Kihagyta a ziccert az év egyik legjobban várt játéka - Teszt: Marvel's Wolverine

Insomniac Games és Marvel. Ez eddig egy olyan együttműködés volt, amely a Spider-Man New Yorkjában tett több kiruccanással remekül működött. Most a Sony stúdiója egy másik szuperhőssel foglalkozik, aki egészen más hangvételt képvisel, mint a barátságos és közkedvelt Pókember.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Ennek megfelelően a Marvel’s Wolverine játékként sem sokban hasonlít Pókember nyílt világú sikercímeire. Ez egy lineáris, történetközpontú kaland, nyílt világ nélkül. Ez már a megjelenés előtt is kiváltotta néhány rajongó kritikáját. De mennyire megalapozottak ezek az aggályok? Logan kalandja így is meggyőző? Alaposan szemügyre vettük a végleges változatot.

Mély Rozsomák-karakter, kiszámítható történet

Az Insomniac Spider-Man-játékaihoz hasonlóan a Wolverine is az úgynevezett Earth-1048 univerzumban játszódik. A Marvel világának ebben a változatában néhány dolog eltér attól, amit a legtöbb rajongó megszokott. Az X-Men például nem létezik. A főhős Logan ehelyett egy hasonló csoport, a Team X tagja. A Nathaniel Essex által vezetett szervezetben elsősorban Kardfogú és Mystique küzd a háttérben a mutánsok érdekeiért.

Ahogy az X-Mennél, Logan itt is a társaságba nehezen beilleszkedő magányos harcos, aki egy incidens után elhagyta a csapatot. A körülmények azonban arra kényszerítik, hogy ismét együtt dolgozzon régi társaival. Ők egyértelműen Logan tudtára adják, mennyire neheztelnek rá önző döntései miatt. Különösen Kardfogú nem titkolja ellenszenvét egykori bajtársa iránt.

Logan sokkal jobban kijön Jean Greyjel, aki rövid idő után csatlakozik a gárdához. Kettejük között nagyon jól működő karakterdinamika alakul ki, többek között azért, mert Jean képes alkalmazkodni Rozsomák összetett személyiségéhez. Logan ugyanis korántsem pusztán egy brutális gyilkológép. A játék nagyon jól mutatja be a karakter belső konfliktusait, és valódi érzelmi mélységet ad neki.

forrás: PC Games

Sajnos a Wolverine megértéséhez szükséges háttértörténet egy részét a játék opcionális területein rejtették el. Emiatt azok, akik kizárólag a fő történetet követik, fontos összefüggésekről maradhatnak le. Pedig kifejezetten tetszett, ahogyan a játék fokozatosan egyre többet fed fel Logan, valamint Jean rejtélyes múltjából. Elsősorban ezek adják a történet érzelmi rétegét, ami egészen a befejezésig meggyőző marad.

Ugyanez sajnos nem mondható el a Team X-ről, a mutánsok üldözéséről és az ezekhez kapcsolódó eseményekről szóló fő cselekményről. Ennek alakulása már meglehetősen korán kiszámíthatóvá válik. Bizonyos fordulatokat a szereplők viselkedéséből gyorsan ki lehet következtetni. Ez kár. Az sem tetszett, hogy a játék utolsó negyede túlságosan elnyújtott. A valódi ellenfél leleplezésétől a nagy fináléig ízlésünk szerint túl sok idő telik el.

Egysíkú harcrendszer, ami mégis szórakoztató

Ennek az időnek jelentős részét legalább élvezetes harcok töltik ki. Az alapokat a megszokott hármas adja: hárítás, kitérés és támadás. Rozsomák egyetlen gombnyomással a távolabbi ellenfelekre is rávetheti magát. A játék előrehaladtával ezenkívül akár négy különböző speciális képességhez jutunk, amelyeket azonban csak a töltési idő lejárta után használhatunk újra.

A Rozsomákkal vívott harc fontos eleme a Rage-rendszer. Logan dühe minden támadással és kiiktatott ellenféllel növekszik, összesen három szinten keresztül. A legmagasabb fokozaton teljes őrjöngésbe kerül, és egy gombkombinációval másodpercek alatt lemészárolhatja ellenfeleit. A Rage-szintek azonban a gyógyulási rendszerben is szerepet játszanak. Rozsomák a mutációja miatt elvileg szinte halhatatlan. Ahhoz azonban, hogy a játékos számára mégis legyen valódi veszélye a halálnak, az öngyógyítás csak addig működik, amíg legalább egy Rage-szint rendelkezésünkre áll. Ha elfogy, Logan teste túlterhelődik, és végül feladja.

forrás: PC Games

Összességében a harcrendszer viszonylag egyszerű. A játék során ugyan feloldunk néhány érdekes kombót, de ritkán adódik valódi lehetőségünk a használatukra. Ennek fő oka az ellenfelek hatalmas tömege, amelyet a játék rendszeresen ránk zúdít. Mivel támadásaikkal folyamatosan félbeszakítanak bennünket, a harc végül lényegében két gombra korlátozódik. L1-gyel kivédjük a támadásokat, közben pedig folyamatosan nyomkodjuk a négyzetet a saját csapásainkhoz. Néha még a háromszöget is bevetjük, hogy ráugorjunk egy ellenfélre, de nagyjából ennyi.

Így a teljes harcrendszer meglehetősen egysíkúnak érződött, és hiányzott belőle az a végső erőteljesség is, amelyet egy olyan hatalmas karaktertől várnánk, mint Rozsomák. Paradox módon mégis kifejezetten szórakoztató volt így átvágni magunkat a tömegeken. Hősünk az ellenfél típusától függően különböző animációkat használ, ami sokat hozzátesz a koreografált küzdelem érzetéhez.

A játék időnként lopakodásra is lehetőséget ad. Logan ilyenkor például magas fűben közelítheti meg az ellenfeleit, akiket érzékeny szaglásának köszönhetően még tárgyakon keresztül is képes észlelni. Egy gombnyomással hátulról iktathatjuk ki a mit sem sejtő ellenséget. Különösebben összetett lopakodási rendszerre azonban senki ne számítson. Logan robusztus és féktelen, ezért elég gyorsan lebukik. Különösen akkor nehéz elkerülni a felfedezést, ha két ellenfél viszonylag közel áll egymáshoz. De ezzel nincs is különösebb probléma. Rozsomák sokkal inkább elemében van a közvetlen összecsapások során.

forrás: PC Games

A harcrendszer lehetőségeit leginkább az epikusan megrendezett főellenfélharcok során aknázhatjuk ki. Itt általában végre elegendő időnk van arra, hogy Rozsomák teljes kombó- és képességarzenálját bevessük. A több fázisból álló összecsapások egyedi helyzetekbe is kényszerítenek bennünket, amelyek jelentősen eltérnek a hétköznapi ellenfelekkel vívott harcoktól. A főellenfelek mechanikája ugyan időről időre változik, de ezek az összecsapások sem használják ki teljesen a bennük rejlő lehetőségeket. A cél végső soron mindig ugyanaz: feltölteni a főellenfél kábításjelzőjét, majd komoly sebzést bevinni.

A hétköznapi ellenfelek között főként a kibernetikus Reaver zsoldoscsapattal, valamint a Kéz nindzsaharcosaival találkozunk. Mindkét csoport különféle harcostípusokat vonultat fel a távolsági támadóktól a fürge közelharcosokon át az erősebb elit egységekig. Legkésőbb a játék felére azonban szinte minden ellenféltípussal találkoztunk már, és ezt követően csak ritkán kapunk új kihívásokat. Dicséretes viszont, hogy minden játékos részletesen saját igényeihez igazíthatja a nehézséget. Az ellenfelek életerejét, sebzését, valamint lopakodás közbeni éberségét egymástól függetlenül állíthatjuk.

Sekélyes fejlődési rendszer opcionális elemekkel

Más játékokban gyakran a karakterfejlesztésen keresztül igazíthatjuk saját preferenciáinkhoz a játékélményt. A Marvel’s Wolverine azonban nagyon klasszikus akció-kalandjáték, amelyben hősünket nem alakíthatjuk jelentősen. Ennél a játéktípusnál ez teljesen rendben van, komoly mélységre azonban ezen a téren senki ne számítson.

forrás: PC Games

Van ugyan szintrendszer, a szintlépésekkel pedig pontokat kapunk, amelyeket egy képességfán költhetünk el. Ez azonban végső soron nem sokkal több a képességek fokozatos rendelkezésre bocsátásánál, hiszen idővel úgyis mindent megtanulunk a fán. Különböző karakterbuildeket vagy hasonló variációkat nem hozhatunk létre.

Valamivel több szabadságot adnak az úgynevezett adaptációk. Ezekkel lényegében Logan mutációját módosíthatjuk különböző passzív bónuszok aktiválásához. Összesen tíz hely és valamivel több mint két tucat különböző módosítás áll rendelkezésre, így legalább valamennyire saját preferenciáinkra formálhatjuk a rendszert.

Többek között javíthatjuk Rozsomák gyógyulási képességeit, illetve bizonyos helyzetekben erősebbé tehetjük a támadásait. Alapvetően eltérő játékstílust azonban ezek sem eredményeznek. Az adaptációk használatához ráadásul az opcionális Nightmare Gate kihívások teljesítésével kell fokozatosan feloldanunk a rendszert. Ez nem éppen ideális azok számára, akiket ezek a kiegészítő tartalmak nem érdekelnek.

forrás: PC Games

Hasonló a helyzet a karakterfejlesztés egy másik elemével, a játék során feloldható ruhákkal. Ehhez rejtett, alapanyagokat tartalmazó ládákat kell keresnünk a pályákon. Maguk az öltözékek nem rendelkeznek statisztikákkal, pusztán kozmetikai szerepük van. Minél többet készítünk el belőlük, annál nagyobb életerőbónuszt kap Logan.

Lineáris pályák kevés gyűjtögetnivalóval

A játék menete szigorúan lineáris. Egyik pályáról a másikra haladunk, közben harcolunk és követjük a történetet. Alapvetően három különböző helyszín váltogatja egymást: Kanada, Madripoor és Tokió. Az egyes pályák minősége ingadozó. Míg a Team X főhadiszállását körülvevő kanadai vadon kifejezetten tetszett, addig a tokiói Sindzsuku utcái szükségtelenül felfújt labirintust alkotnak, amelynek eldugott zugaiban amúgy is alig találni valamit.

Természetesen dicséretes, ha a pályák nem egyszerűen egyenes folyosókból állnak, különösen akkor, ha gyűjthető tárgyakat is el lehet rejteni a világban. A Marvel’s Wolverine-ban azonban nincs belőlük túl sok. Elsősorban az új ruhák elkészítéséhez szükséges alapanyagokat rejtő ládákra bukkanunk. Néha whiskysüvegeket és úgynevezett Nightmare Portalokat is találunk a pályák távolabbi zugaiban. Ezeket mindenképpen érdemes megkeresni, mivel mindkettő Logan múltjához kapcsolódik, és újabb részleteket árul el a történetéről.

forrás: PC Games

Ahogy korábban említettük, különösen a Nightmare Portalok fontosak Logan hátterének megértéséhez. Minden egyes portálban teljesítenünk kell egy próbát. Gyorsan el kell jutnunk egy célpontig, ellenséges hullámokat kell legyőznünk, vagy meghatározott idő alatt bizonyos harci manővereket kell végrehajtanunk. Jutalmul mindig újabb betekintést kapunk Logan múltjába. Sajnos ezek a történetrészletek csupán felolvasott szövegek. Nyugodtan készíthettek volna hozzájuk rövid átvezető jeleneteket is.

Technikailag stabil

Különösen az átvezető jelenetekben ragyog a játék látványos grafikája, nagyszerű karaktermodelljei és jól sikerült rendezése. Az Insomniac motorjától a Spider-Man-játékok után nem is vártunk mást. A pályák látványára sem lehet sok panasz, még akkor sem, ha gyakran házak közötti utcákon vagy különféle létesítmények belsejében járunk.

A Marvel’s Wolverine tehát szép játék, grafikai szempontból azonban nem állít fel új mércét. A látvány egyik csúcspontját kétségtelenül Logan könyörtelen pengés támadásainak harci effektjei jelentik. Vér és testrészek repkednek másodpercenként a képernyőn.

forrás: PC Games

A harci animációk ugyanakkor annyira gyorsak, hogy még az olyan brutális mozdulatok sem kerülnek túlzottan előtérbe, mint amikor Logan egy koponyán döfi keresztül a pengéit, így a játék soha nem válik egyszerű splatterfesztivállá. Dicséretes az is, hogy azok számára is kínál beállításokat, akik egyáltalán nem szeretnék látni ezeket az effekteket. A vér, a levágott testrészek és a belső szervek sérülése külön-külön kikapcsolható.

A grafikai megjelenítéshez is több lehetőséget kínál a játék. A hagyományos PS5-ön 60 képkocka/másodperces teljesítménymód és 30 FPS-es minőségi mód közül választhatunk. Az alapkonzol nem támogatja a ray tracinget, ehhez PS5 Pro szükséges. A Pro szintén kínál 60 és 30 képkocka/másodperces módot, emellett VRR és 120 Hz-es üzemmód is használható. A játék valamennyi módban nagyon stabilan fut.

Teljesen hibamentesnek azonban sajnos nem nevezhető. Elsősorban kisebb bosszúságokkal találkoztunk időről időre. Előfordult, hogy egy ellenfél a falban jelent meg vagy beragadt, és egy helyben futott. A tárgyakkal való interakció néha nehézkes, vagy azért, mert a játék nagyon pontos szöget követel meg, vagy azért, mert Logan pozíciója a karakter kellemetlen rángatózásával igazodik a megfelelő helyre. A játékot azonban még a bejelentett első napi javítás nélkül játszottuk végig, ezért nem tudjuk megmondani, ezek közül a problémák közül melyek lesznek még jelen a megjelenéskor.

forrás: PC Games

Összegzés: kihagyott lehetőségek

Nagyjából 15 óra után ért véget Wolverine-kalandunk. Egy ilyen típusú lineáris játék esetében ez teljesen korrekt, természetesen azonban jóval kevesebb, mint amit a Spider-Man-játékoknál megszokhattunk. A történet befejezése után az egyes fejezeteket újrajátszhatjuk, például azért, hogy megkeressük az elszalasztott gyűjthető tárgyakat. New Game+ mód is van, amelyben az összes képességünkkel újrakezdhetjük a játékot. Igazán komoly újrajátszhatóságot azonban nem kínál.

Ami végül marad, az egy játék, amellyel kétségtelenül nagyon jól szórakoztunk. Rozsomákkal az Insomniac felnőttesebb irányba indul, és ezt nemcsak az erőszak ábrázolásában, hanem a sötétebb történetben is kihasználja. A harcrendszer ritmusa az egyszerűsége ellenére újra és újra kielégítő érzést nyújt. A végén azonban mégis az a benyomásunk marad, hogy minden területről hiányzik az a bizonyos plusz, és a játék sehol sem használja ki igazán a benne rejlő teljes potenciált. A hosszú fejlesztési idő fényében ez különösen sajnálatos. A Marvel’s Wolverine így egy jó akciójáték. Nem több, de nem is kevesebb.