos, ennél jóval hivatalosabb egy valóságos iroda.

Ezekkel együtt is azt mondja Homenick, hogy nagyon szereti nézni a Marshals – Egy Yellowstone-történetet, még egyetlen epizódot sem hagyott ki. Élvezi, hogy a régi sztereotípiákkal szakít az ábrázolás, nem szükségszerűen kiábrándult, kiöregedett rendőrként jelennek meg a marsallok, hanem sokkal többek annál. Végre kapnak némi megértést és tiszteletet – ő maga is büszke a szolgálatára, ezért jólesik neki az efféle értelmezés.

(forrás: Men's Health)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!