Ez a film hozza meg Timothée Chalamet első Oscarját? - Kritika: Marty Supreme

Marty Reisman igazi legendának számít az asztalitenisz sportágában. A 2012-ben, 82 éves korában elhunyt sportoló nem annyira sportteljesítményével, hanem a maga körül megteremtett showbiznisszel vált igazán híressé. A Marty Supreme című film sem kimondottan életrajzi dráma, de nagyon sok mindent merít Reisman 1974-ben megjelent The Money Player: The Confessions of America’s Greatest Table Tennis Champion and Hustler című memoárjából. Ezt a könyvet kapta meg anno a film rendezője, Josh Safdie, akit azonnal megihletett a kötet.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

2018-ban Safdie és a film társszerzője, Ronald Bronstein el is kezdték a forgatókönyv megírását. Sőt, már ebben az évben a direktor felkérte Chalamet-t, hogy vállalja el a főszerepet a produkcióban. Ezt követően egy hosszabb szünet következett – közben azért 2019-ben még elkészült a Csiszolatlan gyémánt című Safdie-mozi is –, majd 2024-ben megkezdődtek a Marty Supreme munkálatai.

Bár a valódi Reisman története is megért volna egy mozifilmet, Safdie-ék így is egy nagyon látványos és izgalmas drámát hoztak tető alá.

forrás: A24 / Vertigo Média

A filmet az A24 égisze alatt készítették, amely a maga 60–70 millió dolláros büdzséjével eddig a stúdió legdrágább projektjévé vált. Ezt megelőzően csak a 2024-es Polgárháború vezette a listát 50 millió dollárral. Az viszont már most elkönyvelhető, hogy az őszi világpremier óta csaknem 123,2 millió dollárt termelt, amit egy sikeres Oscar-szereplés tovább növelhet.

A készítők számára fontos volt, hogy ne csak hangulatában, hanem képi világában is visszahozzák az 1950-es éveket a filmvászonra. Ami a technikai megvalósítást illeti, Arriflex kamerákat, valamint Panavision C- és B-sorozatú anamorf lencséket alkalmaztak. Többnyire 35 mm-es filmre forgattak, bár egy-egy digitális felvétel is feltűnik. A forgatás során 65 mm-es, 75 mm-es és 100 mm-es anamorf hosszú lencsékkel dolgoztak a közepes, illetve közepesen szoros beállításokhoz.

Chalamet nagyon komolyan vette ezt a szerepét is. Már a kezdetektől pingpongórákat vett, hogy minél hitelesebben alakíthassa a főszereplőt, de attól sem zárkózott el, amikor a rendező azt kérte, hogy a szeme kisebbnek tűnjön. Ennek érdekében kontaktlencsével ellátott vényköteles szemüveget viselt, ami ideiglenesen károsította a látását. A még hitelesebb külső érdekében apró pattanásos hegeket és szeplőket is kapott a sminkszobában, ezzel is a viharvert, utcai karaktert erősítve.

forrás: A24 / Vertigo Média

A filmben feltűnik egy magyar színész is Chalamet oldalán: Röhrig Géza, aki Kletzki Bélát alakítja, egy magyarországi holokauszt-túlélőt és pingpongozót. A karaktert egyébként egy valós asztaliteniszező, Alojzy Ehrlich ihlette.

A női fronton két színésznőt érdemes kiemelni. Az egyik a nagy visszatérő Gwyneth Paltrow, aki egy letűnt, egykor híres színésznőt alakít. Erre a szerepre egyébként Julia Roberts is esélyes volt, de végül a Szerelmes Shakespeare-ért Oscar-díjat kapó színésznő kapta meg Kay Stone szerepét.
A másik színésznő Odessa A’zion, aki a történetben Rachelt, Marty gyerekkori barátját és szeretőjét alakítja. A fiatal színésznő legutóbb a nem túl sikeres, Magyarországon forgatott Until Dawn című horrorban tűnt fel.

A Marty Supreme főhőse Marty Mause (Timothée Chalamet), egy fiatal srác, akinek az a vágya, hogy világbajnok legyen asztaliteniszben. Bár a tehetsége megvan hozzá, a benne lakozó fiatalkori hév inkább hátráltatja céljai elérésében. Egy cipőboltban dolgozik, hogy előteremtse a következő versenyére az utazási költséget, miközben házas, gyerekkori barátjával, Rachellel folytat intim viszonyt. Miután kijut a versenyre, ám a döntőben alulmarad a japán Endóval szemben, eltökéli, hogy a világbajnokságon, Tokióban vesz revansot. Csakhogy a kiutazás költségei és az időközben kapott 1500 dolláros bírság a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségtől komolyan megnehezítik a terveit. És ahogy tudjuk, a baj csőstül érkezik, így Marty élete még ennél is nagyobb slamasztikába kerül – melyről igazából csakis ő tehet.

forrás: A24 / Vertigo Média

A 149 perces film ugyan sportfilmként van feltüntetve, valójában azonban ez csupán egy vezérfonala a történetnek. A pingpong inkább támpont és eszköz, amelyre a film építkezni tud. A hol vicces, hol katartikus drámai fordulatok különleges dinamikát adnak az alkotásnak.

Marty bőrében Chalamet az egyik legimpulzívabb alakítását nyújtja, amely sokak szerint a fiatalkori Robert De Niro, Al Pacino, Paul Newman vagy épp Robert Redford játékát idézi. Éppen ezért érzik sokan úgy, hogy a harmincéves színész most áll a legközelebb ahhoz, hogy elnyerje a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat – és erre valóban minden esélye megvan.

Chalamet uralja a filmvásznat minden egyes pillanatban, amikor feltűnik, ám ezt soha nem úgy teszi, hogy elnyomná vagy túljátszaná színésztársait. Ehelyett a karakterben szunnyadó lázadó erőt hozza felszínre. Nem imitál, nem másol gesztusokat vagy manírokat; alakítása belső vívódásokra, identitáskeresésre és az önkép torzulására épül. Éppen ezért működik a figura akkor is, ha nem ismerjük a karakter előképét.

forrás: A24 / Vertigo Média

Marty Mauser tehetséges asztaliteniszező, de nem tudja kezelni sem a sikert, sem a tehetségét körülölelő terhet. A film egyik legerősebb állítása, hogy a siker nem felszabadít, hanem új nyomást hoz létre. Marty felemelkedése nem katarzis, hanem fokozatos elszigetelődés.

A címben szereplő elnevezés nem dicsőítés. A „Supreme” inkább egy önmaga által felépített brand, mint valódi erkölcsi vagy emberi felsőbbrendűség. Ez a kettősség végig ott vibrál a moziban.

A film ciklusokban gondolkodik, mintha azt sugallná, hogy a személyiség nem fejlődik, csupán újra és újra átrendezi önmagát. Éppen ezért nincs klasszikus bukás–megtisztulás–feloldozás ív sem a történetben.

Érdekes megfigyelni azt a világot, amelyben a mozi játszódik. A városi terek, belső helyszínek és fények nem realista díszletek, hanem Marty mentális állapotának kivetülései. Minél sikeresebb lesz, annál hidegebb és üresebb környezet veszi körül.

Az alkotásban kiemelt szerepe van mind a zenének, mind a csendnek. Időszakosan, tudatosan használ energikus, ismertebb és kevésbé ismert zenéket, ugyanakkor sokszor teljesen elhagyja a muzsikát, vagy szokatlanul hosszú ideig hagyja érvényesülni a csendet. Ez a döntés kiemeli a karakter belső izolációját, és felerősíti a kényelmetlen pillanatokat.

forrás: A24 / Vertigo Média

Marty egy ponton már nem tudja, hogy ő alakítja a szerepet, vagy a szerep alakítja őt. Ez a kérdés teszi a filmet kortárs identitásdrámává, nem pusztán karakterportrévá.

A mellékszereplők itt funkciók, nem önálló történetek. A körülötte lévő figurák tükrökként, ellenpontokként vagy katalizátorokként működnek: nem saját ívük van, hanem Marty személyiségének különböző oldalait erősítik fel.

A Marty Supreme egyik legerősebb stílusjegye, hogy lassú, szinte statikus részeket hirtelen gyorsulások követnek. Ez nem ritmushiba, hanem az érzelmi állapotváltásokat követő szerkezet.

A film a sztárkultuszt is kritikusan vizsgálja. Finoman, de egyértelműen reflektál arra, miként gyárt a közönség ikonokat, majd hagyja őket magukra. Ez metaszinten Timothée Chalamet sztárstátuszára is visszacsatolható. A Marty Supreme nem egy ikon születését ünnepli, hanem azt mutatja meg, milyen árat fizet az ember azért, amikor saját mítoszává válik.

forrás: A24 / Vertigo Média

Összességében a Marty Supreme nem hagyományos sportfilm, hanem egy összetett identitásdráma a siker áráról és az önmagunkról felépített mítosz csapdájáról. Josh Safdie rendezése tudatosan bontja le a klasszikus hősív elemeit, miközben vizuálisan és érzelmileg is erőteljes világot teremt. Timothée Chalamet impulzív, mégis precízen felépített alakítása nem utánzás, hanem valódi karaktertanulmány, amely méltán helyezi őt az Oscar-esélyesek élmezőnyébe. A film legnagyobb erénye, hogy nem ünnepli a felemelkedést, hanem annak következményeit vizsgálja. A Marty Supreme végső soron azt mutatja meg, milyen könnyű elveszni abban a szerepben, amelyet a világ – és mi magunk – kényszerítünk magunkra.

Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!