A tudomány is azt mondja, másképp működik a futballkapusok agya

Bár nem túl magas szinten, de elég sokat játszottam kapusként. Az elején azért álltam be, mert senki más nem akart, én meg nem bírtam az időhúzást meg a vitát, ami a kő-papír-ollóval járt. Aztán elkezdtem élvezni. Egy-egy bravúros védés vagy hárított büntető szinte ugyanazt váltotta ki, mint a góllövés. Csak közben igyekeztem átlátni az egész pályát, észrevenni, hol hiányos előttem a védelem, melyik támadóról maradunk le éppen. Kitalálni, hogy vajon a lövőcsel után tényleg jön-e kapura lövés, melyik sarkot fogják megcélozni. Megszerettem a posztot.

A mondás úgy tartja, hogy minden kapus őrült egy kicsit, ami nyilván túlzás, de tény, hogy kell az eltérő gondolkodás. Már ahhoz is, hogy egyáltalán odaálljon valaki a gólvonal elé, vállalva azt, hogy ő az utolsó ember, ha hibázik, azonnal megbosszulja magát. Ha a csatár kihagy három-négy helyzetet, de a góljával nyer a csapat, a mennybe megy. A kapus hiába véd három-négy óriásit, ha a potyájával kapnak ki, ő lesz a bűnbak. Meg hát eleve bele kell állnod a legkeményebb löketekbe is.

A pályán egyértelműen ez a legsajátosabb poszt, hiszen már egy laikus kiszúrja: eleve más színű szerelésben van az ember, kesztyűvel a kezén, ráadásul kézzel is megfoghatja a labdát. Azt már több kutatás is megmutatta, hogy másféle teljesítményprofillal, más technikai és taktikai képzettséggel rendelkeznek, mint a mezőnyjátékosok, most viszont a Current Biology tudományos folyóiratban jelent meg egy tanulmány, amely a kognitív képességek oldaláról vizsgálta a kapusok agyának működését, bevonva a felmérésbe mezőnyjátékosokat is.

A kutatásban részt vett Michael Quinn, aki korábban az ír élvonalban játszott kapusként, most pedig a dublini egyetemen készül a mesterfokozat megszerzésére az idegtudományok területén. Ő úgy fogalmazott, hogy a többi futballistával ellentétben ebben a pozícióban ezernyi nagyon gyors döntést kell meghozni, ráadásul gyakran hiányos érzékszervi információkra támaszkodva. Ezért aztán a felmérés abból a feltételezésből indult ki, hogy fokozott hatékonysággal tudják a különböző érzékszervektől érkező információkat kombinálni. Gondoljunk például arra, amikor takarásból érkezik egy lövés, látni nem lehet a labdát, csak nagyjából belőni a helyzetét, és hallani a puffanást az elrúgáskor. Na, ebből kell például kitalálni, hova helyezkedjünk, vetődjünk.

A kutatásba bevont hatvan ember között voltak profi focikapusok, más poszton játszó labdarúgók és hasonló korú civilek is. A tesztek közt szerepelt például olyan, amikor hangokat és villanásokat kellett elkülöníteni, megkülönböztetni egymástól, a szakemberek pedig mérték, mennyi idő alatt tudják ezt megtenni. Arra jutottak, hogy a kapusok valóban hatékonyabbak voltak, gyorsabban tudták feldolgozni a beérkező jeleket. Úgy vélik, a különböző érzékszervek által közvetített információkat sokszor nem is integrálják, egyszerűen csak azt használják fel a gyors döntéshez, amelyik hamarabb érkezik.

Arra is rámutatott viszont a cikk, hogy az ok-okozati összefüggés bizonytalan. Nem világos, hogy ezek az eltérések abból adódnak, hogy a kapusok másféle edzéseket végeznek, vagy épp ellenkezőleg: természetes képességekről van szó, és az ezekkel bíró fiatalokat jobban vonzza a kapuskodás. A tervek szerint részben ennek felderítésére is végeznek még további kutatásokat, továbbá a többi posztot is megvizsgálnák külön-külön, sőt a női szakágra is kiterjesztenék a munkát.

Forrás: Current Biology via The Guardian

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!